Egy eleinte nyugodtnak tűnő nyári napon egy tisztes családapa, a vegyészként diplomázott Mark Barton lépett be egy Atlantában lévő tőzsdei kereskedő cég irodájába. Előkapott egy automata fegyvert, és válogatás nélkül tüzelni kezdett az ott dolgozókra. Amikor megunta, autóba ült és egy másik hasonló befektetési szolgáltatóhoz hajtott, ahol szintén találomra követett el gyilkosságokat. A rendőrség persze nagy erőkkel keresni kezdte, és amikor megtalálták még az elfogása előtti pillanatokban végzett magával. Mint később kiderült, az ámokfutása előtt felesége és gyermekei életét is kioltotta. Összesen 13 ember élete szárad a lelkén.
Mindez még 1999-ben történt, és a borzalmas tragédia arra vezethető vissza, hogy Barton a karrierje helyett a kilencvenes évek dotcom boom-ja idején népszerű, első generációs internet részvények daytrade-elésével, azaz napon belüli kereskedésével foglalkozott, annál a két cégnél, amelynek irodáit megtámadta. Az egykori vegyész azonban minden pénzét elveszítette pár hónap leforgása alatt, és a veszteségekbe tulajdonképpen beleőrült. Ez a szörnyű eset ugyan szélsőséges, de jól rávilágít arra, hogy a kockázatok kezelése mennyire fontos, és sokan a befektetésekkel és spekulációval kapcsolatos kockázatkezelés jelentőségét részben vagy akár teljes mértékben figyelmen kívül hagyják.
Milyen módszerek vannak arra, hogy az árfolyamváltozásokból eredő kockázatot korlátozni tudjuk?
Klasszikus kockázatkezelés
A befektetési terület legnehezebben megérthető része a kockázatok felismerése, nagyságuk meghatározása és kezelésük. Mindenki egy kicsit mást ért kockázat alatt, és számos megközelítés van. Amikről ebben a cikkben írunk, a szakirodalomban és a gyakorlatban létező megoldás, de minden piac, eszköz és befektető más és más, ezért mindenkinek egyedileg, ehhez igazítva érdemes választani a kockázatkezelési eszközök és lehetőségek között. A klasszikus kockázatkezelési módszerek között általában az alábbiak szoktak szerepelni:
- Diverzifikáció. Mindez azonban csak az egyedi kockázat ellen véd, a piaci ellen nem. A klasszikus Modern Portfolio Theory alapján kialakított diverzifikációs megközelítés legalább 30 különböző részvény tartását követeli meg, a gyakran emlegetett 15-20 helyett, legalábbis egy 34 éves tanulmány szerint, amelyet Meir Statman írt, aki többedmagával viszi a fáklyát a pénzügyi viselkedéstan által kijelölt úton.
- Dinamikus glide path. Ez nagyvonalakban azt mutatja meg, hogy az idő előrehaladtával miként érdemes dinamikusan változtatni a kötvények és részvények arányát egy portfólión belül. A legtöbbször ezt életkorhoz, pontosabban az ebből fakadó nyugdíjkorhatár eléréséhez szokták kötni, de a gyakorlatban azért számos más paraméter is szerepet játszhat, például gyerekek száma, egyéb pénzügyi célok, jövedelem nagysága a megtakarítások arányában, vagy a kockázatok elviselésének képessége pszichológiai oldalról. Ezt az eszközt a legjobban a robo-advisor-ok szokták alkalmazni, amelyek automatizált portfóliókezelést hajtanak végre akár nagyon kis tőkével rendelkező befektetési számlákon. Ez a megoldás azonban csak az eszközosztályok kockázatát, pontosabban annak hatásait kezeli a portfólióra nézve.
- Korreláció vizsgálata. Eltérő régiók, szektorok, ágazatok kitettségének kiegyensúlyozása révén kevésbé vagyunk veszélyben, ha a piac egy-egy szegmense hirtelen zuhanni kezd, mint például a kriptoeszközök eheti produkciója. A probléma ezzel az, hogy ma már egyre erősebb az együttmozgás a piacok és termékek között, a villámgyorsan reagáló pénzügyi piacok miatt.
- Negatív bétájú részvények vásárlása. Ezen papírok a piaccal ellentétesen mozognak elméletben, így ha kiegészítjük a portfóliónkat ezekkel, akkor még a piaci kockázattal szemben is részleges, vagy akár azt lefedő védelmet tudunk elérni. A gyakorlatban azonban ezek a részvények nagyon ritkák és ha találunk is ilyeneket, akkor ez a jellemzőjük általában nem marad fent sokáig.
A legnagyobb probléma ezekkel a módszerekkel, hogy nagyon hosszútávra, akár évtizedekre szólnak, és az egyedi pozíciók kockázatát egyáltalán nem kezeli. Ezért nagyon-nagyon alapos fundamentális elemzés szükséges hozzájuk, ha erős szándékunk van abban a tekintetben, hogy felülteljesítjük a piacot. Ehhez szükség van arra, hogy a piaci portfoliótól eltérjünk, ami csak abban az esetben javasolt, ha nagyon biztosak vagyunk abban, hogy az árazást tekintve igazunk van, és ehhez rengeteg idő is társul. A hosszú kivárás mellett azonban nem szabad azt hinnünk, hogy akár egy jó fundamentumokkal is rendelkező tőzsdei vállalatra nem hat vissza az árfolyam gyengélkedése, például a javadalmazási rendszerek, a másodlagos kibocsátások és egyéb tényezők miatt. Ennek a jelentőségéről, vagyis a reflexivitás elméletéről és gyakorlatáról még a nyolcvanas években írt egy kiváló könyvet a Pénz Alkímiája címmel a hazánkban egészen más okokból megismert Soros György. Ráadásul, ha a technikai elemzés része a döntéshozatal támogatásához szükséges eszköztárunknak, akkor a meggyőződésünkkel ellenkező irányú piaci mozgás esetén védtelenek is maradhatunk.
Stop-loss
A technikai elemzésnél viszont a pozíciók egyedi kockázatkezelésére is lehetőség van. Ennek leggyakrabban használt eszköze a stop-loss megbízás, amely mára szinte minden befektetési szolgáltatónál alapvetőnek számít. Ennek lényege, hogy egy adott árfolyam elérésénél aktiválódik és zárja a pozíciót: vételnél eladási, shortnál pedig vételi megbízást hajt végre. A stop-loss szintek megállapítása általában az alábbiak szerint történhet az elemzés ezen ágának segítségével:
- Támasz és ellenállás szinteknél. Ezek azok az árfolyamok, amiknél az adott befektetési eszköz megfordul, vagy legalábbis nehezebben halad át. Elsősorban pszichológiai szintekről van szó, de adott esetben komolyabb intézményi részvétel és megbízások miatt is kialakulhatnak.
- Trendvonalaknál. Ez jellemzően a lokális mélypontokat összekötő egyenes vonalat jelenti.
- Formációk aljánál vagy tetejénél. Ez lehet egy háromszög, ék, fej-és-vállak, a lényeg az, hogy az adott alakzat minimumánál vagy maximumánál, esetleg másik emblematikus pontjánál lehet a stop.
- Mozgóátlagoknál. Ezek általában a napi, esetleg heti záróárfolyamok átlagát jelenti, amely egy vonal mentén a chartra szoktak rajzolni, jelezve a trendeket. A középtávú pozíciók esetén a tipikus érték az 50 napos, a hosszútávúnál pedig a 200 napos mozgóátlag.
- Volatility stop-oknál meghatározott szinteknél. Ennek a módszernek a lényege, hogy a stop-okat az aktuális árfolyamhoz képest a jellemző volatilitásnál egy kicsit nagyobb távolságra helyezik, hogy a tipikus napon belüli, pár napos, esetleg pár hetes mozgások, korrekciók ne szedjék ki a pozícióból a befektetőt.
- Parabolic SAR indikátor által meghatározott szinteknél. Az SAR jelentése: Stop And Reverse, ami egyértelműen jelzi, hogy a mutató kifejlesztője, Welles Wilder eleve a pozíció kockázatkezelésével kapcsolatos funkcionalitásra szánta. Ő egy úttörő volt, számos ma is széles körben használt technikai mutató kifejlesztése fűződik a nevéhez, pedig még a hetvenes években publikálta ezeket. Az indikátor a trendet követi egy-egy szabadon meghatározott paraméter mellett, amik az időintervallumok, illetve a gyorsulási faktort szabályozzák. Általában egy pontozott vonallal jelölik és a második faktor a követés és távolság dinamikáját mutatja. Például március 10-én kaptunk egy vételi jelzést 389 dollárnál, amihez a Parabolic SAR 372 dolláros stop szintet állított be. Bár két héttel később a kurzus alacsonyabban is járt, de a pozíció nyitva maradt. A trend erősödésével az árfolyam egyre feljebb mászott és végül csak május elején tűnt el annyira a lendület, hogy az indikátor szintje “beleütközött” a valós árfolyamba, 413 dollárnál. Ez részvényenként 41 dolláros profitot jelent, ami nem rossz ahhoz képest, hogy eredetileg 17 dollárnyi volt az elméleti kockázat. Persze az is látszik, hogy amikor nincs trend, ez a módszer rengeteg fals jelzést is adhat, így inkább a pozíció kockázatának kezelésére lehet alkalmas, nem belépési jelzésre.
Bár a stop-loss-ok alkalmazása vonzónak, sőt betonbiztosnak is tűnhet, nem minden esetben nyújtanak megoldást. A már említett fundamentális elemzésre épített, értékalapú befektetés esetén kiszedhet olyan pozícióból, amelyet hosszú távon szerettünk volna tartani. Ha nem is ez a helyzet, akkor is vannak magas volatilitású, a fenti szinteket nem igazán tisztelő részvények, amelyek stop-gyilkosnak minősülnek, és csak átmenetileg mozognak a vártnál jobban az ellenkező irányban, lezárva a pozíciókat, amik egyébként tisztes profitokat termeltek volna. Szintén számolni kell az ún. overnight kockázattal, ami azt jelenti, hogy a stop szintünket egy új kereskedési napon egyszerűen csak átugorja az árfolyamot, az eredetinél számítottnál nagyobb veszteséget okozva. Természetesen a pozíciók kockázatkezelése nemcsak stop megbízásokkal lehetséges, egyes esetekben derivatív termékek, főként opciók is megoldást jelenthetnek. Ennek legegyszerűbb példája a vállalt kockázathoz igazított kötési árfolyamú (strike price) eladási (put) opció vásárlása, de a védelem precizitása erősen függ az opciós piac likviditásától és az adott termék specifikációitól.
Pozícióméretezés
Amennyiben rövid- és középtávon veszünk fel pozíciókat és van rá szándékunk, tudásunk, illetve tranzakciós költségek oldaláról megfelelő hátterünk, akkor a teljes kockázatkezelést is ehhez tudjuk igazítani. Itt érdemes két fogalommal megismerkedni: Risk Management (RM), Money Management (MM). Az előbbi az egyes pozíciók kockázatának kezelését, az utóbbi a saját tőke kockázati kitettségének menedzselését jelenti. Az RM a legtöbb esetben tehát a stop szintek meghatározását, monitorozását és aktív kezelését takarja. Az MM esetén pedig annak meghatározása történik, hogy mekkora lehet egy-egy pozíció. Szemben a klasszikus megoldásokkal, itt a kiindulópont már nem közvetlenül az adott eszköz volatilitása, hanem az általunk már alkalmazott RM.
Két egymásra épülő megoldásról, ha úgy tetszik egy dupla védelmi vonalról van szó.
Térjünk vissza a fenti példánkhoz. A stop és az aktuális árfolyam között 17 dollár van. A kockázathoz való hozzáállásunk, anyagi lehetőségeink hátterünk alapján meghatározzuk azt a maximális arányát a teljes számlaegyenlegünknek, amit egy ügyleten maximum kockáztatni szeretnénk. A legtöbb esetben az ajánlott érték 1%, ami nagyon konzervatívnak tűnik, de érdemes végigkövetni a gondolatmenetet, mielőtt elhamarkodott következtetést vonunk le. Ha számlaegyenlegünk 100 000 dollár, akkor egyetlen ügyleten 1000 dollárt szeretnénk kockáztatni. Mivel az árfolyam és a stop között 17 dollár van, ez 58 darab egész számú részvény vásárlását teszi lehetővé (feltételezve, hogy nem élünk a fractional shares lehetőségével). Ez a nyitás 389 dolláros árfolyamával 22 562 dolláros árfolyamértéket jelent egyetlen pozíció esetén, ami közel 23%-os súlyt jelent a portfólión belül. Egy klasszikus kockázatkezelésű portfólió esetén ez nem lenne lehetséges egy pozíciónál, talán még akkor sem, ha egy ennyire széles körű ETF-ről van szó. A módszerről egyébként Gibbons Burke hosszabban is ír az ezredfordulón íródott cikkében, amit a technikai elemzés egyik legjobb szakmai folyóiratában publikált.
Természetesen a már említett overnight risk is jelen van, így a veszteség lehet nagyobb, ezért kell óvatosan eljárni az MM részen belüli arány meghatározásánál. Amennyiben az egyetlen ügyleten kockáztatható összeget 10%-ra emeljük, és az árfolyam lefelé nyit 10%-kal, 350 dollárra esve a veszteségünk az eredetileg tervezettnek több mint a duplája lenne. Ezért valamilyen formában a volatilitásnak szerepet kell játszania az RM folyamata során. Minél nagyobb a volatilitás annál inkább érdemes távolabb tenni a stoppot, ami pedig csökkenti a pozíció méretét, és így kockázatát, de szerencsére a technikai elemzés ezt az árfolyammozgások karakterisztikája miatt rendszerint eleve felismeri. Egy adott szint felett egyébként ez a megközelítés értelmetlenné teszi a pozíció megnyitását, tartását. Emiatt ez a kockázatkezelési stratégia automatikusan a jobb hozam-kockázat összefüggésű befektetési eszközök felé is terel minket.
Ugyanakkor ez a módszertan - a fentiek figyelembe vétele mellett - a tőkeáttétel lehetőségét és a magasabb hozamlehetőségeket sem zárja ki. Ha úgy döntünk, hogy a fenti példának megfelelő pozícióból akár párhuzamosan ötöt is tarthatunk, akkor már eleve 1,15-ös tőkeáttételnél tartunk. Ebben óriási segítséget nyújthat, ha a portfóliónkban lévő eszközök között alacsony a feljebb már említett korreláció. A legtöbb trendkövető stratégia ezt ezt úgy éri el, hogy a legkülönbözőbb határidős piacokon vesz fel long és short pozíciókat is, amelyek elvileg teljesen függetlenek egymástól. A valóságban ez a megközelítés mára felfalta önmagát, hiszen sikeressége miatt olyan sokan alkalmazták, hogy az együttmozgás az utóbbi két évtizedben sokkal magasabb lett. Mégis,
az aktív pozíciómenedzsment, tehát az RM és a kiegyensúlyozott tőke kezelés (MM) a kockázatok felé eléri, hogy nem a pozíciók abszolút nagysága, és még csak ne is feltétlenül a kitettség számítsanak,
ezért a tőkeáttétel önmagában nem kell, hogy mumussá váljon.
Drawdown
Sokkal fontosabb, hogy a technikai elemzést (is) alkalmazó befektető az MM-et úgy alkalmazza, hogy ne csak az egyes pozíciókon vállalt kockázatot határozza meg, hanem azt is, hogy a lehetőségeihez képest milyen a tőkéjén meglévő mindenkori csúcshoz képest számított százalékos visszaesést tud elviselni. Ez maga a drawdown, amit az alábbi ábrán az egyik legrégebbi és legsikeresebb trendkövető rendszeren (kék vonal) és a legszélesebb körben figyelt részvényindexen, az S&P 500-on (piros vonal) látható. Az egy pozíción vállalt százalékos veszteség és a vállalt drawdown között piacoktól és rendszerektől függően megfigyeléseim szerint 20 és 40 közötti arányszám áll fent.
Bill Dunn és csapata egy olyan rendszert állítottak elő, amelyben deklaráltan vállalták a magasabb drawdown-okat, és ehhez igazították az MM-ben az egy pozícióra eső vállalt (elméleti) kockázatot. Így ötven év alatt összesen tizenhárom olyan eset volt, amikor az átmeneti visszaesés a megelőző maximumhoz képest meghaladta a 25%-ot. Bár a részvénypiacon ez valamivel ritkábban fordul elő, de a nagy medvepiacok, vagy a koronavírus kitörésénél tapasztalt pánikok szintén hatalmas drawdown-okat képesek kialakítani. Dunn azonban a magasabb kockázatvállalást az aktív pozíciómenedzsment, a stoppok több skálás alkalmazása és a tőke tudatos kezelésével képes volt közel 4%-os éves hozamtöbbletté konvertálni. Ez nem tűnik soknak, ám ennyi idő leforgása alatt az újrabefektetési hatás miatt az eredményben több mint négyszeres különbséget jelent.
Ám az aktív kockázatkezelésnek éppen az a szépsége, hogy teljes mértékben személyre szabható. Ha valaki nem szeretne ekkora visszaeséseket elviselni, vagy akár még ennél is nagyobbakat tud vállalni a magasabb hozamcél érdekében, akkor az MM paramétereket ehhez igazíthatja.
Így a technikai elemzés aktív pozíciómenedzsmentje és a tudatos kockázatkezelése a legtöbb passzív, vagy fundamentális elemzésen alapuló megközelítésnél sokkal inkább az egyén számára optimális megoldást jelenthet.
Kérjük, hogy a technikai elemzések értelmezéséhez olvassa el az ezzel kapcsolatos általános tudnivalókat.
A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Címlapkép: Getty Images
