Elszabadultak a pezsgőfogyasztók, kiitták a készleteket a luxusipari óriásnál
Üzlet

Elszabadultak a pezsgőfogyasztók, kiitták a készleteket a luxusipari óriásnál

Portfolio
Kifogy a pezsgőkészéletekből a Moet Hennessy – mondta el a luxuscég vezérigazgatója, Philippe Schaus a Bloombergnek adott interjújában.

De a pezsgőfogyasztóknak megnyugtatásul közölte, hogy az új év során ismét feltöltik a kínálatot.

A koronavírus-járvány első időszakában tapasztalt visszaesést követően a luxusipar legnagyobb nevei arról számolnak be, hogy valóságos vásárlási lázat tapasztalnak.

Ezt bizonyítják az LVMH legutóbbi negyedévének számai is, miszerint a cég öt stratégiai üzletágából négy esetén felülmúlták a bevételek az elemzői becsléseket. A nagy versenytárs, a Hermes International pedig nemrégiben 24 százalékos bevételnövekedésről számolt be (a devizaárfolyam változások hatásait kiszűrve) és még árat is tudtak emelni.

Bár a jómódú fogyasztók továbbra is hajlandóak megvenni a drágább árucikkeket, a gazdasági ellenszél egyre erősödik. A bizonytalanság egyik kulcseleme az infláció – mondta el a Bloombergnek a luxuscég vezetője, hozzátéve, hogy a nyersanyagköltségek emelkedése eredményeként egyes termékeknél áremelkedéseket tervez.

Címlapkép: Shutterstock

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Holdblog

Forradalom a konnektorban

Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet