
Forrás Dávid, a Portfolio Podcast Lab vezető producere elsőként arról kérdezte a panel résztvevőit, hogy melyiket látják nagyobb HR-kihívásnak, a mesterséges intelligenciát, vagy a zöld átállást, illetve, hogy jobb, ha arra készülünk, hogy munkánk nem lesz, vagy arra, hogy munkaerő nem lesz a következő időszakban.
Tóth Zsuzsa, a CIB Bank HR igazgatója szerint rövid távon az ESG elvek inkább részesei a jelen kornak, tehát a megfelelő munkaerő megszerzése a feladat, közép távon viszont egy banknak, mint szolgáltató cégnek a mesterséges intelligencia fogja jobban átalakítani a működését. Egy nehézipari cég esetén viszont elképzelhető, hogy a zöld átállás nagyobb kihívás.
A mesterséges intelligenciára való készülésben elengedhetetlen a képességek fejlesztése, a változásra és a tanulásra való nyitottság. Ekkor lehet esélye a munkavállalóknak, hogy az új világban megállják a helyüket.
- emelte ki Tóth Zsuzsa.
A mesterséges intelligencia nagyobb kihívást jelent, de nem kell veszélyként tekinteni rá - véli Szabó Dávid József, a Prohuman stratégiai igazgatója, majd hozzátette: "A mesterséges intelligencia olyan helyeken, ahol nagy fokú munkaerőhiány van, kiegyenlítheti a keresletet és a kínálatot, ezért is látunk mi ebben lehetőséget. Sok ügyfelünk küzd viszont - főleg a gyártás, ipari szegmensben - az ESG-szempontoknak való megfeleléssel."
Horváth Ádám, az EdTech Magyarország Executive Partnere szerint a zöld átállás és a mesterséges intelligencia sem új keletű, évtizedek óta kellene, hogy ezek áthassák a társadalom működését, az oktatást, a képzéseket.
Az AI használata nélkül nem fogunk tudni megfelelni igazán a fenntarthatósági feladatoknak, mert olyan mértékű anyagtudományi, szabályozási, optimalizációs feladat áll előttünk, amit a humán erőforrás nem képes kitalálni.
- mondta el Horváth Ádám.

Arra a kérdésre, hogy milyen az oktatási helyzet a zöld technológiákban, valamit a belső képzések és szemléletformáló programok hogyan válnak be Tóth Zsuzsa azt a választ adta, hogy banki oldalról a zöld szemléletformáláshoz a céges képzések kevésbé tudnak hozzájárulni, többet érhetnek a kommunikációs kampányok, az élményszerű programok, de ezek is csak kismértékben hatnak a munkavállalókra. Valódi szemléletalakítás gyermekkorban tud megvalósulni.
Horváth Ádám arra a sajnálatos rendszerre is felhívta a figyelmet, hogy a vállalati képzésekben és az oktatásban az újdonságok nem jelennek meg, nem azt tanítjuk, ami új, hanem elsőként elkezdjük alkalmazni a munkaerőpiacon, ahol kiderül, hogy szükség van képzésre, ezután fog csak megjelenni az oktatásban. Nemcsak Magyarországon, máshol a világban is követő módban van az oktatás. A fenntarthatósági részkompetenciák sincsenek oktatva, pedig ezek elengedhetetlenek lennének a munkahelyi projektfeladatok megoldása során.
Ami a fenntarthatóságot illeti, Szabó Dávid József szerint a gyártó nagyvállalatoknál fordul elő, hogy az egész vállalat alkalmaz zöld fejlesztéseket, eleget tesz a fenntarthatósági szabályoknak, de közben a munkavállalói oldalról, egyéni szinten ezek a vállalati kultúrára is ható változások nem épülnek be, nem edukálják a munkavállalókat ilyen értelemben, nem vonják be őket a fenntarthatósági célkitűzésekbe. A fiatalok körében viszont éppen ezek az elvárások már megjelennek, szeretnék tudni és látni, hogy a cég, ahol dolgoznak, milyen fenntartható projekteket indít, és nemcsak látni, hanem részesei is szeretnének lenni. AI és technológiai kihívásokról beszélgetünk de jelenleg ott tartunk, hogy több tízezer munkavállalót kell nemcsak megtalálnunk, de biztosítani azt is, hogy az elhelyezkedés után évekig foglalkoztathatóak legyenek.
Egyes területeken az is kihívás, hogy valaki rendszeresen megjelenjen a munkahelyén, vagy ne váltson munkahelyet, mert valamivel többet ajánl a szomszéd.
Az ilyen problémák után foglalkozhatunk azzal, hogy beletanuljanak a digitalizációba, az automatizációba, és egy újabb fokozat az agilis projektmenedzsment, a gyors alkalmazkodóképesség, vagy digitalizáció készségszinten való megértése, kezelése.
A konferencia további beszámolói:
Címlapkép: Stiller Ákos/Portfolio
Váratlan üzemanyaghiány a budapesti repülőtéren, korlátozások léptek életbe
A reptér rendkívüli kéréssel fordult a légitársaságokhoz.
Hihetetlen összegeket lopott el Észak-Korea
Rengetek informatikai dolgozó is részt vett a csalásban.
Kiszivárgott: Trump újabb kereskedelmi háborút indít, ezúttal a gyógyszerárak miatt támad más országokra
Ennek újabb vám is lehet a vége.
Halloween tőzsdei borzongások- hova tedd a pénzt horroros időkben?
Gyakorlati, hasznos, érthető
Kereskedelmi háború: drámai lépésre készül Donald Trump
Minden amerikai szoftverrel készült termék érintett lehet.
Brüsszel belenyúlna a magyarok fűtési és üzemanyag-számláiba: 2027-től jönne az új adó
Több ország ellenkezik.
Francia tábornok figyelmeztet: Oroszország kísértésbe eshet
Folytathatja háborúját Moszkva Európa ellen.
Történelmi bejelentést tett a Mol - Jön az átalakulás!
Rendkívüli közgyűlést hív össze a vállalat, új szerkezetről döntenek hamarosan.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod