
Pörzse Norbert a Vágyaim.hu, Magyarország legnagyobb erotikus webáruházának alapítójaként és tulajdonosaként közel két évtizede követi első kézből a hazai trendek alakulását, mind vásárlói, mind vállalkozói oldalról. A kivételes dinamikával fejlődő cég alapítása óta azonban alaposan megváltoztak a játékszabályok, mondta el lapunknak a szakember.
Az egyik fő trend a külföldi versenytársak masszív előretörése, amit a 2024-es online kereskedelmi forgalom immár 330 milliárd forintra rúgó, 17%-os importhányada mutat, elsősorban a Temu nyomulásának köszönhetően. Ahogy Pörzse Norbert rávilágít, a magyar, mint különleges nyelv a mesterséges intelligencia fejlődésével elvesztette védelmi erejét.
Már pár tízezer forintból le lehet fordítani magyarra egy teljes termék adatbázist vagy akár egy egész webáruházat
– magyarázza a szakember a gomba módra szaporodó "magyarul beszélő" külföldi webáruházak térnyerését.
Ennek fényében nem meglepő, hogy Pörzse Norbert szerint a magyarországi e-kereskedelem aranykorának vége. Úgy látja továbbá, hogy így
már csak gyártó és forgalmazó cégeknek van értelme webáruházat nyitni, vagy olyan termékkör esetében érdemes ebben gondolkodni, amelyből szűk a kínálat, és amelynek védettebb piaca van.
A külföldi konkurensek túl erősek, kiforrott üzleti modelljük van, így kísérletezésekre nincs tér már a magyarországi piacon
– vélekedik a Vágyaim.hu tulajdonosa, hozzátéve, hogy kivételt képez „pár unikális szereplő a piacon” mint pl. a Pelenka, a Pepita, az Eoptika, a Játéknet és a Vágyaim, amelyek „innovációval és agilitással tartják a lépést” a külföldi versenytársakkal. Ezek a szereplők képesek új országokban piacot építeni, vagy olyan erős márkát létrehozni idehaza, amely védelmet nyújt az említett hatásoktól.
A sikernek azonban több összetevője van, így a Vágyaim.hu esetében az nem kis részben tudható be a kifejezetten e-kereskedelmi igények szerint saját célra kifejlesztett Tharanis ERP-nek,
amely már 2011-ben valós időben követte a készletet. Az ebből fakadó optimalizáció alapozta meg a külföldi terjeszkedést, és az ügyviteli rendszer folyamatos fejlesztésének köszönhetően ért el a vállalat 2019 és 2024 között 250%-os forgalomnövekedést. Jelenleg egy 25 fős csapat termeli ki a 4 milliárdos éves forgalmat − ami már a logisztikai munkatársakat is magába foglalja. Mindebből pedig a már működő webáruházak is rengeteget tanulhatnak.
Pörzse Norbert további gyakorlati tapasztalatokat oszt meg az április 2-i Retail Day 2025 Konferencián, ahol a hazai kiskereskedelem csúcsvezetői találkoznak és nyújtanak áttekintést a legfrissebb trendekről.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Bejelentették az oroszok: visszatér Sztálingrád és Leningrád
A nácik fölötti győzelem emlékére.
Zelenszkij keményen nekiment Trump emberének: "teljesen átvette az orosz stratégiát"
Alakul a csörte Kijev és Washington közt.
Nagy csapás éri a Google-t: jöhet a feldarabolás?
A cég törvényellenesen uralta az online hirdetési piac két piacát is.
Fontos bejelentések a nyugdíjasoknak: döntött a kormány a következő nyugdíjemelésről
Nagy Márton ismertette a számokat.
Kész, vége: beszántotta a Fehér Ház az amerikai dezinformáció-elleni hivatalt
Úgy látják, ez korlátozta a szólásszabadságot.
Követett részvények - 2025. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Hőre hangolva - milliárdos lehetőség a távfűtési rendszerek megújítására
Új lendületet kaphat a hazai távfűtés: 45 milliárd forintos kerettel jelent meg társadalmi egyeztetésen az a pályázati felhívás, amely a távhőszolgáltatók előtt nyit kaput az energiahaték
A környezeti zaj hatása a gyermekek olvasási képességére és viselkedésére Európában
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elemzése szerint a közlekedési zaj rontja a gyerekek olvasási képességét és viselkedését.
Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság? Miért népszerűek az állampapírok válság idején? A tőzsdei ingadozások és a ma
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni A devizahitelek generációs traumája A devizahitelek miatt egy egé
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

Idén is motivált női vállalkozókat keres a Visa She’s Next program (x)
Anyagi támogatás és egyéves mentorálás várja a program nyerteseit

- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Évszázados, régóta elfeledett fegyverhez nyúl Donald Trump: egy egész féltekéről söpörnék ki Kínát
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Sokakat megrémisztett a Fed-elnök beszéde – Hova mehet most a pénz?
Estek a piacok a beszéd hatására.
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.