
Az ESG-ben érdekelt magyar (és külföldi) vállalatok most nagy érdeklődéssel kísérhetik végig az EU jelentéstételi egyszerűsítésének a sorsát. Biztosan lesznek olyanok, akik fellélegeznek az adminisztrációs terhek átmeneti csökkentése miatt - amennyiben az omnibusz javaslatcsomag elfogadásra kerül - és olyanok is, akik lényegi változtatás nélkül folytatják fenntarthatósági útjukat, maximum a jelentéseiket önkéntesnek, és nem kötelezőnek fogják hívni. A Credit Management Group szakértőivel, valamint az RSM Hungary vezetőjével zajlott beszélgetés is az utóbbit támasztotta alá,
az adminisztráció csupán egy szelete a fenntarthatóságnak, a szabályozó könnyítése miatt a többség nem fogja elfelejteni a 2030-as és 2050-es zöld céljait.
Kozma András, a Credit Management Group ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a magyar vállalatok többsége eddig is vagy meggyőződésből, vagy üzleti érdekből foglalkozott a fenntarthatósággal, nem azért, mert kötelező volt.
"A CSRD bevezetése egy nagyobb hullámot indított el, de az eddigi ügyfélkörünk gyakorlatilag kizárólag az önkéntesen fenntarthatósággal foglalkozó vállalatokból állt. Őket nem fogja érdekelni az omnibusz, mert a szabályozótól függetlenül eddigi is riportáltak."
Hozzátette, hogy ez az erős hullám, - ami eddig 200 vállalatot érintett, most pedig 1500-at érintene - kissé csillapodhat, ha az omnibusz végigmegy, (de még ez is kérdéses) viszont biztosan lesz számos olyan vállalat, amely még csak most lenne érintett, ugyanakkor egy könnyített szabályozás mellett is benne marad a rendszerben. Azon vállalatok érezhetik most a megkönnyebbülést főleg, akik még csak most álltak neki az előkészületeknek, és nagy teherként élték meg a kötelezettségeket.

A várható hatások és piaci reakciók fejtegetésénél az sem mellékes, hogy a könnyítés a kötelezettségeket egy-két évvel tolná el, ezzel több felkészülési időt hagyva a vállalatoknál. Tehát nem visszalépésről, hanem ahogy a javaslat nevében is fogalmaznak "Stop the clock", azaz a határidő elhalasztásáról van szó. Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary elnök-vezérigazgatójának is meggyőződése, hogy ugyan a felkészülésben ez most könnyítés, de
középtávon a szabályozás mindenkit érinteni fog. A vevők, a szállítók és a finanszírozás szempontjából is előnyt jelent a zöldülés. Nem véletlen, hogy sok önkéntes van a jelentéstételben is. Ők azok, akik előnyt fognak kiépíteni a következő időszakban.
A vezérigazgató szerint a finanszírozási szereplők igényei mellett az is látható, hogy a fiatal generáció részéről erősödő fogyasztói nyomás is a fenntarthatósági szemléletet erősíti. Emellett a befektetői szektor elvárásai sem enyhülnek, így egy felelős cégvezetőnek továbbra is magasan kell tartania a fenntarthatósági céljait, függetlenül a várható riportálási direktíváktól.

A várakozásokról való beszélgetés során a finanszírozási kérdések újra és újra előjöttek, többféle aspektusban is. Egyrészt a pénzügyi intézmények szempontjából, akik forrást biztosítanak a vállalatoknak, és akiknek az ügyfeleik fenntarthatósági adatai továbbra is fontosak maradnak, másrészt vállalati finanszírozási igény szempontjából is. Schmidt Ákos, a Credit Management Group ügyvezetője mindenek előtt megerősítette, hogy: "Az omnibusz csomag, nevezetesen hogy bizonyos cégméret alatt nem biztos, hogy szükséges a riportálás vagy auditálás csupán egy kis részelem a fenntarthatóságban, de ettől még a világ fenntarthatósági kihívásai nem változnak" majd kiemelte,
A zöld átállásnak továbbra is komoly költsége van, amihez finanszírozást kell találni, ezt pedig egy fenntarthatósági stratégiával rendelkező vállalat jóval könnyebben éri el.

Az omnibusz kapcsán a sok kérdőjel és "ha" alapvetően abból fakad, hogy az Európai Bizottság javaslatát még több szakbizottságban fogja megtárgyalni az Európai Parlament. Ha a Parlament támogatja a módosításokat, valószínűleg az Európai Tanács is jóváhagyja majd, ezután következne a tagállami jogrendbe való átültetés. A Credit Management Group szakértői szerint "nem zárható ki, de azért nehezen elképzelhető, hogy ez még 2025-ben, az EU bürokratikus keretei között megtörténjen". Az időzítésnek azért van jelentősége, mert vannak hazai vállalatok, amelyeknek a 2025-ös évre vonatkozóan kell majd 2026-ban jelenteniük - a jelenlegi szabályozás értelmében. A szakértők szerint azonban aki felelősen gondolkozik, és hosszabb távra tervez, az nem hagyja abba a felkészülést csak azért, mert bejelentették a könnyítés lehetőségét. A jelenlegi elvárásrendszer ESG auditot is tartalmaz, a tapasztalatok szerint pedig ha egy nagyvállalat csak az utolsó negyedévben kezd neki a felkészülésnek, már nagyon elkésett.
A fenntarthatósági jelentés elkészítése nem egy gyorstalpaló, hanem minimum 6-9 hónapos projekt.
- emelte ki Schmidt Ákos.
Az EU hezitálására a magyarországi jogalkotó is reagált, és pont a napokban a Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a törvénymódosító javaslatcsomagot, amely többek között a magyarországi ESG-törvény alá tartozó ESG-beszámoló készítést módosítaná: a nagyvállalatok további kétéves felkészülési időt kaphatnak az első tanúsított ESG-beszámolójuk leadására, így az új időpont 2028 lenne.
Ezzel párhuzamosan zajlik az EU-s egyszerűsítés a CSRD-re vonatkozna, ami a magyar jogrendben a számviteli törvény alá tartozik és a fenntarthatósági jelentés az eredményterméke.
2025. július 1-től jön a kötelező kérdőív a hiteligénylőknél
Aki Magyarországon nagyobb vállalati hitelhez szeretne jutni, az az omnibusztól és az ESG-törvénytől függetlenül sem dőlhet hátra. Tavaly szeptemberben megjelent egy MNB ajánlás egy kötelező ESG-kérdőívvel, ami a kkv-szektort is érinteni fogja a hiteleken keresztül. Idén július 1-től egy 500 millió forint feletti hitelnél - amellyel egy nagyobb kkv biztosan dolgozik - kötelező lesz az ESG kérdésekkel foglalkozni, az említett kérdőívet kitölteni, egyébként a cég meg tud hitelhez jutni.
Az omnibus csomag és az NGM törvénymódosító javaslatcsomagjának ismeretében a szakértők egyáltalán nem lennének meglepve, ha az MNB is felülvizsgálná ajánlását, bár erről konkrét információkkal még nem rendelkeznek.
Schmidt Ákos szerint az adatok, amelyek a kérdőív kitöltéséhez kellenek, többségében részei a fenntarthatósági jelentésnek. A cégvezetőknek tehát nagyon erősen érdemes megfontolni, hogy a finanszírozáshoz jutást közvetlenül is segíti egy saját fenntarthatósági jelentés. Banki nézőpontból az ettől független piaci előnyök már csak a hab a tortán. A szakértő arról is beszámolt, hogy a bankszektor üdvözölte a kötelező jelentéseket, hiszen évek óta azzal küzdenek, hogy a saját portfóliójukról megfelelően riportáljanak az MNB felé olyan adatokról, amelyek egy vállalat fenntarthatósági jelentésében egyébként szerepelnek. Ilyen értelemben,
a bankok valójában várták, hogy ez az 1000-1500 cég belépjen a jelentési körbe.
"A bankok elkezdték beazonosítani azokat az iparágakat és ügyfeleket, akik zöldnek tekinthetők - a hitelkihelyezés és a tőkebevonás szempontjából" - mondta el Kalocsai Zsolt. Emellett a befektetési alapok is rangsorolják a befektetéseket zöld szempontból. A hiteleknél ez bázispontokat, az üzleti oldalon pedig üzleti sikert jelent.
Kozma András, azzal kapcsolatban, hogy miként érdemes készülni a bankok zöld elvárásaira elmondta, hogy a bankrendszernek, illetve a forrásallokációs struktúráknak függetlenül attól, hogy ez hitel, vagy tőke, - nagyon szigorú belső szabályaik vannak a zöld kihelyezésekre vonatkozóan. Ennek egy mérőszáma a bankrendszerben a GAR (Green Asset Ratio).
Tehát a zöld projektek nem kizárólag az árazási előny miatt jöttek létre, hanem azért is, mert nagyobb volt a finanszírozói érdeklődés az ilyen projektek iránt.
Lehet, hogy egy projekt nem váltott volna ki olyan versenyt a finanszírozók vagy a befektetők oldaláról, hogyha nem zöld. Például egy kötvénykibocsátásnál hatalmas a különbség a hagyományos és a zöld kötvény között: a zöld esetében jellemzően másfélszer-kétszer akkora volt a befektetői érdeklődés - ezt a Növekedési Kötvényprogram keretében már megtapasztaltuk. Nemcsak az árazási előny a döntő, hanem a befektetői és finanszírozói érdeklődés." - tette hozzá.
Csavarjunk a gondolkodáson: ROI a fenntarthatósági előnyök mérésére
Kozma András szerint két hiba (legalább) van, amit az ESG-ről való gondolkodásban el lehet követni, az egyik, hogy költségelemként van definiálva, csak az van fókuszban, hogy "költség", pedig valójában ez egy befektetés a jövőbe. Ebből a szempontból az omnibusznak lehet előnye is, hiszen a bürokratikus költségteher nézetet megváltoztathatja, és mindenki arra koncentrálhat, amire valójában kell. A másik hiba, hogy túl messzire tesszük a fenntarthatóságot egy vállalattól. Lássuk be, nem nagyon tud mit kezdeni egy magyarországi kisvállalat az Amazonas biodiverzitásának csökkenésével. Emiatt filozófiai kérdésként tekintenek rá sokan, miközben egy vállalatnak kézzel fogható előnyökre és hátrányokra van szüksége.
Ha egy vállalatvezető az üzleti év tervezése során költségoldalról fogja meg a fenntarthatóságot, akkor nem fog eljutni oda, hogy ez gyakorlatilag befektetés, olyan, aminek lényegi megtérülése van, pénzben mérhető hozama, vagyis akár egy ROI mutatóval is megfogható.
- emelte ki Kalocsai Zsolt. A befektetésarányos megtérülés (ROI, Return on Investment) a fenntarthatósági előnyök számszerűsítésénél nagyon egyszerű: a hozamok között van a tőkebevonási és a finanszírozási oldal, emellett végig lehet számolni azt, hogy esetlegesen mennyivel tud jobb áron, vagy nagyobb volumenben értékesíteni, a beszállítói láncát hogyan tudja jobban optimalizálni egy cég. Ha megnézük, hogy egy 1 milliárd forintos árbevételű kkv mennyit költ el az ESG implementációjára, akkor azt látjuk, hogy arányaiban már egy ekkora cégnél is nagyon rövid megtérülés lesz látható." - magyarázta.
"Ráadásul „filléres” beruházásról beszélünk, ugyanis a szemléletmódot kell megváltoztatni, majd azt megmutatni a külvilágnak, legyen az megrendelő vagy finanszírozó. Ez a fenntarthatósági jelentés lényege. Egy vállalat beruházásait tekintve ez nem jelentős elem." - tette hozzá Kozma András.
A beruházásokat ROI alapján pedig könnyen lehet rangsorolni. Egy fenntarthatósági projektnél gyorsabban megtérülő beruházás nagyon kevés van egy cég életében
- mondta el Schmidt Ákos, majd hozzátette, hogy a Növekedési Kötvényprogramban volt ez a legszemléletesebb: "Több, mint 20 éve vagyok a pályán, de olyan gyors döntéshozatalt még nem nagyon tapasztaltam, mint a zöldkötvény-kibocsátásoknál. Annak ellenére, hogy többletköltsége volt egy ilyen kötvény-kibocsátásának volt olyan cégvezető, aki percek alatt döntött a zöld irány mellett, mert a greenium (zöld finanszírozás hozamelőnye) miatt egyes kibocsátások esetében éven belüli volt a ROI."
Végtelen forrása pedig sosincs egy cégnek a beruházásokra. Mindig priorizálni kell, és az éves büdzsé tervezése során eldönteni, hogy melyik projekt indul el most, melyik később. Kalocsai Zsoltszerint még a kisebb kkv-knál is egyre inkább szempont az ESG projekt gyors - akár 2-3 éves - megtérülése.
A 2-3 év rendkívül gyors megtérülés, a probléma az, hogy a cégvezetők gyakran nem innen közelítik meg, nem számolják végig.
Ha azonban a vállalati döntéshozók elvégzik ezt a kalkulációt, rögtön meglesz a TOP1 befektetés. A nap végén a profit fog számítani, amihez az ESG nagy mértékben hozzájárul" - emelte ki.
Mik lehetnek még a fenntarthatósággal kapcsolatos az előnyök? Az igazgatók az előnyök között említették a nagyvállalati partnerekhez való könnyebb kapcsolódást, a jó munkavállalók megtalálását, és megtartását (noha ezt a vonatkozást sokan alulbecsülik), valamint a fogyasztói igények kielégítését. Amikor még a fapados légitársaságok, - amelyek üzleti modellje a minél olcsóbb utaztatáson alapszik - is kínálnak olyan, egyébként drágább repülőjegyeket, amelyekkel a CO2-lábnyom kompenzálható, akkor egyértelmű, hogy erre fogyasztói igény van.
Bizonyos esetekben versenyelőnyt jelent egy fejlett ESG-profil, sok esetben viszont tapasztalják, hogy a hiánya üzletek elvesztéséhez is vezet.
Új, közös tanácsadóként lépnek a piacra
A beszélgetés során az igazgatók bejelentették, hogy az RSM brandje alatt létrejön egy közös ESG tanácsadó cég, az RSM ESG Solution Kft.
Kalocsai Zsolt elmondta az RSM Hungary és a Credit Management Group korábban külön mozgott az ESG pályán, "az RSM oldaláról mi egy későbbi belépők voltunk, míg a CMG szinte piacvezetőként lépett be és építette fel az ESG tanácsadói üzletágát. Egy véletlen első találkozás után alakult úgy, hogy elindult a közös utunk. A fenntarthatósági kérdésekkel foglalkozni kell, és a fúziónkkal erős piaci résztvevőként tudunk szolgáltatni a hazai ESG tanácsadói piacon." - mondta el. Nem egy teljes körű kivásárlásról van szó, hanem egy közös építkezésről, amelyben mindkét fél részt vesz.
Kozma András hozzátette, hogy a két cég gondolkodásában is nagyon hasonlít, "logikusan összenő, ami összetartozik. Két magyar gyökerekkel rendelkező, de nemzetközi kitekintéssel is dolgozó tanácsadó cég áll most össze az ESG területén." - hangzott el. A menedzsment közös működésű lesz, az RSM ESG üzletágának operatív vezetése a CMG korábbi vezetőinél marad.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.
Utódlás: Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója
Kettéválasztják az elnök-vezérigazgatói pozíciót.
Trump felszólította Putyint, nem mennek brit katonák Ukrajnába – Háborús híreink pénteken
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Megnevezte a feltételeit Ukrajna: ez az ötpontos lista landolt Trump asztalán
A brit kormányfő szerint már nyáron jöhet a tűzszünet.
Csúnyán kiakadtak az oroszok, de most nem a NATO-ra
Hálátlanok a szomszédok, nem értékelik eléggé Moszkvát.
Öt év alatt megduplázódtak a magyarországi lakásárak - Kiadta legfrissebb számait az MNB
Így alakulnak a lakásárak a különböző településtípusokon.
Háromszor annyiból enni tízmilliókba kerül!
Amikor online feljön a kérdés, hogy mennyit költenek az emberek ételre, legtöbbször már nem is válaszolok. Ennek fő oka, hogy a mi családunk költései annyival le vannak maradva a tipikustól (
Zöld hidrogén és ipari kereslet: segíti-e a tagállamok kibocsátáscsökkentését az EU hidrogénstratégiája?
A zöld hidrogén uniós bevezetését a tagállami eltérések, a növekvő költségek és a szabályozási bizonytalanságok lassítják.
Elszigetelt bunkerek versengése - Mind autarkisták leszünk
Greg Jensen a Wall Street Journal hasábjain megjelent \"Mind merkantilisták vagyunk\" írása Milton Friedman 1965-ös \"Mind Keynesiánusok vagyunk\" kijelentését próbálta átformálni a modern kor
Sokszínűség és befogadás: ESG fókuszban a vállalati kultúra
A fenntarthatósági szempontok (ESG - Environmental, Social, Governance) ma már nem csupán a környezetvédelemről és a szabályozási megfelelésről szólnak. A \"Social\" (társadalmi) pillér ugya
A nearshoring jelenség átrendezi a világkereskedelmet - Délkelet-Ázsia lehet az egyik nyertes
A nearshoring trendje révén Vietnám, Malajzia, Indonézia, Thaiföld és India kulcsszereplővé válnak a globális ellátási láncokban, miközben erősödnek a regionális gazdasági és ipari együ
Jobban drágult a hütte, mint a kisbolt
A síelés mindig is a jómódúak sportja volt, de ha az európai síparadicsomok áremelkedése folytatódik, akkor lassan igazi luxuscikk lesz belőle. A végéhez közeledő idei...
The post Jobban dr
Az amerikai finomítóipar válsága
Egy mondat a gyűjtőoldalra: Az amerikai finomítóiparnak a keresletcsökkenés és a szigorúbb szabályozások miatt szerkezetátalakításon kellene átesnie a fentarthatóbb működés érdekében.
Van egy előrejelzés, ami akár működhet is
Három hete havazott, múlt héten eljött a 30 fok - mintha Donald Trump vámbejelentéseit néznénk az időjárás köntösébe bújva. Ilyen az, amikor a bőrünkön kezdjük...
The post Van egy előre


- Mérgező borokkal árasztották el Európát, Magyarországon is súlyos a helyzet
- Karnyújtásnyira volt az ukrajnai háború lezárása – Tényleg egyetlen dolog miatt borul most minden?
- Mától kaphatók az új lakossági állampapírok – melyikbe érdemes most befektetni?
- Brüsszel bekeményít: az EU komolyan nekimegy a belső fenyegetéseknek
- Elhunyt Ferenc pápa - Egy korszak ért véget a katolikus egyházban
Megállíthatatlan a földek drágulása, de nem mindenki profitálhat belőle
Drámai áremelkedés tapasztalható: 2010 óta közel négyszeresére emelkedtek a termőföldárak Magyarországon.
Miért járt kétszer Magyarországon Ferenc pápa? És mi lesz az egyházfő öröksége?
A Checklistben Hortobágyi T. Cirill főapátot, a Pannonhalmi Főapátság vezetőjét kérdeztük.
Sokakat megrémisztett a Fed-elnök beszéde – Hova mehet most a pénz?
Estek a piacok a beszéd hatására.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.