Ők azok, akik hatalmas vagyonokat happolnak el semmi perc alatt
Motif Investing
A Motif Investing egy online pénzügyi tanácsadó és brókercég, amely egészen egyedi, személyre szabott befektetési portfoliókat épít az ügyfeleknek úgy, hogy ehhez az ügyfeleknek nem kell pénzügyi zseninek lenniük. Ahelyett, hogy befektetési stratégiák, múltbeli hozamok, vagy speciális eszközosztályok szerint fektetnék be az ügyfelek pénzét, az ügyfél ötlete, az általa megválasztott akár teljesen hétköznapi téma szerint készítenek befektetési portfóliókat.Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy az ügyfél előáll egy ötlettel vagy témával, például a robotika jövőjében bízik, ezért olyan cégekbe fektetne, amelyek ezen a területen dolgoznak. A Motif Investing összeállít egy legfeljebb 30 elemből (részvény, kötvény, ETF) álló, az ügyfél ötletének megfelelően súlyozott portfóliót. A súlyokat ezután az ügyfél kénye-kedve szerint megváltoztathatja, kivehet elemeket a portfóliójából és beletehet másokat. Ha kész az első portfólió, akkor az ügyfél annyi pénzt fektet bele, amennyit gondol, de minimum 250 dollárt, a tranzakció egyszeri költsége pedig 9,95 dollárba kerül neki. Ha később változtatna a portfólióján, azt portfólió elemenként 4,95 dollárért teheti meg. Az alacsony belépési korláttal - a nagy vagyonkezelőkkel ellentétben - a kisbefektetőket célozták meg.
A 2010-ben megalapított cég szolgáltatása azért is népszerű, mert a befektetést közösségi élményként csomagolják be. Az ügyfelek ugyanis megoszthatják egymással, hogy milyen tematizált portfóliót, azaz "motifot" hoztak létre, vitázhatnak róluk, megbeszélhetik a stratégiájukat egymással. Az ügyfelek által létrehozott egyedi befektetési portfóliókat aztán mások is használhatják, az eredeti kiötlő pedig díjat kap ezért.
A PhD-s szakembereinknek hat hónapba tellett, mire létrehoztak 120 profi motifot, az ügyfeleink ugyanennyi idő alatt 35 ezret állítottak össze. Ez a modellünk erőssége
- mondta a Motif társ-alapítója és jelenlegi vezére, Hardeep Walia egy interjúban.A Motif eddig hat forrásgyűjtési körben összesen 126,5 millió dollárt kalapozott össze kockázatitőke-befektetőktől, többek között a Goldman Sachs és a JP Morgan is beszállt a cégbe. Az amerikai alapítású cég már külföldön is terjeszkedik, illetve egy automata tanácsadó szoftvert is fejlesztenek, amely díjmentesen segít a befektetőknek és a tanácsadóknak a portfóliók súlyozásának javításában. A motifokat egyébként mobilappon keresztül és Apple Watch-csal is nyomon lehet követni.
Betterment és Wealthfront
Az online pénzügyi szolgáltatások területére tört be az egykori harvardi diák, Jon Stein által 2008-ban megálmodott szolgáltatás, a Betterment, és az ehhez nagyon hasonlóan működő, 2011 óta létező Wealthfront. Ezek a cégek egy olyan algoritmust és online platformot hoztak létre, amelyek "robot-tanácsadókra" bízzák az ügyfelek befektetési portfoliójának összeállítását. A Betterment fennállása óta 105 millió dollárnyi kockázati tőkét vont be működéséhez, míg a Wealthfront 129,5 millió dollárt.Előbbi több mint 90 ezer ügyféllel és 2 milliárd dolláros kezelt vagyonnal rendelkezik, utóbbi pedig 2,4 milliárd dollárt kezel, vagyis nem kispályásokról beszélünk.
Az alapötlet mindkét cégnél az, hogy az ügyfél különböző kérdésekre válaszolva megadja, hogy mekkora kockázatot képes elviselni, a program pedig a válaszok alapján megmondja, hogyan lehet számára a lehető legmagasabb hozamot elérni, mindezt a hagyományos pénzügyi tanácsadók által kért jutalékok és díjak töredékéért. Az algoritmusok összeállítanak egy ETF-ekből (tőzsdén kereskedett alapokból) álló portfóliót, amelyben az ügyfél által megadott adatok alapján alakulnak a súlyok az egyes (főleg nagy indexeket lekövető) ETF-ek között. Az ügyfél nem válogat részvények, indexek, kötvények között, két ügyfél portfóliója között csak annyi a különbség, hogy az ETF-ek súlyozása hogyan alakul a megadott adatok szerint. Az automatizált portfólió-összeállítással megspórolható a hagyományos befektetési tanácsadás általában borsos díja, ezért is tudnak rendkívül versenyképes díjakkal dolgozni.A Bettermentnél és a Wealthfrontnál mindezeken túl rendkívül ügyesen bánnak a pénzzel adózási szempontból is. Azt csinálják ugyanis, hogy a veszteséges pozíciókat bizonyos időközönként lezárják, majd ugyanazzal a tőkével újranyitják (ez persze csak úgy működik, ha alacsony díjért kötnek ügyleteket). Így a lezárt pozíció után adózási szempontból elszámolható vesztesége keletkezik az ügyfélnek, miközben a zárástól és újranyitástól nem változik a befektetett tőke összege. Ugyanez a pozíció nyereségesre válthat, a tőkenyereség után pedig adót kell fizetni. A lezárt veszteséges pozíciónál keletkezett adóelőnyt viszont el lehet számolni, így az adóoptimalizációval jelentősen növelhető a befektetések reálhozama. Ez persze csak egy példa a sok közül, ahogyan legálisan csökkentik az ügyfél adófizetési kötelezettségét.
Personal Capital
A Personal Capital egy fejlett személyes pénzügyi menedzsment szoftvert (PFM - Personal Finance Management) kínál, amelyet online vagyonkezelési szolgáltatással fejelnek meg.Több mint 700 ezer ügyfelük összesen 150 milliárd dollárnyi vagyont követ nyomon a szoftverükön keresztül, illetve 1 milliárd dollár feletti vagyont kezelnek közvetlenül.
A cég 2009-es megalapítása óta 104,3 millió dollárnyi kockázati tőkét szerzett a növekedéséhez. A cég egyik atyja, Bill Harris egyébként korábban a PayPal és az Intuit vezéreként is dolgozott. A vagyonkezelésben csak a prémium és privát ügyfeleknek segítenek, ugyanis az alap belépési korlátot 100 ezer dolláros vagyonnál húzták meg, a privát ügyfelek közé pedig csak 1 millió dollár feletti vagyonnal lehet bekerülni, ugyanakkor az online számlakövetési szolgáltatást ingyenesen nyújtják. A cég 0,49-0,89 százalék közötti vagyonkezelési díjjal dolgozik.A PFM programmal az ügyfelek a különböző intézményeknél vezetett számláikat online, egy applikáción keresztül összesítve követhetik nyomon. Így tulajdonképpen teljes képet alkothatnak arról, hogy mekkora jövedelmük van, mire mennyit költenek, hogyan teljesítenek a befektetéseik, és felfedezhetik az addig számukra rejtett költségeket (pl. számlavezetési díjak, tranzakciós díjak stb.). A vagyonkezelés pedig úgy néz ki, hogy az ügyfél online megadja az adatait, majd a személyes tanácsadója online lép kapcsolatba vele, és később is virtuálisan segít felépíteni a befektetési stratégiáját, és ami itt is nagyon fontos: optimalizálni az adófizetését. A szoftverrel összekapcsolt számlák ugyanis sokat könnyítenek a tanácsadók dolgán, ők is jóval könnyebben megtalálják az adóoptimalizációs lehetőségeket, mintha csak az ügyfél tranzakcióinak és számláinak töredékét látnák át.
Mi a helyzet Magyarországon?
Magyarországon egyelőre nincsenek jelen a fenti szereplők, ebben a piac túl kicsi mérete is szerepet játszik. Ugyanakkor globális trend, hogy a fiatalok és már a 30-40 es korosztály is jobban bízik egy technológiai cégben vagy szolgáltatásban, mint egy bankban. Eközben a privátbanki üzletágakban tapasztalható egyre kisebb profitmarzs is minden bizonnyal arra sarkallja majd a nagyobb európai szereplőket, hogy technológia alapú robot vagy "self advisory" platformokat építsenek. A Dorsum Üzletfejlesztési Igazgatója, Rokob Imre szerint ügyfél oldalról is lenne kereslet az ilyen jellegű szolgáltatásokra:A dolog lényege, hogy nem egy teljesen online vagyonkezelési rendszer a megoldás, hanem egy olyan hibrid, amely ötvözi a személyes és az online csatornákon keresztüli - egyéni igényekre szabott - tanácsadást. Kereslet mindenképpen mutatkozna, hiszen a rendszer a befektetési döntéseket követően az új portfólió teljesítményének nyomon követését is lehetővé tenné kézben hordható okoseszközön, ami a ma élő digitális kor emebrének szinte már nélkülözhetetlen feltétel.
Egyes tanulmányok szerint a hagyományos európai privátbanki szolgáltatók első számú félelme az online vagyonkezelők térnyerése. Ahogy külföldi diszkont brókereknél és forex kereskedő cégeknél lehet és nyitnak is már magyarok online számlát, csak idő kérdése hogy megjelenjenek az online vagyonkezelők is.
A Dorsum már most is rendelkezik olyan megoldásokkal, ami a Wealth Management szolgáltatás különböző fázisaiban nyújt magas szintű digitális felhasználói élményt az ügyfeleknek és a tanácsadóknak. Interaktív ügyfélszerzést támogató modultól kezdve az online 360 fokos portfolió áttekintésekig kínálunk megoldásokat vagyonos ügyfeleket kiszolgálni szándékozó pénzügyi szervezeteknek, valamint a jövőben is az új generációs, digitális wealth management területre fókuszálunk a termékfejlesztésben - tette hozzá Rokob Imre.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Állítólag nem túl elengáns trükkel fizet alacsony béreket a Tesla, így zajlik a "bérrablás"
Pert indítottak a cég ellen.
Megbírságolhatják a Boeinget, súlyos biztonsági szabályokat nem tartottak be
Az amerikai légügyi hatóság tett javaslatot.
Újabb tűzeset borzolja a kedélyeket - Megint kigyulladt egy BKV busz
Sokadik esetről van szó.
Száguld a tőzsdén a Winklevoss ikrek kriptotőzsdéje
Jól sikerült a pénteki Nasdaq-debütálás.
Új NATO-művelet indul a Lengyelországot ért orosz dróntámadás miatt
Érkezik a válasz Oroszországnak.
Már van olyan ország, ahol egy mesterséges intelligencia lett az egyik legfontosabb miniszter
A digitális tisztviselő a közbeszerzésekért lesz felelős.
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
