25 év múlva Ausztria? Hogyan?

A következő 25 év a felzárkózás időszaka lesz, mondta a közelmúltban a jegybank könyvismertetőjén Matolcsy György. Az MNB elnöke elmondta: az elmúlt két évben az osztrák gazdaság bővülésénél 2-2,5 százalékkal nagyobb ütemet produkált Magyarország, ez a növekedési ütem a következő években is tartható lesz. Erre alapozható, hogy Magyarország 25 év múlva utolérheti Ausztriát.

Méltányolandó, hogy a politikának vannak víziói, illetve a gazdaságpolitikának stratégiája. A gazdasági felzárkózás a rendszerváltozás óta áhított cél, amiben mindeddig látványos kudarcok értek minket. Ugyanakkor az adósságcsapdából és a globális válságból kikecmeregve valóban időszerű lenne a fenntartható konvergenciapálya megvalósítása.

Az elvszerű megfogalmazáshoz azonban most számszerű cél társult, éppen ezért érdemes végiggondolni, mekkorát vállalt a kormány.

Kijön a matek?

Elsőként vizsgáljuk meg, hogy a 2-2,5 százalékpontos növekedési ütemkülönbség mire elegendő! 2014-ben a magyar egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson) az osztrák 52,3%-át tette ki. Azt feltételezve, hogy ezt a lemaradást stabil növekedési ütemkülönbséggel tudjuk apasztani, az alábbi felzárkózási pályák adódnak:

Mint látható, alacsony felzárkózási ütemek (0,5-1,5%p) mellett az Európai Unió egyik leggazdagabb országának utolérése nagyon hosszú időt vesz igénybe. 0,5 százalékpontos ütemnél 65 évet, 1,5 százalékpontos tempónál 45 évet. Még a jegybankelnök által megjelölt növekedési sáv alja (2 százalékpont) is 32 éves konvergenciát ígér. Ha viszont sikerülne a 2,5 százalékpontos ütemet fenntartani, akkor 2040-ben valóban az akkori Ausztria fejlettségét tudhatnánk magunkénak.

Varázsütésre?

Természetesen adódik a kérdés: mennyire életszerű ez a forgatókönyv? Az alábbiakban három megközelítéssel próbálunk választ adni. Megnézzük,

• a magyar múltbeli teljesítményt,
• a jövőben várt potenciális növekedést, illetve
• a konvergencia elméleti lehetőségeit.

Anélkül, hogy a módszertani részletekbe elmerülnénk, jegyezzük meg, hogy a relatív fejlettséget vagy éppen felzárkózást többféle módon lehet mérni, ezek közül most néhányat illusztratív módon mutatunk be ábrák segítségével.

Ha például az egy főre jutó GDP alakulását egyszerűen folyó áron vizsgáljuk, az alábbi kép adódik:

Eszerint az elmúlt 25 évben Ausztria viszonylag stabilan az uniós átlag 130-140%-án teljesít, Magyarország pedig 25%-ról 40%-ig zárkózott fel. Igaz, ez utóbbi úgy történt, hogy az elmúlt egy évtizedben - ilyen összevetésben - már nemigen láttunk konvergenciát.

Szélesítsük ki az időtartományt! A Maddison Project adatai másfél évszázadra visszatekintve érdekes folyamatot írnak le. A 19. században az Ausztriához viszonyított relatív fejlettségünk stagnált. A két világháború között egy gyors felívelés, majd visszaesés következett, igaz a világháborús időszak környékén az adatok értelmezése nehézkesebb. A szocializmus alatt folyamatos leszakadás volt a jellemző, amit a rendszerváltás után leginkább stagnálással leírható pálya követett. Érdekességképpen megjelenítjük a lengyel adatokat is, ami azt mutatja, hogy létezik sikeresebb történet is.

Az elmúlt 20 év konvergenciafolyamatait illetően hasonló kép áll elő akkor is, ha vásárlóerő-paritáson nézzük a felzárkózást. Eszerint a relatív fejlettségünk 40% alól 50% fölé emelkedett, ám ebből az utóbbi tíz évre már szinte semmi nem jutott.

Hogy konkrétabbak legyünk, nézzük meg, hogy az áhított 2,5 százalékpontos növekedésiütem-különbséget mikor sikerült elérni. Az alábbi ábra az osztrák és a magyar GDP-növekedést, illetve azok különbségét mutatja. Érdemes a piros és a sötétkék vonalra koncentrálni: előbbi mutatja a tartósan elérni kívánt 2,5%-os szintet, utóbbi pedig a növekedési ütemek közötti differenciát simítva (ötéves mozgóátlag formájában). Jól látható, hogy az elmúlt 40 évben mindössze egyszer sikerült megcsípnünk a piros vonalat. Ez a 2000-es évek első felére esett, és annyira a fenntarthatóság rovására ment, hogy később keserves árat fizettünk érte.

(Érdemes megjegyezni, hogy a GDP-növekedési ütemek közötti különbség nem feleltethető meg egyértelműen az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GDP-ben mért konvergenciának. Ettől a módszertani problémától azonban most eltekintünk.)

Összességében tehát megállapítható, hogy az osztrák szintre való felzárkózás folyamata az elmúlt évtizedekben alig haladt előre. A múltbeli teljesítményből aligha következtethetünk arra, hogy a gyors felzárkózás megvalósulásának esélyei jók.

Mi a potenciál?

A közelmúlt vizsgálata természetesen több szempontból is óvatosságot igényel. Egyrészt a pénzügyi válság különleges időszak volt, másrészt elvileg nem zárható ki, hogy a jövőbeli növekedési kilátások érdemben javultak. Éppen ezért érdemes megnézni, hogy milyen potenciális GDP-bővülést számolnak a következő évekre. A Magyar Nemzeti Bank jelenleg 2-2,5%-ra becsüli a magyar potenciális GDP-növekedést, míg az Európai Bizottság számításai szerint tavaly és az idén 2, jövőre 2,2%-os értéke adódik. Az osztrák gazdaság a fejlettsége miatt értelemszerűen kisebb bővülésre képes, ráadásul nem is igazán mutat jó formát az utóbbi időben. A Bizottság a 2015-2017 közötti időszakra átlagosan 1,2 százalékos osztrák potenciális GDP-bővülést számolt.

Ez utóbbi számból az következik, hogy a magyar gazdaság gyors ütemű felzárkózásához 3,5-4% közötti hosszú távú növekedési pálya szükséges. Ettől pedig egyelőre messze vagyunk, ezt mutatja az alábbi ábra is.

Összességében ma nincs olyan ismert kalkuláció, ami azt mondaná, hogy a magyar gazdaságban az utóbbi években lezajlott változások eredményeként a potenciális GDP-növekedés jelentősen emelkedett volna.

Vagyis az a munka, ami egy gyors felzárkózás ("25 év múlva Ausztria") alapjainak megteremtését szolgálja, még előttünk áll.

Létezik-e felzárkózás?

Annak, hogy a magyar gazdaság 25 év alatt egyenletes, lendületes tempóban eléri az unió átlagos fejlettségi szintjének 130%-át, van egy nehezen interpretálható sajátossága. Nevezetesen, ez a forgatókönyv azt jelenti, hogy a magyar gazdaság 3,5-4%-kal fog akkor is növekedni, amikor a világ legfejlettebb gazdaságai közé tartozik majd. (Mert ne feledjük: Ausztria a világ 20 legfejlettebb országa között van a világon.)

Csakhogy ilyen fejlettségi szintek mellett ekkora növekedési potenciál gyakorlatilag ismeretlen jelenség. Összevetésül ábrázoltuk a fejlett gazdaságok következő négy évre vonatkozó átlagos GDP-növekedési prognózisát, illetve a magyar előrejelzést, kiegészítve azzal, hogy mekkora tartós növekedési igényünk lenne még a többi országhoz hasonló fejlettség mellett is.

Ezt a problémát háromféle magyarázattal lehet kezelni.

• Ausztria a növekedésben alulteljesít, így a leszakadó gazdaság elérése könnyebbé válik.
• A magyar gazdaság növekedése a felzárkózás során fokozatosan simul a fejlett országokra jellemző szinthez.
• Magyarország fejlettségi szintje a következő évtizedekben túlszárnyalja a fejlett gazdaságokét.

Az első magyarázattal nem foglalkozunk, hiszen a gazdaságpolitikusok kiindulópontja is az, hogy a cél a 2,5 százalékpontos ütemkülönbség tartóssá tételével érhető el.

A második magyarázatból, vagyis a folyamatosan lassuló ütemű felzárkózásból az következik, hogy a következő 25 évben csak úgy lehet a felzárkózási célt elérni, ha az időszak elején az egyébként ambiciózus átlagos növekedésnél gyorsabban zárkózunk fel. Vagyis ha azt feltételezzük, hogy az osztrák fejlettségi szint 60-80-100%-án egyre lassabb lesz a konvergencia, akkor a következő években nem 3,5-4%-kal, hanem valószínűleg 5% felett kellene bővülnünk.

Feltételes konvergencia A feltételes konvergencia szerint minden ország számára a saját társadalmi, földrajzi, kulturális, gazdasági alapadottságai határozzák meg, hogy a relatív fejlettség milyen szintjére juthat el. Ez a felfogás jellemzően a béta-konvergenciával kapcsolódik össze, mely szerint minél fejletlenebb egy ország, annál gyorsabb a felzárkózási ütem. A kérdésről Oblath Gábor többször is írt a Portfolio-n, például itt, és itt. Ebből a megközelítésből adódik az a következtetés, hogy a magyar gazdaság "közel egyenletes" tempóban csak akkor képes 25 év alatt felzárkózni Ausztriához, ha az a szint, ahová képességei és adottságai alapján tart (konvergál) jelentősen túlmutat az osztrák fejlettségen is.

Ez az értelmezés továbbvezet a harmadik magyarázathoz, a "túlszárnyaláshoz". Eszerint lehetnek olyan országok, amelyek a feltételes konvergenciának fittyet hányva nem hajlandók a felzárkózást abbahagyni akkor sem, amikor fejlettségük közeledik a kereskedelmi partnereikhez és/vagy a hozzájuk nagyon hasonló adottságú gazdaságokhoz. Hogy ismerünk-e ilyet? Igen, igaz, nem sokat. A túlszárnyalás tipikus példái lehetnek Dél-Korea, Finnország és Írország, amelyek valóban relatíve szegény sorból emelkedtek a gazdagok közé, tartósan magas növekedést produkálva.

Az, hogy Magyarország képes-e hasonló sikertörténetre, nyilván a következő két évtizedben kiderül, de érthető, ha esetleg sokan kételkednek ebben. Mindenesetre két fontos kérdésre mindenképpen meg kell próbálni választ adni.

• Elképzelhető-e, hogy 2025-ben a kelet-közép-európai régió az Európai Unió legfejlettebb részéhez fog tartozni?
• Ha nincs ekkora fantáziánk, hogy ezt elképzeljük, akkor melyek lesznek azok a tényezők, amelyek Magyarországot képesek lesznek kiemelni a régióból?

A második kérdés kapcsán érdemes végiggondolni a magyar gazdaság relatív fejlettségi pozíciójának alakulását a régión belül (folyamatos visszacsúszás), illetve azt, hogy Magyarország még a legutóbbi években sem volt képes gyorsabban fejlődni a régió növekedési éllovasainál. Sőt, inkább ettől elmaradó ütemben bővült.

Az már túlmutat az írásunk kereteink, hogy a kihívásra megoldást találjunk. Hogy ez mennyire nem is egyszerű, ebben a cikkünkben is megmutattuk. Amikor Michael Spence, Nobel-díjas tudós a csoportjával 13 sikeres felzárkózást elérő ország eredményeit értékelte, az alábbi közös jellemzőket találta:

• Nyitott, export orientált, a világgazdaságba szervesen integrálódott gazdaság,
• Makro stabilitás, alacsony infláció, fenntartható közkiadások,
• Magas beruházási és megtakarítási hányad,
• A források piaci allokációja, igazodás a világpiaci árakhoz,
• Hiteles, társadalmi befogadásra törekvő, tehetséges kormányzás.

Fogalmazzunk optimistán: vannak közös pontok is.

Van itt persze még valami, amit a rigorózus közgazdaságtudomány nem tud figyelembe venni. Nevezetesen, hogy a felzárkózás időszakát mintegy meghirdető jegybanki könyvbemutató egy "tízmilliószoros" napra esett. Az MNB az utóbbi időben előszeretettel időzíti bejelentéseit erre a napra.

Márpedig a "szakirodalom" szerint "ezeken a napokon a legjobb, ha már reggel kinyilvánítjuk mit szeretnénk elengedni, illetve megteremteni az életünkben, és elképzeljük, átéljük (a nap folyamán akár többször is), amint már be is következett, meg is valósult. A tízmilliószoros napokon ugyanis minden teremtés tízmilliószoros erővel hat!"

Ha csak így nem.

• Címkék:
• makrogazdaság,
• madár istván,
• konvergencia régió,
• felzárkózás