Egekben vannak az árak, mégis sorban állnak a bérlők a megmaradt ingatlanokért
Külföldi turisták és a belváros
A befektetői érdeklődés élénkülése mindig pozitív hatással van egy adott térség vagy ágazat fellendülésére. Hogy miért fordult egyre több befektető az ingatlanpiac felé, azzal már korábbi elemzéseinkben is foglalkoztunk. Az alacsony banki kamatokkal szemben az ingatlanpiacon elérhető magasabb hozamok egyre vonzóbbak lettek, a kiskereskedelmi egységek esetében pedig nem mehetünk el szó nélkül a Budapestet érintő fellendülő turizmus mellett sem. Főként a belvárosra igaz, hogy az oda látogató külföldi turisták rendkívül erős fizetőképes keresletet teremtenek az ott üzemelő kiskereskedelmi szolgáltatások - éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, ajándékboltok vagy akár a pár éve népszerűvé vált szabadulószobák - iránt. A turisták száma tehát nem csökken, hanem meglehetősen stabilan növekszik, aminek eredményeként mostanra közel kétszer annyi vendégéjszakát regisztrálnak évente, mint az ezredfordulón és másfélszer annyit mint 2010-ben, így a budapesti belváros fejlődése a következő években is folytatódhat.Hazai vásárlóerő
A belvárosi üzlethelyiségek sikere tehát erős összefüggést mutat a turizmussal, a kiskereskedelmi kategóriában azonban a bevásárlóközpontok, a különböző áruházláncok és outletek inkább a hazai vásárlók igényeire építenek. Más okok miatt, de ezekben a szegmensekben is erős a telítettség. A 2011-ben elfogadott, majd 2015-ben módosított plázastop néven elhíresült törvény óta nem épülnek az országban nagyméretű bevásárlóközpontok, aminek persze nem ez az egyetlen oka, hiszen külön engedéllyel van lehetőség kibújni a törvény alól. Még ha elsőre úgy is tűnik, hogy Budapesten sok bevásárlóközpont van - hiszen ma már szinte mindegyik kerületnek van egy nagyobb méretű plázája - Kelet-Közép-Európa fővárosait nézve Belgrád és Szófia áll csak Budapest mögött az ezer főre jutó bevásárlóközpont-terület tekintetében. Ezzel szemben Prágában és Varsóban közel kétszer, Pozsonyban pedig két és félszer annyi bevásárlóközpont-terület jut egy lakosra, mint Budapesten. Ennek hatására a jobb elhelyezkedésű plázák gyakorlatilag teljes bérbeadottság mellett működnek, ami az üzemeltető szempontjából kedvező, azonban nehezíti az újabb márkák hazai piacon való megjelenését.
A kiskereskedelem számokban
A kiugróan magas áfakulcs ellenére tavaly 11 új kiskereskedelmi márka lépett be a hazai piacra, ami mutatja, hogy a nálunk megjelenő cégek bíznak a reálbérek növekedéséből is adódó fizetőképes kereslet erősödésében.A 2017-es év eleji adatok szerint Budapesten a prémium kategóriát a Váci utca képviseli, ahol a havi bérleti díjak elérik a 110 eurót négyzetméterenként. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos 100 négyzetméter alapterületű üzlethelyiség 3,4 millió forintért bérelhető ki havonta. Ugyanez a szintén prémium elhelyezkedésű Andrássy úton átlagosan 1,4 millió forint és a forgalmasabb plázák üzlethelyiségei is nagyságrendileg ennyiért vehetők bérbe, ebben az esetben azonban sokat számít az üzletházon belüli elhelyezkedés is. A városok szélén található retail parkokban 100 négyzetméterre vetítve Budapesten 250 ezer, Budaörsön 230 ezer forintra jön ki a havi bérleti díj.

Mi várható?
A közeljövővel kapcsolatban még mindig az egyik fő kérdés, hogy mikor szűnhet meg a kiskereskedelmi ingatlanok építését korlátozó plázastop-törvény, bár ez elsősorban a hard diszkont és hipermarket láncok egységeinek bővülésében játszik jelentős szerepet, nem a klasszikusnak mondható városi bevásárlóközpontokéban. A zuglói Mundo Center előkészületei azonban efelé mutatnak, mint ahogy az évek óta előkészítés alatt álló 53 ezer négyzetméteresre tervezett Etele pláza is. Mivel a jó elhelyezkedésű bevásárlóközpontok többsége maximális vagy ahhoz közeli kihasználtsággal működik, ezért a hazai piacra újonnan belépő cégek nincsenek könnyű helyzetben.Több ezer új lakás egy helyen a Portfolio Új Lakópark adatbázisában! Válogass Buda, Pest és vidék legjobb új építésű lakóprojektjei között! Nézegess képeket, tudj meg minél többet a projektekről és kérj személyre szabott ajánlatot közvetlenül a fejlesztőktől! Kattints és nézd meg a több mint 50 projektet!
Óriásit kaszált a háborúkon a hadiipar: rekorddöntő évet zártak a fegyvergyártó óriások
A valaha volt legtöbb bevételt könyvelték el.
Agresszív fellépés jöhet a NATO részéről Moszkva ellen? – "Megelőző csapásról" beszél a katonai vezető
Nem elég a puszta reagálás az elrettentéshez.
Kongatják a vészharangokat, az évezred eleje óta nem látott válságban az EU legerősebb országa
Sokasodnak a vészjósló jelek.
Lezárultak az amerikai-ukrán tárgyalások: ezt ajánlja Washington
A következő körben Moszkvába megy az amerikai delegáció
Tesztelni vitték az ukránok az új fegyverüket, szempillantás alatt lett éles a helyzet
Ezt nem látták jönni, szó szerint.
Történelmi fordulat: a Vatikán vezetője nyíltan kimondta, mit kell tennie Izraelnek a béke érdekében
A pápa első külföldi útja a Közel-Keletre vezetett.
Nem kíméli a természet a világ egyik legnépesebb országát - Százak haltak meg két hét alatt
Sok embert még mindig keresnek.
Tízezre vonultak utcára a kedvelt turistaközpontban - A kormány lemondását követelik
Nyár óta viszonylagos nyugalom volt, most újra beindultak a tiltakozások.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Mit hoz a 2025-ös őszi adócsomag a vállalkozásoknak?
A 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadott adócsomag célja a vállalkozások adóterheinek mérséklése, az adminisztráció csökkentése és az adóeljárások digitalizációjának f
Az MNB behúzta a kéziféket - Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt?
Miközben az országot elöntötte az Otthon Start generálta vásárlási láz, a piac mélyén vészjósló folyamatok zajlanak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése szerint a lakásárak elszaka
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
