Az amerikai elnök az Air Force One fedélzetén, Floridából Washingtonba tartva nyilatkozott újságíróknak.
Mint mondta,
a folyamatban lévő tárgyalások alapján "jó esélyt" lát egy megállapodásra.
Trump hangsúlyozta, hogy véget akar vetni annak, hogy Ukrajnában havonta ezrek halnak meg.
A republikánus elnök megerősítette, hogy beszélt Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel és Steve Witkoff elnöki különmegbízottal, miután ők Floridában találkoztak az ukrán delegációval. Rövid értékelése szerint a folyamat
jól halad.
Mint hozzáfűzte, a tárgyalások lezárására továbbra sem szabott határidőt.
Trump ugyanakkor rámutatott, hogy Ukrajna "nehéz problémákkal" néz szembe. Kérdésre válaszolva a korrupciós helyzetet emelte ki, amely szerinte "nem segít".
A vasárnap Floridában tartott egyeztetéseket az amerikai és az ukrán fél is produktívnak és konstruktívnak nevezte, számottevő áttörésről azonban nem érkezett hír egyelőre.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Egyszerre lépett a gázra és a fékre a CIG Pannónia - Összejön a 4 milliárdos nyereség?
Közzétette gyorsjelentését a biztosító.
Úgy tűnik, Donald Trump felettébb optimista a béke kapcsán: "jó esély" van a háború lezárására
Értékelte a tárgyalásokat az elnök.
Nukleáris robbantások: veszélyes következményekre figyelmeztetik Trumpot
Levelet küldtek az elnöknek.
Egy lépéssel közelebb az ukrajnai békéhez? Megszólalt Volodimir Zelenszkij az eredményekről
Ő is várja a beszámolót.
Küszöbön a béke? Ha ez tényleg megtörténik, az a befektetéseidre is hatással lesz
Azért adatokban sem lesz hiány.
Óriásit kaszált a háborúkon a hadiipar: rekorddöntő évet zártak a fegyvergyártó óriások
A valaha volt legtöbb bevételt könyvelték el.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Mit hoz a 2025-ös őszi adócsomag a vállalkozásoknak?
A 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadott adócsomag célja a vállalkozások adóterheinek mérséklése, az adminisztráció csökkentése és az adóeljárások digitalizációjának f
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Az MNB behúzta a kéziféket - Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt?
Miközben az országot elöntötte az Otthon Start generálta vásárlási láz, a piac mélyén vészjósló folyamatok zajlanak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése szerint a lakásárak elszaka
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


