Tartaléklángon a bankrendszer?

A bankszektor szereplőinek sorrendjében csupán kisebb átrendeződések történtek. A piacvezető OTP Bank részesedése kisebb mértékben csökkent ugyan, de ez alapvetően nem a hazai hitelezési aktivitás csökkenésének, hanem az állami hitel visszafizetésének tulajdonítható. Ezután következik a piaci részesedését növelni tudó K&H Bank. 2009 során az MKB-t szorosan követte az Erste és a CIB; a helyzet a tavalyi évben annyiban változott, hogy az Erste átvette a vezetést az MKB-tól, míg a CIB jobban leszakadt a csoporttól, miközben a soron következő Raiffeisen tartotta piaci részesedését. Több öt százaléknál kisebb részesedésű bank, mint a BB, FHB Jelzálogbank és a bankfiókok növelni tudták piaci részesedésüket.

Amerika döntése elhozhatja a fordulatot: Moszkvában is megijedtek a fejleményektől
Ezzel komoly veszélyben lehet az orosz hátország.
Szárnyra keltek a Generalival kapcsolatos pletykák, cáfolnak a CIB anyabankjánál
Továbbra is kimaradnának a "vadnyugatból".
Rekordméretű osztalékot ígértek a bankrészvényeseknek, ha elfogadják az ellenséges felvásárlási ajánlatot
Újabb fegyvert vetett be a siker érdekében a BBVA.
Hódít az új tőkeprogram: így kaphatnak újra lendületet a hazai vállalatok
A Demján Sándor Tőkeprogram más fejlesztések önerejének biztosítására is felhasználható.
Kiderült: távozhat Trump egyik legfontosabb embere, ez komoly változást hoz Ukrajnában is
Az időpontról is tudni.
Bod Péter Ákos: Magyarországon népbetegség a fiskális alkoholizmus?
A Corvinus professzorának cikke.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs
Magyar ingatlanpiac: hórukk országban mérsékelt verseny
A héten Zsolt pihenőt kapott, Balázs és Ádám pedig Tibor Dávid Masterplast CEO-val beszélgetett a magyar ingatlanpiac évtizedes kérdéseiről. Dögunalmas szakmai adásunkban szó lesz a... The p

Külföldre költözés matematikája
Hamarosan itt a választás, ilyenkor sokan szokták megfogadni, hogy valamilyen eredmény esetén emigrálnak. Ezeket általában nem kell komolyan venni, valószínűleg üres lenne az ország, ha tényl


Nagy ütést vinne be az oroszoknak von der Leyen: a magyar gazdaság is megérezheti?
Bekeményít az EU elnöke?
A magyar mezőgazdaság életben maradása múlik ezen: víz nélkül nem fog menni
Túl sok függ az időjárás szeszélyeitől.
Ismét téma a nyugdíjemelés: kik kaphatnának sokkal többet havonta?
Mi az a minimálnyugdíj, és hogy lehetne hatékonyan alkalmazni?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.