
Októbertől változtak az ügyfélátvilágítási szabályok
Január 1-jétől a pénzintézetek már nemcsak személyesen, illetve videochaten keresztül, hanem akár nem valós időben - például egy videóval vagy képpel - is azonosíthatják távolról az ügyfeleiket. Ez azt jelenti, hogy akár egy rövid videó vagy fotó elkészítésével, néhány adat megadásával, valamint egy személyi okmány befényképezésével is bankszámlát nyithatunk vagy hitelt vehetünk fel anélkül, hogy be kellene térnünk egy bankfiókba. Az MNB Pmt. (Pénzmosás elleni törvény) végrehajtási rendeletének eddigi verziója alapján meg volt ugyan a lehetősége a teljes értékű azonosításnak, a szelfis azonosítás azonban a legtöbb esetben csak korlátozott hozzáférést adott az ügyfeleknek a pénzintézetek termékeihez, szolgáltatásaihoz (legfeljebb 300 ezer forintos készpénzfelvétel, átutalási korlát, stb.). Október elsejétől a megújított rendelet azonban a szelfis azonosításnál a chipes személyazonosító okmányok (e-személyi, biometrikus útlevél) használatával már teljes értékű ügyfélátvilágítás elvégzését is lehetővé teszi .
A rendelet megjelenésekor írt összefoglalónkban rámutattunk, hogy a bankoknál még nem vehető igénybe a szelfis vagy chipes azonosítás, augusztusban csupán ennek – a piac által is várt – szabályozói hátterét teremtették meg. Ugyanakkor a fintech cégek a bankokkal közösen már akkor dolgoztak azon, hogy a szabályok októberi élesedése után bevezessék a szelfis azonosításra épülő új digitális termékeiket.
Egy magyar fintech cég, a Lippert megoldása a Flint, melyet az ff. next csapatával partnerségben fejlesztett, már kihasználja az új szabályok adta lehetőségeket. Bóna Viktor, Muck Iván és Tóth Tamás, a Lippert munkatársai lapunknak egy háttérbeszélgetésen mutatták be a cég által fejlesztett megoldást, és elmondták, hogy terveik szerint hamarosan lesz több olyan pénzintézet is, amely bevezeti az újfajta azonosítást egyes termékeinél.

Digitális hitel 20 perc alatt – Hogyan lehetséges?
A piacon eddig is léteztek hibrid online hitelezési megoldások (a folyamat végén be kell menni aláírni a szerződést) és csak a saját banki ügyfélkörnek szóló online hiteltermékek, de ahhoz, hogy egy bank end-to-end digitális terméket kínálhasson, amely bárki - akár nem saját ügyfelek - számára is elérhető, a UX és az üzleti paraméterek optimális kialakításán túl, kettő egyáltalán nem triviális problémát kell megoldania:
- az online térben kell minden kétséget kizáróan azonosítania az ügyfelét,
- a folyamat végén létrejövő szerződést távolról, megfelelő bizonyító erővel, elektronikusan kell aláírnia az ügyfélnek.
A Lippert és az ff. next fő célja Flint nevű termékükkel, hogy minél több ponton automatizálják az azonosítás és termékigénylés folyamatát, amely így legfeljebb 20 perc alatt lebonyolítható az új banki ügyfelek számára is. Ennek érdekében a legújabb technológiákat használva fejlesztettek az október 1-jétől hatályos jogszabályoknak teljes mértékben megfelelő ügyfélazonosítási modult, valamint elektronikus aláírási megoldásaik is harmonikusan épülnek rá a hazai infrastruktúra adta környezetre.
A Flint alapvetően egy mobilra optimalizált megoldás, de az azonosítást követően a böngészős csatorna is elérhető, ahonnan ugyanúgy folytatható a folyamat. A Lippert mobile-first megoldásának egy új banki ügyfél személyi kölcsön felvételéről szóló példáján keresztül bemutatjuk, hogyan néz ki a teljes folyamat egy end-to-end digitális hitelnél szelfis, chipes azonosítással.

- Az ügyfél szeretne felvenni egy személyi kölcsönt, ezért a bank oldaláról letölti az appot, ami iOS és Android operációs rendszeren egyaránt elérhető, de integrálható akár a bank meglévő mobilbanki alkalmazásába is. Az első lépésekben az ügyfél megadja telefonszámát és e-mail címét, amelyeket az app validál. Az ügyfél az app használatához szükséges nyilatkozatokat elolvassa, elfogadja őket.
- Ezután a személyi fényképes és hátsó oldalának befotózása következik. A fénykép készítés során megtörténik az okmány úgynevezett MRZ kódjának (machine-readable zone) beolvasása. Ez biztosítja, hogy ne lehessen a chipen lévő adatokat hozzájárulás nélkül, például egy buszon egy tárcában lévő személyihez érintve illetéktelenül leolvasni.
- A folyamat következő lépéseként kiolvassák a chipből az ügyfél nevét, fotóját, illetve még egy sor adatot, melyeket közhiteles nyilvántartásokban ellenőriznek, emellett már azt is tudja a bank, hogy érvényes-e az okmány.
- A következő egy szelfi készítése, a lakcímkártya fotózása, illetve a bankszámlaszám megadása. Utóbbi alapján biztos lehet benne a bank, hogy új ügyfélről van szó, vagy esetleg egy meglévő ügyfelével van dolga. Ezzel az azonosítási folyamat ügyfél oldali része véget ért.
Muck Iván Fotó: Stiller Ákos
Ezzel párhuzamosan a bankban is elindul az adatok validációja. A Pmt. rendelet szerint legfeljebb 2 banki napon belül kell jóváhagyni az azonosítást, ugyanakkor üzleti szempontból nagyon fontos, hogy amelyik bank ilyen terméket vezet be, lehetőleg 0-24 órában felkészülten fogadja a kérelmeket és ez néhány perc alatt lefusson. A Flint alkalmazásban kialakított folyamat az alábbi lépésekből tevődik össze:
- A mobilkészülékről érkező adatokat automatikusan egybevetik közhiteles nyilvántartásban szereplő adatokkal.
- Egy mesterséges intelligencia algoritmus megvizsgálja, hogy az ügyfél által készített szelfi és a személyin lévő kép megegyezik-e, a hasonlóságot 0-100 pont között kiértékelve.
- Az ügyfél azonosítási adatok egyezését ügyintéző hagyja jóvá (amennyiben az automata kiértékelés kellően pontos, ez később elhagyható).
Az azonosítási lépések után, (már azonosított ügyfelek esetén itt indul a folyamat) jöhet a hitelválasztási „csúszka”, vagyis az ügyfél megadja, mennyi hitelt venne fel, mennyi ideig szeretné törleszteni, és amely termékek az elvárásoknak megfelelnek, megjelennek az appban. Az ügyfél rákattint az egyik termékre, és megkezdődik a hitelbírálathoz szükséges adatok megadása. A fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az ügyfélnek minél kevesebb adatot kelljen rögzítenie, ezáltal gyorsítva az igénylés folyamatát.
A munkavállalók esetében további könnyítést jelent, hogy a Flint képes az ügyfél hozzájárulása alapján, a NAV honlapján keresztül elérhető JIR (Jövedelem Információs Rendszer) használatával, a bank felé zárt csatornán keresztül továbbított keresetkimutatás automatikus kezelésére, ezáltal nincs szükség a hagyományos munkáltatói igazolás kiállítására.
- Megtörténik az ügyfél meglevő hiteleinek KHR-ben való lekérdezése, valamint a munkáltató ellenőrzése.
- A hitelbírálat lefutása után az app listázza az ügyfél által a bírálat alapján elérhető hitelajánlatokat, majd az ügyfél választása után bekéri az esetleges, az adott konstrukcióhoz előírt további dokumentumokat (pl. közüzemi számla, bankszámla kivonat, adókártya, egyéb csatolmányok).
- A kiválasztott ajánlat alapján elkészül a szerződés PDF-ben, amelyet az ügyfél távolról, a beépített elektronikus aláírás szolgáltatással alá is írhat. Az aláírást követően a szerződés a bankhoz és az ügyfélhez is megérkezik. A rendszerben jelenleg az AVDH és egyéb, piaci alapon működő bizalmi szolgáltatók elektronikus aláírási készségei is elérhetők. A megoldást fejlesztő cég ígérete szerint hamarosan elérhető lesz az e-Személyi igazolványra épülő elektronikus aláírás is.
Ezzel az ügyfél oldali folyamat a végéhez ért, a banki végső, automatizált ellenőrző lépések után, elkészül a bank által is aláírt szerződés, valamint megtörténik az szerződött hitel folyósítása.
Bár a folyamat leírása hosszúnak tűnhet, az eddigi tapasztalatok és tesztek alapján legfeljebb 15-20 perc alatt a digitális térben kevésbé jártas ügyfelek is képesek végig vinni. A megoldás KKV-hitelekre, személyi kölcsönökre, számlanyitásra, illetve gyakorlatilag minden hiteltermékre alkalmazható a jelzáloghiteleken kívül, amelyre szigorúbb szabályozás vonatkozik. Ma Magyarországon több mint 4 millió állampolgár rendelkezik ügyfélkapuval, és több mint 5 millióan rendelkeznek e-Személyivel, így a bevezetőben említett teljes értékű megoldás a legtöbb banki ügyfélnek elérhető.
A cikk megjelenését a Lippert támogatta.
Címlapkép: Stiller Ákos.
Lesújtó véleményt mondtak az amerikaiak Donald Trump vámpolitikájáról
Friss felmérés szerint a többség már nem bízik az eredményekben.
Már csak egyetlen európai ország szegül szembe Donald Trump katonai követeléseivel
Még is komoly bukkanó lehet ez a NATO-egységben.
Három települést elfoglaltak az oroszok, Kijevet is bombázták - Híreink az orosz–ukrán konfliktusról szombaton
Legalább 15 ember megsérült a támadásban.
Letette a hírszerzés a friss jelentését Trump asztalára: felvázolták Ukrajna lehetséges jövőjét
Nem sok jóval kecsegtet Kijevnek.
Kiderültek Donald Trump vámháborús követelései - Magyarország komoly nehézséggel nézhet szembe
Több téma miatt is megbicsaklottak a tárgyalások, a Kína-politika az egyik legfontosabb pont.
Hatalmas bajban Európa ukrajnai támogatása, de van egy meglepő javaslat, amivel a vonakodó Trump is nagyot nyerhet
Szűkül az ukránbarát országok mozgástere.
Kijelölték az orosz leválás útját, amit aztán Trump jól le is zárt
Végtelen dilemmában örlődnek az európai döntéshozók.
Megszólalt Ukrajna: átépítették az oroszok a rettegett Iszkandereket, komoly bajban az ukrán légvédelem
Még a Patriot is nehezen birkózik meg az új kihívással.
Hogyan legyél anyagilag sikeres a húszas éveidben?
Folytatva a szombati sorozatot, most egy tízéves cikket teszek ki. Mostanra már minden végzős diák túl lehet a vizsgáin és jó eséllyel kézhez kapta a diplomáját (illetve az arról szóló iga
Lakásom van, vagyonom nincs?
Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a...
The post Lakásom van, vagyonom
Lassan bezöldül a világ egyik legnagyobb tava
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava, a Viktória-tó. Ez a hatalmas víztömeg nemcsak Afrika, de a világ eg
Munkaszüneti napok, áthelyezett munkanapok 2026 - így tervezzen!
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2026-ban esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mely hétvégén kell majd dolgozni, és mely h
Donald Trump vámháborúja: napi érdekek avagy letisztult stratégia?
A napi híreket, bejelentéseket, majd visszavonásokat követve nehéz értékelni, hogy milyen stratégia húzódik meg az amerikai elnök vámokkal kapcsolatos bejelentései mögött. Trump főközgazd
Devizahiteles ügyintézés: mit tehetsz most a banknál?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Devizahiteles ügyintézés: mit tehetsz most a banknál? Megosztó, de aktuális téma A devizaalapú hitelezés hosszú ideje érzékeny és sokakat érintő
Három ábra arról, hogy a kínai ipar lehagyja Európát
Sokáig nehezen nyelte le az átlagos európai kormány, még nehezebben hitte el az utca embere, hogy Kína már nem másol, hanem leversenyzi Európát. Nemcsak többet...
The post Három ábra arról, h
Görgető FIRE
Azok, akik már elérték a FIRE-t (vagy legalábbis az FI részét) sokszor gondolkoznak el azon, hogy mennyit költhetnek el az út közben érkező esetleges jövedelmükből. Aki nem tudná: a FIRE a p


- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
- Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat
- Magára hagyta szövetségesét Washington – Sokkal nagyobb háborúra készülnek?
- Extraprofitadók: megjöttek a kormány legújabb tervei
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Száj és körömfájás: már látni a fényt az alagút végén
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
Fűnyírás mindenáron? Kényszeres kertrendezés helyett megéri kicsit lustának lenni
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.
Megérkeztek a számok: meglepő helyen kötöttek ki az állampapírkamatok
Körvonalazódik, mihez kezdtek a magyarok a felszabaduló megtakarításaikkal.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.