
Közeledünk egy igen mozgalmas év végéhez. Hogyan értékelné ügyfélszerzési és kezelt vagyon oldalról az idei évet, tudott érdemi bővülést mutatni a magyar privátbanki szektor? Ezek alapján milyennek látja a 2021-es évet?
Sajnos 2020 a pandémia éve, amelyet az „egészség mindennél előbbre való” gondolatok és tettek határoznak meg. A szektor ebben a környezetben is képes volt dinamikus, 7% feletti növekedést produkálni, mely növekedés jelentős hányadát a második negyedévben indult piaci erősödésből fakadó átértékelés adja.
Elsőre talán meglepő, de tény, hogy az akvizíciók a karantén idején sem álltak le.
2021-re a klasszikus akvizíciós tevékenység terén jóval több lehetőséget, a piacon – az extrém értékeltségek miatt – legalábbis konszolidációt várunk.
Melyek a privátbanki vagyonkezelés előtt álló legnagyobb kihívások rövid távon?
Három célkitűzés teljesítése jelent kihívást. Először: folyamatosan tovább erősítjük a befektetési tanácsadási képességünket valamint a termék- és piacismeretünket. Ezzel párhuzamosan értékesítői empátiánkat is erősítjük – ezt egy digitális megoldással is támogatni fogjuk – annak érdekében, hogy racionális tettekké formáljuk a befektetők érzelmi alapú döntéseit.
Másodszor: 2021-ben bevezetjük a privátbanki ügyfelek speciális igényeihez igazított új portfoliókezelési megoldásunkat. Harmadszor: a családi vagyonkezelés és -tervezés kiterjesztése és hosszú távú fejlesztése érdekében mélyítjük privátbankáraink és ügyfeleink együttműködését.
Piaci szakértők szerint a digitalizáció a tömeges lakossági kiszolgálás után a privátbanki szolgáltatásokat is eléri. Kiválthatják a legmagasabb színvonalú szoftverek a személyes tanácsadást?
Válaszom egyértelműen nem. A privátbanki kiszolgálás esszenciája a személyes kapcsolat, az ügyfél igényeihez való maximálisan finomhangolt alkalmazkodás, számtalan esetben a napi pénzügyi döntések keretein messze túlmutató együtt gondolkodás. A privátbank esetében a kizárólag digitális úton történő kapcsolattartás pont azt az emberi dimenziót redukálja nullára, amely a privátbanki szolgáltatás legnagyobb értéke.
Milyen szektorokat, befektetési lehetőségeket ajánlanák most ügyfeleiknek, akik az állampapírnál magasabb kockázatot is hajlandóak vállalni?
A jelenleg rekordmagasságban kereskedett tőzsdeindexek mellet mindenképpen fontos szelektíven megközelíteni a kockázatosabb értékpapírokat. Mi nagyon örülünk az ESG befektetések (az ESG a környezet- és társadalomtudatos, etikusan irányított cégek értékpapírjainak angol rövidítése) egyre növekvő térnyerésének. Ezen befektetések esetében, a dedikált befektetési alapok szűrésének köszönhetően, megfelelően átvilágított cégekben szerezhet a befektető kitettséget. Ezek az alapok több szektorból is választanak, így növelve a portfolió diverzifikáltságát.
A közelmúltban publikált tanulmányok rámutatnak, hogy az ESG értékpapírok hozama szinte minden piaci környezetben felülteljesít
– emelkedésben élen jár, esésben mérsékeltebben gyengül – illetve jóval kevésbé kitett az úgynevezett „fekete hattyú” kockázatnak, a ritkábban bekövetkező, de nagyon jelentős áreséseknek.
Mit tanácsolnak azoknak az ügyfeleknek, akik tartanak a forint további gyengülésétől?
A Danube Capital R&A – az MKB Bank elemző cégének – véleményét osztva nem vízionálunk jelentős forintgyengülést a jövő évben. Ezzel együtt hangsúlyosan javasoljuk, hogy akinek tervezhető jövőbeni kiadása lehet devizában – legyen ez egy külföldi út, a gyerekek tandíja, vagy akár ingatlan vásárlása – az az éppen aktuális árfolyamtól függetlenül fedezze ezt le, azaz már ma szerezze be az ehhez szükséges külföldi pénzeszközt.
A véleményünk az, hogy egy nem optimális pillanatban történt, esetleg későbbi bosszúságot okozó, de az ügyfél által felügyelt körülmények közepette történt devizaváltás még mindig jobb, mint egy utolsó pillanatban, piaci kényszerhelyzet nyomása alatt történő rendkívül kedvezőtlen konverzió.
A cikk megjelenését az MKB Bank támogatta.
Címlapkép: MKB Bank
Átfogó tűzszünetet jelentett be Damaszkusz - Izrael csóválja a fejét
Egyelőre csillapodnak a harcok.
Szép csendben bontakozik ki a kulcsfontosságú megatrend – Ez lesz az évszázad befektetése?
Az évtized egyik legjobb befektetése lehet
Hatalmas tűz van Budapest mellett: pyrocumulus alakult ki, mobil labor van a helyszínen
Nagy erőkkel dolgozik a katasztrófavédelem.
Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén? - Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Lehet, hogy megölték az oroszok az Északi Áramlatot felrobbantó ügynököt
Fényes nappal, Kijev utcáin végeztek vele.
Nehéz döntést hoztak meg az oroszok: ennek nem fognak örülni a haditechnika szerelmesei
Folyamatos az ukrán drónveszély.
Donald Trump sötét árnyéka vetült rá a „Globális dél” nagy találkozójára, és ez sok dolgot átrendezett
Nem ott volt a fókusz, ahol várták.
VIDEÓ! Bitcoin a csúcson, altcoinok készenlétben: Indul a következő altszezon?
2025. július 1-jétől Magyarország új kriptovaluta-szabályozása lépett életbe, amely kizárólag hivatalosan engedélyezett szolgáltatók közreműködésével teszi lehetővé a kriptovaluták v
Követett részvények - 2025. július
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
A magyar állam találkozása a közgazdaságtannal
A kormány több bevételszerző próbálkozása alatt is beleütközött a Laffer-görbébe. Ideje tehát megnézni, mit is tud ez az egyszerű, de annál fontosabb közgazdasági összefüggés, és... T
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban Évente több százmillió tonna műanyagot állítunk elő, melynek jelentős
Régi berögződések - elengedjük őket?
Pár hete az egyik kommentben V nevű olvasóm felvetette, hogy mennyire fontos néha felülvizsgálni a spórolási szokásainkat is. Lehet, hogy valami, ami 10 éve még értelmes és hasznos dolog volt
A TB kiskönyv múltja, jelene és digitális jövője
A magyar társadalombiztosítási rendszer egyik ikonikus, papíralapú dokumentuma, a köznyelvben csak TB kiskönyvként ismert igazolvány hamarosan digitális formában él tovább. Bár sok munkáltat
Target Corporation - elemzés
2022-ben vettem belőle 165-ön, leginkább kereskedési céllal, de osztalékot is fizetett, ha nem is sokat. 2024-ben adtam el kis bukóban. Most megint a szemem elé került, a Top10-es listám hetedikj
G20-csoport: úton a szén-dioxid-mentes áramtermelés felé
Technológiai trendek, kihívások és szakpolitikai irányok az IEA 2025-ös jelentése alapján.

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?
Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz? Megtanulhatod, mikor érdemes növelni a kockázatvállalást, és mikor jobb óvatosan hátrálni.
Agrárvita: mi szól a nagy EU-s agrárreform mellett és ellen?
Szakértőink ütköztették érveiket a területalapú támogatások reformjáról.
Egyre többet tudunk az Otthon Start hitelről: kik lesznek az igazi nyertesek?
A Kormányinfón Gulyás Gergely igyekezett tisztázni a félreértéseket.
Drámai változások zajlanak Európában, ennek mindenki megissza a levét
Komoly döntések előtt állunk: 8,5 milliárd ember ellátása és a bolygó jövője a tét.
