
Számtalan olyan helyzet állhat elő, amikor kényelmesebb, ha nem kell a pénztárcánkat magunkkal vinni: ilyen lehet a sportolás, a koncerteken, fesztiválokon való részvétel vagy akár az utazás is. Ezekben az esetekben gyors és kézenfekvő megoldás lehet a mobileszközökkel való fizetés, ami Magyarországon szinte bárhol lehetséges, hiszen a kártyaterminálok 95 százaléka támogatja az érintésmentes fizetést – derül ki a Mastercard közleményéből.
A vállalat kiemelte: bár egyre többen használják ezt a fizetési módszert, még így is sokan vannak, akik inkább a fizikai bankkártyát részesítik előnyben.
„A fizikai környezetben mobiltárcákból indított bankkártyás tranzakciók számának aránya a teljes tranzakciószámhoz képest több mint 10 százalékponttal nőtt az elmúlt két évben, a Mastercard becslése szerint pedig a fizikai környezetben minden harmadik kártyás tranzakció mobiltárcával történik”
– mondta a Portfolio-nak Szetnics László, a Mastercard regionális üzletfejlesztési igazgatója.
A szakember kiemelte: Magyarország regionális szinten az élen jár mobiltelefonos fizetések terén, a kibocsátók csaknem egészénél bevezetésre került az Apple Pay és a Google Pay, emellett pedig sokuknál elérhető a Garmin Pay és a Xiaomi Pay is. Más okoseszközök terén a középmezőnyben vagyunk, ugyanakkor az okosórák és aktivitás figyelők is látható piaci részesedéssel rendelkeznek.

A kevésbe népszerű, azonban a legtöbb régiós országban elérhető, úgynevezett passzív hordozható okoseszközök (Passive Wearables) hazánkban még nem elérhetők. Ezek az eszközök úgy működnek, mint egy contactless képes bankkártya, kizárólag érintéses fizetésre alkalmasak, nem rendelkeznek akkumulátorral, kijelzővel, bluetooth-tal vagy hálózati kapcsolattal.
„A gyakorlatban csak a gyártók képzelete szabhat határt annak, hogy milyen, akár teljesen hétköznapi tárgyakat vérteznek fel annak lehetőségével, hogy fizethessünk velük. Erre érdekes példák a fizetésre alkalmas plüss mackók és tollak, azonban ezeknél jelentősen praktikusabb lehet a hétköznapi analóg órákhoz tervezett óraszíj, amellyel szintén fizethetünk. A jövőre nézve fontos kérdés, hogy a már meglévő technológiához milyen üzleti felhasználást fognak találni a gyártók” – részletezte Szetnics László.
A mobiltárcás tranzakciók kosárértéke nem változott jelentősen az elmúlt években, a legtöbben még mindig kisebb értékű vásárlásokra használják, azonban a felhasználók körében fellelhetők generációs különbségek.
A Mastercard kutatásaiból kiderül, hogy a kártyával történő érintésmentes fizetéssel összehasonlítva, a 18-29 közötti korcsoport körében a legnépszerűbb a mobiltárca, ők ugyanolyan kényelmesnek gondolják mindkét fizetési módot. Az idősebb, 30-49 közötti, valamint 50-69 éves korosztályok azonban még mindig kártya-pártiak: kényelmesebbnek és biztonságosabbnak is tartják a fizikai kártyákat az okoseszközökkel történő fizetésnél.
Biztonságos és megbízható a mobiltárca
Szentics László szerint azonban a biztonságra vonatkozó feltevés egy közkeletű tévhit, ugyanis a legnépszerűbb mobiltárcák (például az Apple Pay és a Google Pay) egy egyedi kóddal, úgynevezett tokennel működnek, ami segít megelőzni az adatlopást.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mobiltárcás vásárlás során a felhasználó fizetési adatai (pl. a bankkártya száma) tokennel helyettesítődnek, tehát a valódi kártyaadatok nem kerülnek átadásra vagy tárolásra az eladónál.
„Ez a helyettesítő token kizárólag az adott készülékben működik, így ha illetéktelen ember kezére jutna, akkor sem lehetne ezekkel az adatokkal tranzakciót indítani. Ezzel szemben a hagyományos, fizikai kártyaszám eltulajdonítása jelentős anyagi kockázatnak teheti ki a kártyabirtokost” – összegezte a szakember.
Egy másik gyakran felmerülő kérdés az, hogy mi van akkor, ha a mobileszközünknek nincs internetkapcsolata. A mobiltárcás fizetéseknél azonban ez sem akadály, igazából nincsen szükség internetre hozzá.
Ennek oka, hogy a tranzakciókhoz használt hitelesítési adatokat a telefonon tárolt titkosított biztonsági elemek kezelik. Az okoseszközök nem internettel, hanem NFC (Near Field Communication) technológiával kapcsolódnak a terminálhoz, ami azután a kártyaelfogadói hálózattal kommunikál.
A cikk megjelenését a Mastercard támogatta.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Dühöngnek Joe Biden emberei, miután bombát robbantott Kamala Harris: kicsit sem fogták vissza magukat
Nem volt sok pozitív mondanivalójuk róla.
Összeállt a bírói többség Bolsonaro ellen, puccskísérlet miatt ítélhetik el
Ezzel történelmet írna Brazíliában.
Halálos kórság terjed a magyar határ közelében, az emberre is veszélyt jelent
További terjedésre számítanak a szakértők.
Kirk-gyilkosság: súlyos figyelmeztetést tett közzé a külügyminisztérium
Vigyázzba állítják a bevándorlókat.
Olyat posztoltak, amit nem kellett volna – bíróság vár a pénzügyi influenszerekre
Nem szabadott volna ilyen befektetést népszerűsíteniük.
Kijevbe látogatott Trump jobbkeze: orosz szankciókról is szó esett Zelenszkijjel
Illetve a közös fegyvergyártásról.
Elindult az orosz űrhajó a Nemzetközi Űrállomásra
Élelmiszert és nitrogént visz a fentieknek.
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.


Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.