A vállalkozói lét egyik leginkább meghatározó eleme, hogy legyen stabil jövőképünk, legyünk optimisták, és bízzunk abban, hogy érdemes adott esetben finanszírozást igénybe venni
- hangsúlyozta Cseri József, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a KAVOSZ és a Portfolio közös rendezvényén, ahol a vállalkozások számára elérhető kedvező finanszírozási lehetőségeket mutatták be. Az eseményen elhangzott, hogy
október 6-tól minden Széchenyi Kártya hiteltermék kamatlába 3%-ra csökkent, ami jelentős könnyítést jelent a kis- és középvállalkozások számára.
"Széchenyi óta tudjuk, hogy a hitel a gazdaság motorja, mint ahogy azt is tudjuk, hogy a hitel nem más, mint bizalmi kérdés" - fogalmazott Cseri József, aki azt is kiemelte, hogy ez a bizalom kétirányú: a vállalkozónak egyrészt bízniuk kell önmagukban, másrészt a stratégiai partnereikben, legyen az bank vagy éppen az állam. Az elnök szerint az elmúlt évek korántsem kedveztek a hazai vállalkozásoknak – különösen a kkv-knak – amelyek sem nem elég tőkeerősek, sem nem rendelkeznek feltétlenül azzal a likviditással, hogy optimistán tudjanak a jövőbe tekinteni.
A kamara elnöke rámutatott, hogy a vállalkozások jövedelmezőségét alapjaiban határozza meg a kamatkondíciók mértéke, illetve az üzleti bizalom szintje. Összehasonlításként elmondta, hogy míg az osztrák vállalkozások jellemzően 4-6% körüli kamatozás mellett tudnak hitelt igénybe venni, addig a Széchenyi Kártya Program keretében most bevezetett 3%-os fix kamatozású konstrukció ennél jóval kedvezőbb alternatívát kínál a magyar vállalkozások számára.
Cseri József szerint a kis- és középvállalkozói szektor jelentősége megkérdőjelezhetetlen, hiszen a foglalkoztatás tekintetében a magyar munkavállalók nagyjából 70%-át ez a szektor alkalmazza.
Németország esetében sem a Mercedes vagy az Audi az igazán domináns szereplő, hanem az a rengeteg, az a több százezer vagy milliónyi kisvállalkozás, aki tulajdonképpen egy ország gazdaságának a gerincét adja
- mutatott rá a kamara elnöke.
"Ahogy Széchenyi fogalmazott annak idején, a jövőt megjósolni nem lehet, de fel lehet készülni rá" - mondta a kamarai elnök és hozzátette, hogy bár nehéz egy vállalkozásnál pozitív jövőképet megfogalmazni, amikor évek óta gyengülő gazdaságban, gyenge jövedelmezőség mellett működnek, mégis a vállalkozói lét alapját az jelenti, hogy optimistán tekintsenek a jövőbe.
Címlapkép forrása: Portfolio
Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Trump visszakozik és ez akár egy beismerés is lehet
Hamarosan aláír egy vámcsökkentési csomagot.
Európa hibrid támadás alatt: összeült öt NATO-hatalom védelmi minisztere
Berlinben tanácskoztak.
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.

