A Revolut-felhasználók ma e-mailt kaptak, melyben a Revolut azt írja, hogy mégsem módosítja a bankautomaták használatáért és nemzetközi átutalásokért felszámított díjat. Mint írják, a „múlt hónapban tévesen közölte” a Revolut az ügyfeleivel a változást, látszólag nem teszik összefüggésbe az intézkedés visszavonását az MNB figyelmeztetésével.
A Revolut februárban jelentette be, hogy április 23-tól limitálja a díjmentes készpénzfelvételek számát is, havi 5-re, efölött 2%-os díjat kell fizetnie az ügyfeleknek. Minimum díjat is bejelentettek a díjmentes keretet kimerítő készpénzfelvevőknek: ez tranzakciónként 400 forint lesz és mindenkire vonatkozik. Bejelentették azt is, hogy az ingyenes ügyfeleknek csak havi egy nemzetközi utalás marad díjmentes, efölött 150 forintos díjat vezetnek be.
Az MNB március 17-én közleményt adott ki, melyben azt írták, hogy a módosítások összeegyeztethetők a hazai hitelintézeti törvénnyel. Az MNB elsősorban azt kifogásolta, hogy
- az egyik módosítás szerint az ATM-es tranzakcióknál – az eddigi, százalékos mértékű díjon felül – meghatározott összeget, vagy darabszámot meghaladó készpénzfelvét esetén a fix összegű minimumdíjat is fizetni kell.
- Illetve azt, hogy egységesítették az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli nemzetközi utalások díjait, amelyeknél korábban eltérő tarifát számítottak a „sima” és SWIFT utalások esetén, és megváltoztattak a nemzetközi átutalások díjszabását célország, illetve devizanem függvényében.
Az MNB ekkor felhívta a figyelmet arra, hogy
A HAZAI HITELINTÉZETI TÖRVÉNY EGYÉRTELMŰEN KIMONDJA: „SZERZŐDÉS EGYOLDALÚAN NEM MÓDOSÍTHATÓ ÚJ DÍJ VAGY KÖLTSÉG BEVEZETÉSÉVEL. AZ EGYES KAMAT, DÍJ VAGY KÖLTSÉGELEMEK SZERZŐDÉSBEN MEGHATÁROZOTT SZÁMÍTÁSI MÓDJA EGYOLDALÚAN, AZ ÜGYFÉL SZÁMÁRA KEDVEZŐTLENÜL NEM MÓDOSÍTHATÓ.”
Emiatt megkeresték a Revolutot is, akik ma bejelentették: mégsem módosulnak a díjaik.
Így tehát ezek maradnak a feltételek:
- A Standard és a Plus szintű ügyfelek 75 000 forintot, a premium szintű ügyfelek 150 000 forintot, a Metal szintű ügyfelek 300 000 forintot vehetnek fel díjmentesen. Az ezeket a limiteket meghaladó bankautomatás készpénzfelvétel díjai változatlanok maradnak (2%). A minimumdíj és a darabszámos korlátozás nem kerül bevezetésre.
- A Standard és a Plus csomagot használó ügyfelek havonta egy nemzetközi átutalást indíthatnak díjmentesen, azt követően átutalásonként 150 HUF összegű díjat kell fizetniük. SWIFT-átutalások a pénznemtől függően 1 000 HUF-ért vagy 1 000 HUF-ért indíthatók. A Premium és a Metal csomagot használó ügyfelek számára díjmentesek a nemzetközi átutalások, ezenkívül havonta egy SWIFT-átutalást is díjmentesen indíthatnak. Ezt követően a pénznemtől függően 1 000 HUF vagy 2 000 HUF díjat kell fizetniük.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Még több fegyvert küldhet Trump a feszült térségbe: minden jel szerint háború készül
Cél a régi ellenség elűzése.
Összeütközött két vonat a magyar határ közelében, rengetegen megsérültek
Még nem tudni mi okozta a balesetet.
Egyre több jel utal arra: rendkívüli tél következik, keményen megugorhatnak a számlák
Hidegbetörések jönnek.
Nagy baj: Magyarország szomszédjában súlyos krízisbe került a sikerágazat
Elbocsátásokat jelentettek be.
Ez az igazi illúziógyár: mindenki átver mindenkit a munkában?
Hódít a career catfishing.
Van egy olyan fegyvere Ukrajnának, ami még a legendás Tomahawknál is többet tud
Ráadásul nincsenek is korlátok.
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlával tudnánk spórolni. De mennyi lehet ez a megtakarítás?
Az MNB elvárásai alapján a bankok jövő év elején (az éves díjkimutatással együtt) tájékoztatni fogják ügyfeleiket arról, hogy van-e számukra kedvezőbb számlacsomag az adott pénzintézet
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
A bizalom kultúrája - miért stratégiai eszköz ma a bejelentővédelmi rendszer?
A 2023. évi XXV. törvény, közismertebb nevén a panasztörvény, a visszaélés-bejelentési rendszert a vállalati megfelelés kötelező elemévé tette. A tudatos vállalatok számára azonban
Túlhalászat: veszélyben az óceánok
Sokáig élt az a mítosz, hogy a tengerek kimeríthetetlen forrást jelentenek, de ma már tudjuk, hogy a túlhalászattal óriási kárt okozunk ennek a sérülékeny ökoszisztém
Hárommillióért 19-et visszafizetni?
A pénzügyekhez nem értő embereket nagyon könnyű hergelni, pici csúsztatásokkal nagy érzelmeket kiváltani. Nemrég írtam egy hasonló esetről, ahol ráadásul elméletileg pénzügyileg képzett
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.




