GettyImages-485624142
Befektetés

Milliárdokat fektetnek a kreatív iparba: jöhetnek a nemzetközi magyar márkák is?

A kreatív ipar Magyarországon jelentős mértékben, közel 3,7 százalékkal járul hozzá az ország GDP-jéhez, a foglalkoztatottak 4,4 százalékát adja. Noha évek óta látszik, hogy az iparágon belül a divat és a design egyre bővülő piac, egészen 2019-ig kellett arra várni, hogy létrejöjjön hazánkban az első, erre a két iparágra fókuszáló kockázati tőkealap. Utánajártunk, mi történt az indulás óta, hány megvalósult befektetésnél tart a Hiventures, és hogy hogyan érintette a kreatív szakmát a koronavírus okozta gazdasági válság.

A Hiventures és a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2019-ben stratégiai megállapodást kötött azért, hogy állami szerepvállalással lendítsék fel a hazai divat- és designipart.

Évek óta látható volt, hogy érdemes erőforrást fordítani a kreatív iparon belül erre a két területre. A Hiventures nyitott volt a niche piaci terjeszkedésre, és miután adott volt a szakmai partner, belevágtunk

– mondta a Portfolio-nak Török József, a Hiventures Divat & Design Tőkealapért felelős vezérigazgatói tanácsadója, hozzátéve, hogy az alap befektetési fókuszában a több éve stabilan működő és nemzetközi piacon fejlődőképes márkák, illetve az induló, technológiai újításokat tartalmazó startupok egyaránt megtalálhatóak.

"Magyarországon fejlesztendő terület, hogy a kreatív alkotók üzleti szemlélettel is rendelkezzenek. A hangsúly az alkotáson van, a pénzügyi tervezés kevésbé jellemző. Noha ígéretes cégeket már látunk, még nincsenek olyan igazán nagy sikersztorik a területen, amik afféle követendő példaként szolgálnának. Az informatikában például több hazai példa van nemzetközi exitre, és emiatt meg is jelent egy olyan angyalbefektetői kör, amely a pénze mellett a saját tapasztalatával is tudott segíteni egy-egy cégnek. A kreatíviparban ma még nem igazán tudunk ilyet mondani” – jegyezte meg. Az üzleti gondolkodás mellett a szellemi tulajdon védelme is kritikus kérdés, jellemzően hiányzik a magyar innovátorok gondolkodásából.

"Befektetőként kiemelten fontos szempont, hogy a termék, a márka, annak neve, logója, alapanyaghasználata vagy gyártási folyamatának bizonyos részei védve legyenek. Az üvegbeton vagy az irányítósávos focicipő nemzetközi pere jó példa arra, hogy milyen fontos a szellemi tulajdon megfelelő védelme" – tette hozzá.

Nemzetközi piacra készülő, elkötelezett cégeket keresnek

A Hiventures Zrt. által kezelt Divat & Design Tőkealap olyan nagy növekedési potenciállal rendelkező, divat- és design szektorba tartozó vállalkozásokat keres a Magyar Divat & Design Ügynökség szakmai támogatásával, amelyek szeretnének megjelenni külföldi piacon is, ahol az alapító-tulajdonos el tudja magát képzelni nemzetközileg is sikeres üzletemberként, és olyan termékkel állnak elő, amelyek illeszkednek az aktuális globális trendekbe.

A fókusz azokon a vállalkozásokon van, akik már eljutottak a sorozatgyártás fázisába és valóban a növekedést kell finanszírozni, nem a fejlesztési fázist

– emelte ki Török József, hozzátéve, hogy ugyanakkor az érett fázist még nem elérő, valamint az induló vállalkozások is vonzóak lehetnek a Hiventures számára. Az iparágon belül érdekesek lehetnek a tőkealap számára a textíliákkal, ruházati és egyéb divatcikkekel, bútorok tervezésével és gyártásával foglalkozó vállalkozások, 3D modellezéssel és tervezéssel, vagy akár alternatív és fenntartható alapanyagokkal foglalkozó cégek is.

Török elmondta, nemzetközi szinten már számos példa van arra, hogy kockázati tőkealap kreatív iparági szektorban tevékenykedő cégbe fektet. Ennek több éves hagyománya van például Franciaországban (ilyen a Bpifrance által kezelt, közel 100 milliárdos kulturális és kreatív tőkealap) vagy Nagy-Britanniában (Creative England), noha ezen intézmények a kreatív ipar szélesebb körét célozzák meg. A közép-európai térségben pedig Lengyelországban élvez évek óta kiemelt figyelmet az iparág.

"Komoly állami programmal támogatták a textil- és divatipar fejlesztését, sok pénzt fektettek abba, hogy a lengyel cégek üzletileg egy nagyobb piacon, például a szomszédos Németországban jelenjenek meg. Ez olyan jól sikerült, hogy nemcsak a magasabb minőségű brandekkel, de a fast fashion területén is jelentős sikereket értek el. Ennek fényében nem is meglepő, hogy a düsseldorfi divathéten rengeteg lengyel céggel lehet találkozni, a Łódź Fashion Week pedig Európa egyik legkeresettebb iparági kiállítása. Ezek a példák is megerősítettek minket abban, hogy a divatipart uraló óriások mellett van tér az induló márkák számára is és egy évtized kemény munkájával lehet sikert felmutatni. Magyarországon van hagyománya a divatiparnak és a gyártásnak, nem a semmiből kell új iparágat építeni és az elmúlt években több olyan márka is elindult, amely azóta a nemzetközi piacon is jól funkcionál” – mondta a vezérigazgatói tanácsadó.

2021-ben a Divat & Design Tőkealapban egyre hangsúlyosabban megjelennek a designipari ötletek is: okoseszköz, belsőépítészeti megoldás vagy online platform fejlesztéssel foglalkoznak azok a vállalkozások, amelyekkel már megállapodás közelében van a Hiventures.

Keményen érintette az iparágat a koronavírus-járvány

A kreatív ipar, illetve azon belül a divat és design területe is nagy visszaesést könyvelt el a járvány idején. Sok alapítónak át kellett gondolnia az üzleti logikáját, legalább annyiban, hogy megerősítse online jelenlétét, átgondolja beszerzési politikáját és reagáljon a folyamatosan változó vevői szokásokra.

A különböző alapanyag-beszállító rendszerek is akadoztak, főleg tavaly, a Covid-19 első hullámának idején, és nagyon sok alapító elgondolkodott azon, hogy rövidítenie kellene az ellátási láncot. Ez környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontból sem elhanyagolható. Egyre köztudottabb, hogy

a divat az egyik legszennyezőbb iparág, azonban a koronavírus-járvány egyik pozitív hozadéka az lehet, hogy a szektor csökkenteni fogja az ökológiai lábnyomát.

A jövőben minden bizonnyal rövidülni fognak a beszállítói láncok, és egyre inkább jellemzőek lesznek a hibrid események – divatbemutatók, online is elérhető, a választékot 3D-ben bemutatni képes showroomok. A fizikai jelenlét ebben a szektorban többnyire elkerülhetetlen, hiszen pusztán online jelenléttel kétséges, hogy ki lehet-e kerülni a nemzetközi piacra, viszont aki már benne van a körforgásban, annak az online jelenlét mind anyagilag, mind üzletileg nagy könnyebbséget jelent.

Másfél év alatt 6 megvalósult befektetés

Az első Divat & Design Tőkealapból történő befektetésre 2019 végén került sor, a Daige Kft-be szállt be tőkefinanszírozással a Hiventures, Tóth Melinda tervező brandjének célja a piacra lépés volt. Ezt követően 2020 őszén három tőkebefektetésről szóló szerződést írtak alá: Vetlényi Alma tervező nevével fémjelzett Timeless Design Kft-vel, Zsigmond Dóra tervező nevéhez köthető Zsigmond International Kft-vel, illetve a Cukovy Europe Kft-vel. Az alapítók a befektetést a márkák ismertségének növelésére, az értékesítés támogatására és a márkaépítés nemzetközi megalapozására költik. Idén tavasszal egy innovatív technikai ruházatot gyártó branddel történt szerződéskötés, jelenleg pedig aláírás alatt áll a várva várt első designipari befektetés is. 2021 őszére a portfólió nagysága meg fogja haladni a 10 vállalkozást, amellyel a legnagyobb hazai kreatív ipari portfóliót építi fel a Hiventures. 2021 februárjában az urban streetwear egyik rutinos csapata, a Pinetime Clothing Kft. is a Hiventures mellett kötelezte el magát fejlődése érdekében.

A márka ötlete még 2010-ben fogant meg és egy hobbi projektként indult

– mondta a Portfolio-nak Koczka Gergő ügyvezető. Céljuk a sport-, és klasszikus divatmárkák közötti piaci rés betömése volt, olyan funkcionális és extravagáns szabású felsőruházati termékek tervezésével és gyártásával, amelyek alkalmasak a szezonális sportokhoz, legyen szó extrém, vagy épp hétköznapi mozgásról, mint például egy városi biciklizés.

"2011 telén jelent meg az első kollekciónk. Organikusan növekedtünk, 2017-re pedig már hat országban több mint tíz viszonteladó forgalmazta a termékeinket. Komoly hazai és nemzetközi partnerekkel dolgoztunk együtt és sajnos későn vettük észre, hogy nagyobbra nőttünk, mint amennyi időt és pénzt tudunk fordítani a projektre. A ruhagyártásnak magas forgóeszköz-finanszírozás igénye van. Úgyhogy 2017 év végén, 2018 elején úgy döntöttünk, megállunk, felfüggesztjük a működést, hogy aztán stabilizálni tudjuk azt pénzügyi, szervezeti és operatív szempontból is” – mondta a Pinetime International Kft. egyik alapítója, hozzátéve, az elmúlt két év a tőkebevonási folyamatok letárgyalása és a szervezet harmonizálása mellett az új, őszi-téli kollekció tervezésével, fejlesztésével foglalkoztak, amellyel szeptember végén rukkolnak majd elő.  

"Az elmúlt két év elképesztő érzelmi hullámvasút volt, hosszú volt az út, mire idáig eljutottunk. A befektetés nagy lehetőséget jelent számunkra, lehetővé téve, hogy nemzetközileg is ismert és sikeres márkát építsünk és végre tényleg azzal és oly módon foglalkozzunk, amivel igazán szeretnénk” – tette hozzá.

A cikk megjelenését a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. támogatta.

Címlapkép: Getty Images

Találd meg a neked való befektetési alapot!
irodaház
B_RKL20170219020
GettyImages-1213571549 (13)
indiai mutáns koronavírus mutáció variáns
koronavírus adatok sejt járvány
markzuckerberg
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Melyek a leginkább izgalmas és ígéretes részvények?
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
Budapesti Értéktőzsde