A lakosság csupán negyede gondolja azt, hogy növelni tudja megtakarításainak, befektetéseinek összegét a következő 12 hónapban, jelentős növekedésre pedig 8 százalék számít 2023 tavaszán. Tízből négy honfitársunk stagnálásra számít, tízből hárman viszont úgy vélik, hogy a jelenlegihez képest kevesebb megtakarítással fognak rendelkezni egy év múlva. A lakosság 18 százaléka jelentős csökkenésre számít egy éven belül.
A jellemzően magasabb jövedelmű, jobb anyagi helyzetben lévő csoportok érthető módon nagyobb arányban várnak javulást e téren, így a közép-magyarországi régióban lakók, illetve a magasabb fizetésből élők kedvezőbben látják a jövőt e tekintetben. Érdekes módon pont a fiatalabbak a leginkább optimisták a megtakarításaik alakulásával kapcsolatban rövid távon, az életkor növekedésével pedig csökken a gyarapodást várók aránya. A 18-29 éves fiatalok 40 százaléka számít megtakarításainak növekedésére, 15 százalékuk jelentős mértékben. Ezzel szemben a 45 évnél idősebbek körében már csak 18 százalék vár bármilyen emelkedést megtakarítási, befektetési területen, jelentős emelkedést már csak 3 százalékuk prognosztizál.

Az Impetus Research 2023. tavaszi felmérése alapján
a lakosság mindössze 40 százaléka rendelkezik legalább 500 ezer forintos pénzügyi megtakarítással vagy befektetéssel.
Ez a félretenni tudó réteg sokkal optimistábban tekint a közeljövőbe, hiszen közülük több mint kétszer annyian számítanak megtakarításuk gyarapodására, azokhoz képest, akiknek a minimális megtakarítás elérése egyelőre még csak cél. A tehetősebbek körében a félretett pénz csökkenésével is kevesebben számolnak: csak negyedük gondolja, hogy vagyona erodálódni fog a következő egy évben, két ötödük pedig növekvő megtakarításokkal kalkulál egy éves időtávban. Ezzel szemben a fél milliós tartalékkal nem rendelkezőknek mintegy egyharmad része számít negatív változásra pénzügyeiben ez időszakban. Minden második fő közülük vagyonának megtartását reméli, és 17 százalékuk gondolja azt, hogy nagyobb pénzügyi megtakarítással rendelkezhet jövő tavasszal.

„Jelen gazdasági helyzetben akár pozitívan is értékelhetjük az eredményeket, a reáljövedelmek tartós csökkenése mellett akár kedvező is lehet azok aránya, akik arra számítanak, hogy megtakarításaik növekedni fognak. Emellett azonban a vagyoni koncentráció további erősödésére számítunk a következő időszakban is. Az adatokból arra következtethetünk, hogy
a vagyoni olló tovább fog növekedni a magyar lakosságon belül, egyre kisebb körnek lesz több megtakarított pénze, ha a várakozások teljesülnek.
Azok, akik eddig sem tudtak felhalmozni egy minimális pénzügyi vagyont, várhatóan nem tudják javítani helyzetüket, örülhetnek, ha nem csökken eddigi megtakarításaik összege.” – kommentálta az eredményeket Schauermann Péter, az Impetus Research üzletfejlesztési vezetője.
Címlapkép: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Macron új gyarmatosítással vádolta meg az Egyesült Államokat
Újabb lépés a szabályok nélküli világ felé.
Felszólította a lakosságot a grönlandi miniszterelnök: mindenki készüljön fel egy invázióra
Egyelőre még remélik, hogy Donald Trump elnök letesz a terveiről.
Brüsszel a gyökerestül tépné ki a rendszerbe ültetett szivárgási kockázatot
Több milliárd eurós költséggel járhat a hálózatok "megtisztítása."
Meglepő fordulat: a világ legnépesebb hatalma belépett a játszmába, új katonai szövetség van születőben
Nukleáris területre is érvényes.
Megszólalt az EKB döntéshozója: Európa ép bőrrel megúszhatja a vámháborút
A Fed elleni támadásnak ugyanakkor súlyos következményei lehetnek.
Sorra dönti a rekordokat a napenergia Magyarországon - de valami nagyon megváltozott
Most jön a kijózanodás.
Időnyomás alatt az Otthon Start fejlesztők: elindult a versenyfutás
Mi lesz így az újlakásárakkal?
Megszólalt a mindentudó amerikai guru Trumpról: "Fogalmam sincs, mi történik"
Ritkán hallani ilyet a magyar származású szakértőtől.
Kedd (kiegészítés)
Beszereztem Paul Samuelson Közgazdaságtan című művének 1976-os, első magyar kiadását, amely a tizedik, bővített és átdolgozott angolnyelvű kiadás fordítása. Az 1988-as háromkötetes és a
A bértranszparenciától az AI Actig: EU munkajogi trendek és kötelezettségek
Az uniós munkajogi szabályok közvetlen vagy közvetett hatással vannak a magyar munkáltatók napi működésére - a rugalmas munkavégzéstől és családi szabadságoktól a bértranszparencián át
Hogyan integrálja Kína az elosztott energiaforrásokat?
Fordulópont Kínában: a 40%-os elosztott napenergia-arány súlyos hálózati gondokat okozott.
Energiatároló pályázat: még van idő felkészülni
Sok cég azért legyint az energiatárolós felhívásra, mert azt gondolja: "nincs napelemünk, ez nem nekünk szól." Pedig ez most kifejezetten jó hír: a pályázat lényege az energiatároló, és
Banki tartozás elévülése - gyakorlati útmutató
A banki tatozások elévüléséről közérthetően, jogszerűen Ez az átfogó szakmai útmutató elsősorban azoknak szól, akiket régi banki tartozás miatt keresett meg követeléskezelő, vagy ba
Búcsú az állampapíroktól? Egy évforduló tanulságai
Napjainkban érkezünk egy, a hazai befektetési piacon meglehetősen fontos esemény egy éves évfordulójához. Bár ez az esemény nem annyira nevezetes, mint egy nemzeti ünnep vagy egy születésnap,
Hogyan érvényesítheted az elévülést? Elévülés A-Z-ig
Ebben az írásban megtalál minden lényeges információt a tartozás elévüléséről, elévülés megállapításáról, számításáról, érvényesítéséről azok számára, akiket követelé
Buy the dip: működő stratégia vagy drága illúzió?
Az egyik legnépszerűbb befektetési stratégia lett a buy the dip, kevés piaci módszernek lett akkor kultusza a kisbefektetők közt, mint az esések azonnali megvásárlásának. És... The post Buy t
Trump már megint odavágott az európai autóiparnak: most kell bevásárolni a papírokból?
Nagy a politikai feszültség.
Érkezik a kormány újabb csomagja – Ez ment meg több tízezer embert?
Miért pont most?
NATO katonák tartanak Grönlandra – Mi jöhet most?
Fokozódik a helyzet a sarkkörön.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


