BUX-index

Nagyot ment ma a magyar tőzsde, élen az OTP-vel és a Mollal

Nagyot ment ma a magyar tőzsde, élen az OTP-vel és a Mollal

Részben a hosszú hétvége miatt relatíve alacsony volt ma a forgalom a magyar tőzsdén, azonban a BUX így is jelentős pluszban tudta zárni a mai napot, ezzel felülteljesítő volt az európai porondon, ahol összességében felemás volt ma a kép. Az emelkedés elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének volt köszönhető, a Molnál részben az olajár emelkedése segített, illetve a 2800 forintos szint fölé való kitörés is meghozta a vevőket, az OTP pedig ma tartott közgyűlést, amely ugyan nagy izgalmakat nem hozott, de Csányi Sándor többek között a bankcsoport kilátásairól, az ukrajnai háború hatásairól, és a különadók lehetőségéről is beszélt, tehát a befektetők egy pontosabb képet kaptak a bank jelenlegi helyzetéről.

Esik a magyar tőzsde, alulteljesítő az OTP

Esik a magyar tőzsde, alulteljesítő az OTP

Az európai részvénypiacokkal összehangban esik a magyar tőzsde, itthon a vezető részvények közül az OTP teljesít a leggyengébben. A bankpapír alulteljesítéséhez hozzájárul, hogy a Morgan Stanley jelentősen visszavágta az OTP-re vonatkozó célárát, emellett pedig Csányi Sándor azt is közölte, hogy az OTP arra kérte Üzbegisztánt, hogy 2-3 hónappal halassza el azt az üzletet, amelynek keretében a legnagyobb magyar bank többségi részesedést vásárolhat az Ipoteka Bankban

Az OTP húzta ma lefelé a magyar tőzsdét

Az OTP húzta ma lefelé a magyar tőzsdét

Vegyes mozgásokat lehetett ma látni az európai tőzsdéken, nem alakult ki egységes irány kereskedési idő végére, a BUX pedig az eső oldalon volt a mai napon. Ez elsősorban az OTP gyenge teljesítményének volt betudható, de az összes hazai nagypapír mínuszban zárt.

Esik a magyar tőzsde, gyengélkednek a vezető papírok

Esik a magyar tőzsde, gyengélkednek a vezető papírok

A hétfői kereskedésben jellemzően vegyes kép alakult ki Európában, a mozgások pedig visszafogottak. Ezzel összhangban a BUX-ban is relatíve kicsi az elmozdulás, a blue chipek pedig vegyesen teljesítenek.

Az OTP lendülete elfogyott a végére, de így is pluszban zárt a magyar tőzsde

Az OTP lendülete elfogyott a végére, de így is pluszban zárt a magyar tőzsde

Ma szinte egész nap jó volt a hangulat a magyar tőzsdén, majd a kereskedési idő végére kezdett el romlani a hangulat, és a BUX késő délután mínuszban is járt, viszont a zárásra visszapattant a hazai részvényindex. Ez részben a Mol és a Richter jó teljesítményének volt köszönhető, de az is nagyban közrejátszott, hogy az OTP a délutáni esést nagyrészt sikeresen ledolgozta.

Kitart a jó hangulat a magyar tőzsdén

Kitart a jó hangulat a magyar tőzsdén

Igyekszik ledolgozni a hét közepén látott jelentős esést a BUX, amiben a jó nemzetközi hangulat is támogatja a hazai részvényindexet. Nem csak a blue chipek emelkednek ma délután, hanem a midcapek is zömmel pluszban vannak.

Csúnya esésből próbál talpra állni a magyar tőzsde

Csúnya esésből próbál talpra állni a magyar tőzsde

A hét közepén - kedden és szerdán - nagyot esett a magyar tőzsde, a BUX 8,5 százalékot veszített az értékéből két nap alatt. Ehhez képest már tegnap is le tudott dolgozni egy keveset az esésből, és ma is hasonló tendencia látszik a kereskedés első szakaszában, viszont a heti teljesítmény így nagyon gyengének ígérkezik.

Emelkedéssel zárt a BUX

Emelkedéssel zárt a BUX

Miközben az európai tőzsdék lefordultak a nap végére, a BUX emelkedéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést.

Emelkedéssel nyit a magyar tőzsde a tegnapi nagy esés után

Emelkedéssel nyit a magyar tőzsde a tegnapi nagy esés után

A tegnapi nagy esés után ma felfelé korrigál a magyar tőzsde, a BUX 1 százalék feletti erősödéssel nyitott. A blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban a kereskedés első perceiben, a midcapek közül pedig kiemelkedik az AutoWallis, miután bejelentett egy felvásárlást a vállalat.

Szakad az OTP a bejelentések után

Szakad az OTP a bejelentések után

Nemzetközi sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor, a miniszterelnök többek között leszögezte, hogy a jelenleg alkalmazott árstop-intézkedéseket tovább akarja fenntartani a kormány, a tárgyalásokat erről el fogják kezdeni minden érintett szereplővel, emellett a kormányfő egy külső tényezőtől tette függővé, hogy a költségvetési egyenleg fenntartása érdekében lesznek-e új különadók, vagy különadó-emelések. A magyar tőzsde a sajtótájékoztató előtt is rosszul teljesített, az árstop-intézkedések fenntartásának hírére és az esetleges különadók belengetésére pedig komoly esésbe kapcsolt többek között az OTP és a Mol részvénye is.

Folytatódik az esés a magyar tőzsdén

Folytatódik az esés a magyar tőzsdén

A tegnapi komoly esés után ma is rossz a hangulat a magyar tőzsdén, a BUX index már 1,2 százalékos mínuszban van. A hazai blue chipek közül a Molt és az OTP-t adják leginkább a befektetők.

Csúnya lett a vége a magyar tőzsdén

Csúnya lett a vége a magyar tőzsdén

A jogállamisági eljárás megindításáról szóló hír után a magyar tőzsde végül jelentős, 3,55 százalékos mínuszban zárta a mai napot. A hazai blue chipek közül az OTP 4,8 százalékot esett, a Mol részvénye 3,1 százalékkal került lejjebb, a Richter papírja 2,6 százalékos mínuszban zárta a napot, a Magyar Telekom pedig 1,7 százalékkal került lejjebb a kereskedésben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.