GDP

Hat éve nem nőttek ilyen gyorsan a britek

Az Egyesült Királyság 2013-ban a legjobb évét tudhatja maga mögött a válságot követő időszakból. Mindezt ráadásul úgy, hogy az elmúlt három hónap enyhe lassulást hozott a szigetországban. A negyedik negyedéves előzetes adatok 2,8 százalékot mutatnak éves összevetésben, ami hat éve nem látott szintnek tekinthető.

Kicsivel lassult a kínai növekedés

A tavalyi év utolsó negyedévében kicsivel lassult a növekedés Kínában. Az éves index 7,7 százalékos növekedést jelzett, ami minimális lassulást jelentett az előző negyedévhez képest. Az adat annyiban meglepő, hogy az elemzők valamivel lassabb, 7,6 százalék körüli növekedésre számítottak.

A kisujjunkat sem mozdítottuk, mégis nő a GDP

Szeptembertől módszertani váltás lép életbe az Európai Unió nemzeti számlák rendszerében, ami hatással lesz az egyes országok GDP-szintjére. Az Európai Bizottság csütörtöki tájékoztatása szerint a magyar GDP akár 1%-kal is emelkedhet. Ez az adósságráta szempontjából kedvező hír lehet a kormánynak.

Tényleg bedurrantja Paks II. a gazdaságot?

Emelkednek a beruházások, nő a foglalkoztatottság, bővül a GDP - ezeket a hatásokat emlegetik Magyarország legnagyobb fejlesztése kapcsán. Érdemes belegondolni, hogy mi is történik pontosan.

Németország lelassult 2013-ban

A német gazdasági növekedés lelassult 2013-ban az eurózónával kapcsolatos bizonytalanságok miatt - jelentette a német statisztikai hivatal.

Lefagyasztja az amerikai gazdaságot a sarkvidéki hideg?

Egy sarkköri légörvény miatt napok óta embertelen hideg tombol az Egyesült Államokban, nap közben nem ritka, hogy főként az ország északi részén fekvő városokban akár mínusz 30 foknál is hidegebb van, egyes napokon alacsonyabb a hőmérséklet Detroitban vagy Clevelandben, mint a Déli-sarkon. Az elképesztő hideg elsősorban a közlekedésben okoz jelentős fennakadásokat, több városban illetve környékén nem csak a helyi és a helyközi közlekedés bénult meg, a légiközlekedés is akadozik. Az extrém hideg azonban a gazdaság egészére is hathat: a fagy a lakossági fogyasztást és a GDP bővülését is visszafoghatja és bizonyos nyersanyagok drágulását is okozhatja. Az alábbiakban összefoglaltuk, milyen területeken hat az extrém hideg az Egyesült Államokban.

Még a felülvizsgáltnál is sokkal jobban teljesített az USA

Meglepő módon a felülvizsgált becslésnél is jóval magasabb számot mutat a végleges felmérése az Egyesült Államok bruttó hazai termékéről: a harmadik negyedévben a korábbi 3,6 százalék helyett valójában 4,1 százalékos bővülést látunk évesített negyedéves alapon.

Így látja az MNB a magyar gazdaság jövőjét

A magyar gazdasági növekedés folytatódó javulása várható mind a külső, mind a belső kereslet élénkülése miatt, a vállalatok széles körénél látszik a beruházások "pezsgése", emellett a munkapiacon is megmozdult valami, viszont emellett is visszafogott bérdinamika valószínűsíthető - többek között ezek a főbb üzenetei a Magyar Nemzeti Bank által ma teljes terjedelmében publikált inflációs jelentésnek. A jegybanki szakértők kalkulációi szerint az éves inflációs ráta jövő év elejére 0,5% közelébe lassul, majd fokozatosan újra gyorsulni fog, igaz ez a pálya még nem vehette figyelembe a napokban belengetett harmadik rezsicsökkentési kört.

Gyorsuló növekedést várnak 2014-től a nagy befektetési bankok

Optimista hangot üt meg a banki elemzők többsége 2014 kapcsán, amikor is jelentősen gyorsulhat a növekedés a világban. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor a piac még szkeptikus és így komoly átárazódások is végbemehetnek, ha végül belátják jövőre, hogy valóban kedvező ciklusba kerültek.

Lassú euróövezeti kilábalásra számítanak a londoni elemzők

Enyhült az idén az euróövezeti válság, amit a valutauniós szuverén adósminőség megítélésében tapasztalható pozitív változások is jeleznek, az euróövezeti gazdaság kilábalása azonban a következő években is vontatott lesz - jósolták csütörtöki előrejelzésükben londoni pénzügyi szakelemzők.

Európai Bizottság: ki van centizve a 2014-es magyar büdzsé

"Úgy tűnik, hogy a kormány fiskális fegyelem iránti elkötelezettsége a túlzotthiány-eljárás 2013. júniusi megszűnését követően is jórészt megmaradt. A 2014-es költségvetésben ugyanakkor nincs tartalék arra az esetre, ha esetleg a végrehajtás valahol megcsúszna: bármilyen hiánynövelő intézkedés vagy negatív fejlemény - hacsak teljes egészében nem ellentételezik - a GDP arányában 3%-os küszöb fölé emeli a hiányt" - többek között ezt hangsúlyozza az Európai Bizottság a 2008-2010 közötti uniós hitelkeret lezárását követő, ma kiadott negyedik monitoring jelentésében. A Bizottság munkatársai hangsúlyozták, hogy "növekedésbarát költségvetési konszolidációra kellene törekedni, ami a kiadások megtakarítására összpontosítana". A szakértők az anyagban aggodalmuknak adtak hangot a bankszektor terhelése, illetve a gazdasági növekedéshez való hozzájárulás nehézségei miatt. Az MNB Növekedési Hitelprogramja kapcsán pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy az "csak időszakos javulást érhet el, a potenciális fiskális költségek és a fenntarthatatlan árverseny kockázata pedig aggodalmakat szül". Az őszi országprognózisban a Bizottság már jelezte, hogy a gyenge gazdasági növekedési kilátások miatt nem feltétlenül biztosított a meggyőzően csökkenő GDP-arányos államadósság pálya és ezt az aggodalmát most azzal a kiegészítéssel ismételte meg, hogy "az üzleti környezetnek több ponton jelentősen javulnia kellene".

Alig érhetnek valamit a kínai reformok

A kínai kormányzat továbbra is erőteljes elvárásokkal viseltetik a gazdasági növekedése kapcsán, több utalás szerint is 7 százalékos célt tűzhetnek ki a soron következő ülésükön. Ugyanakkor a piaci vélemények szerint a novemberben részletezett reformok nem segítik majd kellően az országot, a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok csupán fél százalékos növekedési hatást jósolnak az egész csomagnak.

Meglepően gyorsan nőtt az amerikai gazdaság

A vártnál sokkal jobban teljesített az amerikai gazdaság az idei harmadik negyedévben - derül ki a kereskedelmi minisztérium felülvizsgált adataiból. A jó teljesítmény hátterében a gyors készletbővülés állt, kérdés azonban, hogy a folyamat mennyire lesz tartós.

Londoni elemzők: Matolcsy ingyen hitele lehet a beruházások hajtóereje

A szerdán közzétett harmadik negyedévi részletes magyar GDP-adatok megerősítik, hogy jelentősen erősödik a magyar gazdaság növekedési lendülete, amely azonban a térség egészéhez hasonlóan továbbra is függ az euróövezet teljesítményétől - közölték a KSH szerdai adatismertetése után londoni pénzügyi elemzők.

Megindult a magyar gazdaság - de hogyan?

A harmadik negyedévben 0,9 százalékkal bővült a gazdaság az előző negyedévhez képest, a naptárhatással igazított éves GDP-növekedés pedig 1,8 százalék volt. A számok 0,1%ponttal még magasabbak is az előzetesen közölt adatoknál, amelyek akkor jócskán felülmúlták az elemzői várakozásokat.

Fenntartható-e a brit fellendülés?

Az Egyesült Királyság gazdasága fellendülést mutat a harmadik negyedévben - támasztotta alá az előzetes GDP-adatokat a felülvizsgált mérés, ugyanakkor az export visszaesése gyenge pontokra utal. A brit gazdaság 0,8 százalékkal bővül negyedéves alapon, ami önmagában nem jelent meglepetést, de a szintén 10:30-kor közölt üzleti beruházások viszont elmaradtak a várttól. Az adatok megjelenését a font először gyengüléssel, majd hirtelen erősödéssel reagálta le.

Alacsonyabb növekedést várnak az USA-ban

Alacsonyabb növekedést várható az Egyesült Államokban a legfrissebb felmérések szerint: 2013 negyedik negyedévében az éves növekedés pusztán 1,8 százalék lehet, és bár jövőre gyorsulás várható a munkaerő-piaci helyzet javulásának köszönhetően, de ettől függetlenül a 2014-re vonatkozó becslések is alacsonyabbak lettek.

EIU: gyorsul a fejlett világ növekedése

A világgazdaság legnagyobb erőcentrumainak régóta nem tapasztalt egyidejű teljesítménybővülése várhatóan jelentősen gyorsítja 2014-ben a globális növekedést - jósolták pénteken londoni pénzügyi elemzők.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.