NAV

2015. március 17. 16:05 | MTI

Sokmilliárdnyi EU-pénz segít a NAV-nak az adócsalókkal szemben

A költségvetés adóbevételeit csökkentő, illetve arra különösen nagy kockázatot jelentő módszerek feltárását és visszaszorítását, valamint a hátralékok hatékonyabb kezelését és behajtását segítő, továbbá az ügyfelekkel való kapcsolattartást korszerűsítő informatikai fejlesztéseket valósított meg összesen 9 milliárd forintból a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - hangzott el egy a hivatal szakemberei által kedden tartott sajtóbeszélgetésen.

2015. március 12. 06:49 | Csiki Gergely

Mi lehet a NAV-nál, ha ilyen problémákat találtak?

A címben szereplő kérdést sokan feltehetik azok után, hogy elolvasták az Állami Számvevőszék szerdán kiadott, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzéséről szóló jelentését, annak is a számvevőszéki ajánlásokat bemutató részét. Ha valaki ezt eddig elmulasztotta volna, annak sem kell messzire mennie, mert mostani cikkünkben ezeket mutatjuk be részletesen. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy nem kis feladatot kapott a Vida Ildikó vezette NAV. Tizenkét pontból álló intézkedési tervet kell ugyanis az adóhatóságnak készítenie néhány hét alatt, a számvevők ugyanis komoly hiányosságokra mutattak rá. A jelentésben az is szerepel, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem tett észrevételt az ellenőrzés kapcsán, a NAV elnöke viszont igen.

2015. március 11. 18:31 | Portfolio

Lesújtottak a NAV-ra, az NGM védekezik

Miután az Állami Számvevőszék szerdán közzétette a NAV (korábban APEH) ellenőrzéséről szóló jelentését és benne kemény megállapításokat tett, az adóhatóságot felügyelő Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben reagált. Az NGM megítélése szerint az ÁSZ "nem tárt fel durva hibákat", de azért fontos üzenetet küldött Varga Mihály tárcája az adóhatóságnak.

2015. március 11. 14:07 | Portfolio

Fontos bejelentés a NAV-tól (2.)

EKÁER üzemszünet 2015.03.11-én 8 órától visszavonásig - olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rövid tájékoztatójában. Délután már azt is közölték, hogy a 8 órától bevezetett üzemszünet 14:00 órától visszavonásra került.

2015. március 11. 11:12 | Portfolio

Súlyos hiányosságokat talált a NAV-nál az ÁSZ (3.)

Az Állami Számvevőszék befejezte az ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. A NAV a feladatköréből adódóan évről-évre a számvevőszéki ellenőrzések látókörében van. A számvevők jelentésének talán legfontosabb megállapítása, hogy a belső szabályozottságban hiányosságok voltak (ez eltérő jogszabály-értelmezésekhez vezetett), a vizsgált időszakban 3800 milliárd forintnyi hátralékot törölt a NAV és nem történt meg az adó- és vámszakmai területeken külön-külön alkalmazott folyószámlarendszerek egységesítése. A jelentésből kiderül, hogy volt olyan időszak, amikor nem minden kiemelt adózót ellenőriztek.

2015. március 09. 12:40 | MTI

Az orvosok körmére néz a NAV

Az adóhatóság idén is ellenőrzi az orvosokat, gyakran előfordul ugyanis, hogy személyijövedelemadó-bevallásukban kirívóan alacsony jövedelem szerepel, miközben vagyongyarapodásuk jelentős - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság főosztályvezetője, sajtóreferense az MTI-vel hétfőn.

2015. március 04. 15:54 | Portfolio

Itt a rendkívüli NAV-vizsgálat eredménye

A Magyarországon működő amerikai érdekeltségű társaságok az adóellenőrzések során hasonló elbánásban részesültek mint más adózók - állapította meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán megjelent összefoglaló jelentése arról a vizsgálatról, amit Vida Ildikó NAV-elnök még tavaly novemberben rendelt el. Az adóhatóság anyaga kitér arra, hogy a (nevén nem nevezett, de feltehetően) Bunge Zrt. által tett bejelentés ügyében büntetőeljárás van folyamatban, de azt is hangsúlyozzák, hogy már a bejelentés előtt is folytattak eljárásokat.

2015. március 04. 00:13 | Portfolio

Néhány órára lehalt az EKÁER

Rendkívüli közleményt tett ki az oldalára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden késő este. Este 19:30-tól központi hálózati probléma történt az Elektronikus Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben. Az adóhatóság azt is közölte, hogy a hiba elhárítása 23:10 órakor megtörtént.

2015. február 25. 18:59 | Portfolio

Segít a NAV a Buda-Cash károsultjainak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) méltányosan jár el azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat, és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek - válaszolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI szerdai megkeresésére.

2015. február 23. 17:49 | Portfolio

Tragédia egy NAV-ellenőrzésen (3.)

Késsel támadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal két munkatársára munkavégzés közben Budapesten. A kiérkező mentők egyikük életét már nem tudták megmenteni, munkatársa a műtéti beavatkozásnak köszönhetően túl van a közvetlen életveszélyen. A rendőrség a késelőt a helyszínen őrizetbe vette - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli közleményében.

2015. február 19. 12:12 | MTI

Ezekre fog lőni idén a NAV

Az adóhatóság revizorai az idén is mindent ellenőriznek, amit tavaly, így fókuszban marad többek között az internetes kereskedelem, kiemelt figyelemre számíthatnak az egyéni vállalkozók, a pénztárgépek használatát pedig kockázatelemzésen alapuló ellenőrzés váltja fel - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

2015. február 11. 09:03 | Portfolio

Így néz ki Európa legnagyobb illegális cigigyára Vecsésen

Egy hónapig tartó felderítő munka után hatalmas illegális cigarettagyárat számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az Europol segítségével. A modernnek nevezett üzem méretét jól mutatja, hogy tavaly egész évben 26 tonna dohányterméket foglaltak le a nyomozók, a február 2-i rajtaütéssel pedig önmagában 22 tonnányi dohányt foglaltak le. Itt és most megtekinthető az óriási gyár képeken!

2015. január 30. 09:15 | MTI

Étolajjal buktak a milliárdos áfacsalók

Kiterjedt nyomozás után 18 tagú, étolajjal üzletelő bűnszervezetet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - tájékoztatta a NAV bűnügyi szóvivője pénteken az MTI-t.

2015. január 28. 12:16 | Portfolio

A NAV-ot is elérte a hamisítási botrány

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjához nagyon hasonló weboldal kering az interneten, a hamis oldal keskenyebb és reklámokat tartalmaz. A NAV az álpage tartalmáért nem vállal felelősséget, feljelentést tesz.

2015. január 27. 07:59 | Portfolio

Tévesen szerepel az Enefi leánya az adóhatóság listáján

Az Enefi tegnap publikált közleményében jelezte, tévesen maradt benne a végrehajtás alatt álló adózók nyilvántartásában, az E-Star ESCO Kft. Emiatt kezdeményezte a nyilvántartásból való törlést.

2015. január 23. 11:33 | MTI

Fontos levelet kapsz a NAV-tól

Legkésőbb a jövő hét közepén mindenki megkapja a személyi jövedelemadó-bevalláshoz (szja-bevallás) szükséges csomagot - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

2015. január 10. 02:27 | Portfolio

Durva hiba az új rendszerben

A NAV által üzemeltetett elektronikus árukövető rendszer hibája miatt átmenetileg nemcsak saját forgalmi adataikat tudták lekérni a felhasználók a rendszerből a nol.hu szerint, hanem a konkurenciáét is. Az adatok összesített formátumúak, csak egy cégnél volt adatletöltés, és a hibát már elhárították - erősítette meg az állami adóhatóság az MTI-nek.

2015. január 06. 13:49 | MTI

Január végéig még nem büntet a NAV ekáer-ügyben

A tisztességes gazdálkodókat segíti a január 1-jén bevezetett elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer), amelybe már több mint 9 ezer vállalkozás regisztrált, és majd 10 ezer bejelentés érkezett - hangsúlyozta egy keddi sajtótájékoztatón a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője. Suller György Attila pénzügyőr alezredes elmondta: az új rendszerrel lehetővé válik az árumozgások valós idejű ellenőrzése, ezzel az ekáer hozzájárul az áfacsalások visszaszorításához, és segít nyomon követni az élelmiszerek szállítási útvonalát. "Ezáltal tisztulhat a piac, a tisztességes gazdálkodókat segíti ez a rendszer" - mondta a szóvivő.

2014. december 17. 12:32 | Portfolio

Pár nap és lehet tesztelni a kormány új csodafegyverét

Az online árukövető rendszerrel kapcsolatos minden információ megtalálható mostantól az ekaer.nav.gov.hu oldalon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ha valaki mégsem talál valamit, akkor van arra egy külön e-mail cím. A tárca azt is hozzáteszi: december 20-tól bejelentkezhetnek az ügyfélkapuval rendelkező cégek. December 31-től elvileg élesben indul a rendszer.

2014. december 12. 22:28 | Portfolio

A miniszter elárulta: készül a magyar kitiltási lista

A kormány tárgyalt olyan kormányzati előterjesztést, amely a jelenleg hatályos jogszabályok módosításával korlátozná a külföldi állampolgárok Magyarországra történő beutazását - közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter egy pénteken, a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszban.

Részletes keresés