NAV

Varga: "Mondja meg valaki, hogy mi a baj a NAV elnökével!"

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint akkor lenne feladata a NAV elnökének ügyében, ha valaki végre már elárulná neki, melyik az az ügy, amiért az USA-ból kitiltották Vida Ildikót.

NAV-botrány: valamire készül a kormány

Szerdán zajlott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése, ahol téma volt a kitiltási ügy. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke arról beszélt, hogy a kormány az üggyel kapcsolatban javaslatot nyújt be.

Mindent elsöpör a kitiltási botrány!

Egyszerre két, a kitiltási ügyhöz kapcsolódó fontos interjú is megjelent ma reggel, amelyek a három hete tartó botrányt még magasabb fokozatba kapcsolták. Vida Ildikó NAV-elnök ugyanis elismerte, hogy szerepel a beutazási tilalommal sújtottak listáján. Sőt azt is jelezte, hogy erről az értesítés kézhez vétele után szólt egy illetékesnek, így tehát hangsúlyozta, hogy a kormány tudott az ügyről, rácáfolva az eddigi összes kormányzati nyilatkozatra. Ezzel párhuzamosan André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője úgy fogalmazott, hogy bővült a hatfős lista, de további nevek nem hangzottak el csak az, hogy zavarja az Egyesült Államokat a következmények nélküliség a korrupciós ügyekben. Közben nem éppen udvarias gesztusként meghívták Goodfriendet a nemzetbiztonsági bizottság jövő heti ülésére, hogy álljon elő végre a bizonyítékokkal.

Felpörögtek az események, ezért összefoglaltunk mindent egy helyen, hogy követhető legyen a kitiltási ügy.

Repülnek majd a kitiltási botrány miatt? Szavazz!

Vida Ildikó NAV-elnök szerdán megjelent interjújával ismét a kitiltási botrány került az érdeklődés középpontjába. Megerősítette ugyanis, hogy rajta van az USA-ból kitiltottak listáján, több kollégájával együtt, és érintettségéről a kormányt tájékoztatta. Az Egyesült Államok korábbi tájékoztatása szerint azért tiltott ki magyar személyeket, mert hiteles információval rendelkeznek arról, hogy a személyek korrupcióban érintettek.

Most arra vagyunk kíváncsiak: legyen-e, illetve lehet-e személyi következménye az ügynek.

Kinek és mikor szólt Vida? - Négyszer beszélt mellé a kormányszóvivő

A mai tájékoztatón négy alkalommal próbálta szóra bírni a kormányszóvivőt a sajtó az ügyben, hogy kinek, mikor jelezte Vida Ildikó, hogy érintett a kitiltási botrányban, de egyszer sem kapott rá érdemi választ. Kurucz Éva ugyanis csak azt ismételgette, hogy "közvetlenül a mai interjú megjelenése előtt" tájékoztatta Vida Ildikó NAV-elnök a felettesét, Varga Mihályt arról, hogy rajta szerepel az amerikaiak kitiltási listáján. Ám ebből nem lett tiszta, hogy akkor Vida Ildikó melyik illetékesnek is szólhatott a levél átvétele után közvetlenül, és miért maradt tudatlan Varga Mihály tegnapig.

Varga Mihály ma megszólal

A rendelkezésünkre álló információk szerint Varga Mihály ma többször is felszólal a nyilvánosság előtt. Megszólalásait hatalmas érdeklődés övezheti a kitiltási botránnyal kapcsolatos szerdai híráramlás miatt.

Megszólalt Varga minisztériuma Vida vallomásáról

Vida Ildikó szerda reggeli interjúja után (melyben beismerte, hogy rajta van az USA-ból kitiltottak listáján) a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben igyekszik tisztázni, hogy a NAV-ért felelős Varga Mihály tudott-e az adóhatóság elnökének érintettségéről. Ebben a minisztérium úgy fogalmaz általánosságban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert "az interjú mai megjelenése előtt" tájékoztatta Vida Ildikó, a NAV elnöke arról, hogy rajta van az Amerikából kitiltottak listáján.

Bennünk pedig csak tovább gyűlnek a kérdések a kitiltási botránnyal kapcsolatban.

UPDATE:

Beismerte a NAV-elnök: kitiltották az USA-ból (3.)

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba. Azt is elárulta, hogy ismeri a többi NAV-os kitiltott nevét, és, hogy elmondta a kormány egy illetékesének, így tehát a kormány tudott a NAV-elnök kitiltásáról. Az interjúból az is kiolvasható volt, hogy nem merült fel benne a lemondás gondolata, az eljárást pedig aljasnak nevezte és rágalomözönt emlegetett. Ezért a NAV és a saját maga nevében "megindítja a rájuk szórt rágalmak miatt a szükséges polgári és büntetőeljárásokat".

Az, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány tudott a NAV elnökének kitiltásáról, szerintünk súlyos kérdéseket vet fel a kormányra nézve az elmúlt hetek kormányzati nyilatkozatainak fényében.

Két hét után megszólalt a NAV a kitiltási botrány ügyében

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke, elnökhelyettesei és vezető beosztású tisztviselői szerdán közleményben utasították vissza a velük kapcsolatos korrupciós vádakat. A nyilatkozatot szűk két héttel a kitiltási botrány kirobbanása után sikerült kiadni. Arról, hogy a NAV vezetői valóban rajta vannak-e az USA kitiltási listáján, egy szót sem szól az adóhivatal.

Ellenőrzik a NAV-ot

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) dolgozik a jövő évi költségvetés tervezetének véleményezésén, ehhez már többször kért adatokat az egyes minisztériumoktól - olvasható az ÁSZ honlapján.

Megszólalt a botrányt elindító volt NAV-os is

Lehet összefüggés a magyar kormányzathoz köthető személyek Egyesült Államokból való kitiltása és a volt NAV-ellenőr által feltárt milliárdos áfacsalások között - ezt maga a volt ellenőr Horváth András mondta a Népszavának.

Az interneten csap le a NAV

Az adóhivatal speciális csoportjai figyelik az internetet, elsősorban szabályszegő kereskedőket, alkoholt és dohányárut kínáló magánszemélyeket, hamisítókat és adócsalókat próbálnak leleplezni - számolt be a Magyar Nemzet kedden. Hirdetéseik miatt lettek gyanúsak az adóhatóság számára a természetgyógyászok, a használtcikk-kereskedők és néhány vendéglátós is.

Lehet, hogy Ön lesz a következő?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az utóbbi évek legnagyobb volumenű akciójával folytatta a vendéglátóhelyek ellenőrzését. Kétszáz NAV-os belvárosi éttermekben, kávézókban és kocsmákban töltötte a szombatját, nem öncélúan. Volt olyan exkluzív étterem, ahol nemhogy online pénztárgép nem volt, de még nyugtát sem kaptak a vendégek - közölte a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.

Az ellenőrzés többletköltségeit az adóhivatal fizetheti

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kompenzációs rendszer kidolgozását javasolja az ellenőrzésből adódó többletterhek megtérítésére a törvényesen működő vállalkozások esetében, erről egyeztetést kezdeményeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) és az ellenőrzési jogkörrel rendelkező államigazgatási szervezetekkel - közölte a BKIK.

Brutális a cigi feketepiaca

Hamarosan elkészül az a kutatás, amelyből következtéseket lehet levonni a magyar dohánypiac állapotáról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője szombaton az MTI-vel.

Hétfőtől már csak online pénztárgépet lehet használni

A vállalkozások szeptember 1-jétől már csak online pénztárgépet használhatnak, ami új irányt ad a pénztárgépes ellenőrzéseknek; jelenleg 163 700 kassza áll összeköttetésben az adóhatósággal - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kegyetlenül lecsapott a NAV egy illegális fájlmegosztást végző nőre

Akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak azok, akik több ezer, a szerzői jog védelme alá tartozó alkotást és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé az interneten a jogtulajdonosok jóváhagyása nélkül; illegális tevékenységükre a múlt héten derítettek fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói.

"A társasági adót sem kell emelni"

Stabilabb és kiszámíthatóbb lesz az adókörnyezet az adóügyi helyettes államtitkár ígérete szerint. Pankucsi Zoltán a közrádióban kedden azt nyilatkozta, hogy indokolatlan kiengedések nem lesznek, de a társasági adót sem kell emelni.

140 ezer online pénztárgép működik

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint az átállásra kötelezettek 139 466 online pénztárgépet helyeztek üzembe, nagyobb részüket állami támogatással.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.