Nasdaq

Nagyot fordulhat a világ: ismét eljöhet az egykori sztárszektor ideje

2023. március 22. 14:09 | Portfolio

Nagyot fordulhat a világ: ismét eljöhet az egykori sztárszektor ideje

Látványos fordulatot hoztak az elmúlt napok a tőzsdéken, miután a két amerikai regionális bank és a svájci Credit Suisse csődje után rég nem látott eladási hullám söpört végig a piacokon. A körülmények javulásával egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy mely szektorok lehetnek az előttünk álló időszak legnagyobb nyertesei, és ugyan a befektetők számításait még keresztül húzhatja a Fed ma esti kamatdöntése, a vártnál alacsonyabban kamatszintek kedvező hatással lehetnek a technológiai szektor vállalataira.

Európa után a Wall Streetet is a vevők uralták

2023. március 21. 21:03 | Portfolio

Európa után a Wall Streetet is a vevők uralták

Az elmúlt hetekben látott negatív tőzsdei hangulat után tegnap már inkább egy kisebb hangulatjavulás látszott a piacokon, ami részben annak is köszönhető volt, hogy a svájci UBS hétvégén bejelentette, hogy megvásárolja a problémákkal küzdő Credit Suisse-t egy sürgősségi mentőakció keretében. A bankválsággal kapcsolatos befektetői aggodalmak enyhülése pozitívan hatott a tőzsdékre, így Európában ma is folytatódott az emelkedés, elsősorban a bankrészvények vezetésével, de az Egyesült Államokban is erőt mutatnak a vezető indexek.

Ideges mozgások a tőzsdéken, most éppen felfelé vezet az út

2023. március 20. 21:01 | Portfolio

Ideges mozgások a tőzsdéken, most éppen felfelé vezet az út

Tegnap este bejelentésre került, hogy a UBS kormányzati közvetítéssel megállapodott a Credit Suisse megvásárlásáról, emellett a CS-mentés és egyéb bankok körüli aggodalmak piaci hatásainak csillapítására vasárnap este a világ hat nagy jegybankja bejelentette, hogy napi gyakoriságúra sűrítik a dolláralapú likviditásnyújtási tendereket. A bejelentések úgy tűnt, hogy nem tudják megnyugtatni a befektetőket, miután ázsiai után az európai kereskedés első óráiban is a bankrészvények vezették az esést. A délelőtti órák óta azonban fokozatosan javul a hangulat a tőzsdéken, a nap korábbi részében látott eséseknek pedig már nyoma sincs.

Megütötték a tőzsdéket: egyre csúnyább, ami történik

2023. március 17. 21:19 | Portfolio

Megütötték a tőzsdéket: egyre csúnyább, ami történik

Határozott pluszban nyitottak a vezető európai börzék, délutánra azonban látványosan elfogyott a lendület, és mínuszba fordultak a tőzsdék, délután pedig Amerikában is lefelé vették az irányt a vezető börzék. A bankszektor ismét nyomás alá került, különösen a regionális bankok részvényei, a napokban mentőövet kapó First Republic ismét nagyot zuhant.

Újabb bankot menthetnek ki, reagálnak a tőzsdék

2023. március 16. 21:06 | Portfolio

Újabb bankot menthetnek ki, reagálnak a tőzsdék

A Silicon Valley Bank múlt heti csődje után ma is folytatódik a turbulens kereskedés a világ tőzsdéin, a vezető európai indexek ma reggel felpattantak a hírre, miszerint a Credit Suisse mentőövet kap, de napközben látványosan lendületet vesztettek, hogy aztán mégis jelentős pluszban zárják a napot. A magyar tőzsdén lejtmenet bontakozott ki csütörtökön, bepótolva a tegnapi kereskedési szünetet. A nap egyik legfontosabb eseménye az EKB kamatdöntő ülése és Christine Lagarde jegybankelnök tájékoztatója volt, az EKB az előzetes várakozásoknak megfelelően 50 bázispontos kamatemelést jelentett be.

Ami a tengerentúli helyzetet illeti, egyelőre nagy optimizmussal zsákolják a befektetők a részvényeket, de mint megtanulhattuk az elmúlt napok mozgásaiból, ez még nem feltétlenül azt jelenti, hogy végig a vevők maradnak majd fölényben. Fűti az otimizmust a hír, hogy a JPMorgan Chase és a Morgan Stanley is éppen tárgyalásokat folytathat a bajba jutott First Republic Bank esetleges tőkeinjekciójáról.

Csúnyán alakult a nap a tőzsdéken, de Amerika végül elkerülte a súlyos mínuszokat

2023. március 15. 21:02 | Portfolio

Csúnyán alakult a nap a tőzsdéken, de Amerika végül elkerülte a súlyos mínuszokat

Komoly emelkedéssel zártak tegnap az amerikai és európai piacok, de ennek vége: az európai indexek mély visszaeséssel zártak és a tengerentúlon is megjelentek a mínuszok. A Credit Suisse történelmi mélypontra került. A magyar tőzsde a március 15-i ünnep miatt ma nem tart nyitva, és fontos adatközlést sem várunk idehaza. Nem úgy külföldön, ahol az EU-ból, az USA-ból is konjunktúraadatok érkeztek, a legfontosabb piacmozgató tényezők viszont ma is az amerikai bankrendszerről szóló hírek lehetnek. Emellett a piac már készülhet a holnap EKB-kamatdöntésre is.

Jó volt a hangulat kedden a tőzsdéken

2023. március 14. 22:08 | Portfolio

Jó volt a hangulat kedden a tőzsdéken

Hétfőn elképesztően turbulens napot láthattunk a piacokon az amerikai Silicon Valley Bank bedőlése után, összességében végül úgy néz ki, hogy fölénybe kerülhetett az a narratíva, hogy a bank bedőlése miatt a Fed szüneteltetheti a kamatemeléseket, vagy legalább lassíthat azok ütemén, esetleg nyáron már vághat is, ezen narratíva mentén viszonylag jó napot zártak az amerikai tőzsdék, ma pedig Európában is jó hangulatú volt a kereskedés a tegnapi meredek esések után. Az amerikai tőzsdék is emelkedtek kedden.

Látványos csapkodás volt az amerikai tőzsdéken, de végül az eladók kerekedtek felül

2023. március 13. 21:02 | Portfolio

Látványos csapkodás volt az amerikai tőzsdéken, de végül az eladók kerekedtek felül

Az SVB bedőlése után rendkívül gyorsan kezdtek változni az események. Míg pénteken a tőzsdék jelentős mínuszban zártak egy esetleges bankválságtól való félelem miatt, addig az amerikai határidős indexek komoly emelkedés vetítettek előre a mai napra, miután a kamatemelési várakozások jelentősen lecsökkentek. Eközben az SVB után az amerikai szabályozó hatóságok vasárnap bezárták a New York-i székhelyű Signature Bankot, a kriptoipar egyik nagy hitelezőjét, hogy megakadályozzák a bankválság terjedését. Az események gyors változásával együtt a tőzsdéket is rángatták ma: korábban még úgy tűnt, hogy enyhülhet ma a tőzsdékre nehezedő nyomás, de végül Európában nagyon csúnya esés alakult ki, főleg a bankpapírokat ütötték meg a befektetők. Nap közben a magyar tőzsde egész jól tartotta magát, de délutánra elengedték az OTP-t és a Molt, mindkét papír árfolyama beszakadt. Eközben az amerikai tőzsdéken leginkább csapkodás látszott: mindkét irányba láttunk nagyobb elmozdulásokat, de végül a három vezető indexből kettő lefordult a zárásra.

Elromlott a hangulat Amerikában

2023. március 10. 21:59 | Portfolio

Elromlott a hangulat Amerikában

Komoly mínuszban nyitottak az európai tőzsdék ma reggel, miután a bankrészvények eladási hulláma az amerikai piacok után a kontinensre is átterjedt. A tőzsdék mélyrepülése mellett azonban ma is érkeztek kulcsfontosságú gazdasági események: magyar idő szerint délután 14 óra 30 perckor kerültek publikálásra a legfrissebb munkaerőpiaci adatok az Egyesült Államokból. Ugyan a 205 ezer fős várakozásokhoz nagyobb mértéken, 311 ezer fővel nőtt a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, de a munkanélküliség a januári 3,4 százalékról 3,6 százalékra nőt februárban. Az amerikai tőzsdék nyitását követően tovább folytatódik a széleskörű eladási hullám, melynek következtében számos bank részvényeivel fel kellett függeszteni a kereskedést.

Csúnya lett a vége: 540 pontot esett a Dow, 2%-os mínuszban zárt a Nasdaq

2023. március 09. 22:04 | Portfolio

Csúnya lett a vége: 540 pontot esett a Dow, 2%-os mínuszban zárt a Nasdaq

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című rendezvényén szólalt fel Orbán Viktor, a miniszterelnök többek között elmondta, hogy Magyarországon 500 ezer új munkaerőre lenne szükség, továbbá a konkrét kormányzati tervek között megemlítette, hogy Kelet-Magyarországon a kormány 2-3 nagyteljesítményű gázerőművet fog építeni, hogy a beruházásvezérelt iparbővülést a térségben támogassa. Azt is aláhúzta Orbán, hogy Magyarország nem mond le az orosz energiáról, illetve megerősítette, hogy van most egy gazdaságpolikai vita az MNB és a kormány között.

Ami a nemzetközi befektetői miliőt illeti, az amerikai jegybankelnök tegnapi megszólalása is beárnyékolta a hangulatot, Jerome Powell ugyanis úgy fogalmazott, hogy a központi bank akár a korábban vártnál magasabb kamatemeléssel is számolhat. Ugyanakkor elmondta, hogy még nem döntött arról, hogy a jegybank mit fog tenni a kamatlábakkal kapcsolatban, amikor később, márciusban ülésezik. Rossz volt a hangulat Európa tőzsdéin, estek a vezető részvényindexek.

Emelkednek az amerikai tőzsdék

2023. március 09. 16:00 | Portfolio

Emelkednek az amerikai tőzsdék

Több esemény is mozgathatja ma az amerikai tőzsdéket, a jegybankelnök tegnapi megszólalása az egyik oldalról beárnyékolhatja a hangulatot, Jerome Powell ugyanis úgy fogalmazott, hogy a központi bank akár a korábban vártnál magasabb kamatemeléssel is számolhat. Közben viszont a legfrissebb adatok alapján a vártnál valamivel nagyobb mértékben nőtt a segélyt kérők száma, ez egy fontos munkaerőpiaci jelzőnek minősül, az adat ismertetése után kisebb ugrást láthattunk a határidős indexekben.

Nem találták az irányt a tőzsdék

2023. március 08. 22:00 | Portfolio

Nem találták az irányt a tőzsdék

Tegnap jelentős esést figyelhettünk meg az amerikai piacokon, miután Jerome Powell amerikai jegybankelnök szigorú üzeneteket fogalmazott meg a monetáris politikával kapcsolatban. A negatív hangulat ma az ázsiai tőzsdéken is kitartott, azonban Európában már inkább a megnyugvás jelei látszottak, hiszen mérsékelt és vegyes mozgások voltak láthatók a tőzsdéken, ami pedig az USA-t illeti, a tengerentúlon szintén iránykeresés jellemző.

Megszólalt Jerome Powell, lefordultak a tőzsdék

2023. március 07. 22:00 | Portfolio

Megszólalt Jerome Powell, lefordultak a tőzsdék

A nap legnagyobb részében csak mérsékelt elmozdulásokat lehetett látni a tőzsdéken, mivel a befektetők kivártak Jerome Powell amerikai jegybankelnök beszéde előtt. Powell szavait követően aztán hamar hangulatromlás következett be a piacon, és lefordultak az amerikai és európai tőzsdék, mivel a jegybankelnök szigorú üzeneteket fogalmazott meg a monetáris politikával kapcsolatban, és közölte, hogy a kamatszint valószínűleg magasabb lesz, mint amire korábban számítani lehetett.

Alig mozdultak az amerikai tőzsdék

2023. március 06. 22:02 | Portfolio

Alig mozdultak az amerikai tőzsdék

Visszafogott emelkedéssel telt a nap az európai és az amerikai tőzsdéken, a befektetők érezhetően kivárnak, hiszen kedden Jerome Powell Fed-elnök is megszólal, emellett pedig a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci adatok is kulcsfontosságúak lesznek.

Kilőttek az amerikai tőzsdeindexek

2023. március 03. 22:09 | Portfolio

Kilőttek az amerikai tőzsdeindexek

Folyamatos menetelés után kiválóan zárták a hét utolsó kereskedési napját az amerikai tőzsdék. Közben a magyar részvénypiac is emelkedéssel fejezte be a hetet.

Egyre jobb a hangulat, már emelkednek az amerikai tőzsdék

2023. március 02. 22:01 | Portfolio

Egyre jobb a hangulat, már emelkednek az amerikai tőzsdék

Az elmúlt időszakban egy jelentősebb korrekció vette kezdetét a tőzsdéken, miután az Egyesült Államokból és Európából is a vártnál rosszabb inflációs adatok érkeztek. A héten a német, a francia és a spanyol inflációs adat is váratlan gyorsulást mutatott februárra, így a befektetők már inkább azt kezdték árazni, az infláció talán tartósabb lehet, mint amire sokan korábban számítottak, ez pedig szükségessé tehet további kamatemeléseket, vagy a kamatok hosszabb távon való magasan tartását. Összességében tehát inkább negatív a hangulat mostanában a piacon, az ázsiai tőzsdék is estek ma, Európában a zárásra szépíteni tudtak a tőzsdék, az amerikai piacokon is egyre jobb a hangulat.

Mínuszban zárt Amerika

2023. február 28. 22:01 | Portfolio

Mínuszban zárt Amerika

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Monetáris Tanács változatlanul, 13 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot, így a döntést követően nincs nagyobb elmozdulás a tőzsdéken. A 15 órakor kezdődő háttérbeszélgetésen Virág Barnabás ugyan nem adott egyértelmű indikációt a jövőbeli kamatpályával kapcsolatban, a kommunikáció azonban egyértelműen szigorú hangvételű volt. Ami a tőzsdei reakciókat illeti, nagyobb elmozdulásokról nem beszélhetünk, kisebb mínuszban zárta a napot a BUX. Eközben külföldön vegyesen teljesítettek az európai börzék, és Amerikában is eséssel zárult a nap.

Részletes keresés