arverés

Megint egy halom ingatlant vehetsz a CIB-től: indul az árverés

Száznál is több ingatlan eredményes árverése után a CIB Csoport visszavett ingatlanok értékesítésével foglalkozó leányvállalata, a Recovery Zrt. immár hetedik alkalommal szervez online aukciót. Ezúttal közel ötven kereskedelmi és lakóingatlanra lehet licitálni, a www.cibingatlanaukcio.hu oldalon. A bank aukción kívüli hirdetései között is lehet találni néhány egészen érdekes családi házat, vagy akár szállodát, amelyek közül néhányat ki is emeletünk.

Íme a történelem legdrágább alkotásai: a női aktok vezetik a mezőnyt

A napokban jött ki a Global Art Market az idei első félévre vonatkozó elemzésével, amely szerint júniussal bezárólag 18 százalékkal növekedtek a műtárgyak aukciós eladásai az előző év hasonló időszakához képest, és elérték a 8,45 milliárd dollárt. A tanulmány nyomán megnéztük, mely alkotásokért fizettek idén eddig a legtöbbet, kik a legnépszerűbb művészek és melyek voltak a történelme eddigi legdrágábban eladott művei a világon.

Százezer forintért is vehetsz állami céget az interneten - Itt a lista róluk!

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által működtetett elektronikus aukciós rendszeren keresztül már nemcsak ingatlanok és ingóságok, hanem társasági részesedések értékesítésére is lehetőség nyílik, a fejlesztéssel teljessé vált az állami vagyonelemek online értékesítésének köre.

Hitelkatasztrófa Magyarországon: 48 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

Kimerült a bedőlt lakásokat átvevő Nemzeti Eszközkezelő kerete és hasít a lakáspiac, így egyre inkább lakásárverés révén szabadulnak nem fizető adósaiktól a bankok. Az MNB ma közzétett adatai szerint az év első 3 hónapjában soha nem látott számú, 787 lakást kényszerértékesítettek a bankok. Hiába csökkent 6,1%-ra a 90 napon túl késedelmes lakossági hitelek aránya március végére, nem a törlesztőképesség javult ekkorát: a követeléskezelőknek eladott hitelekkel együtt a súlyos késedelemben lévő lakossági hitelek aránya becslésünk szerint még mindig 15% körül jár. A jegybank szerint a szociális problémakör jogszabályi és költségvetési eszközökkel lenne kezelhető.

Újra kiárusít a CIB: ezekre a bedőlt ingatlanokra csaphatsz le most

A korábbi évek aukcióit követően ismét online ingatlanárverést indít a CIB Csoport visszavett ingatlanok értékesítésével foglalkozó leányvállalata, a Recovery Zrt. Aki kedvező áron szeretne lakó- vagy üzleti célú ingatlanhoz jutni, annak mostantól érdemes követnie a www.cibingatlanaukcio.hu oldalt, hiszen az érdeklődők előregisztrációja már elindult.

Két különös utat bejárt kép kerül kalapács alá Magyarországon

Két, különös utat bejárt, majd az Egyesült Államokból felbukkant kép is szerepel a Virág Judit Galéria tavaszi árverésének kínálatában. Kádár Béla Zenészek és Vaszary János Mezei virágok című festményét bár ismerte a magyar művészettörténet-írás, azok hollétéről hosszú évtizedekig sejtése sem volt a szakmának.

Elárverezik Székely Bertalan Egri nők című alkotását

Székely Bertalan Egri nők című festménye, a Magyar Nemzeti Galériában található azonos című mű változata december 18-án kerül kalapács alá. A festmény még Székely Bertalan életében került a korszak egyik leghíresebb műgyűjtőjéhez, Ernst Lajoshoz. Most bárki licitálhat rá.

Sztártételek a hazai árverőházak decemberi kínálatában

Egyedülállóan gazdag, a néhány ezer forintos sokszorosított grafikáktól a százmillió forintért indított Csontváry-remekműig terjedő kínálat várja decemberben a műgyűjtőket és műtárgyakba befektetni szándékozókat az aukciós piacon.

Bedőlt hitelek: százezres tömeg vár megváltásra

2010 tavasza óta nem látott szintre, 8,5%-ra csökkent a 90 napon túl hátralékos lakossági hitelek aránya a magyar bankrendszerben. Kisebb részben a törlesztési képesség javulásának, az új hitelezés és a lakásárverések beindulásának, nagyobb részben pedig a Nemzetközi Eszközkezelőnek és a követésvásárlóknak köszönhető a banki hitelportfóliók látványos tisztulása. Az egyéb adósságrendező próbálkozások (például a magáncsőd) azonban nem hoztak tömeges enyhülést a szociális problémákra, így továbbra is százezres nagyságrendű a nem fizetők tábora. Nagy részük azonban már nem banknak, hanem a követelésüket megvásárló cégnek tartozik.

Aukciós rekordok és kudarcok Londonból

A londoni Frieze Week keretén belül rendezett árverést múlt héten a két legnagyobb aukciósház, a Sotheby's és a Christie's. Előbbi csütörtökön, utóbbi pénteken tartotta az aukcióját. Mindkét aukció bővelkedett meglepetésekben, lássuk tehát a két árverés sikereit és kudarcait!

A magyar ingatlanpiac legmélyebb bugyraiban féláron mennek a lakások és a házak

A jelenlegi piacon nincs könnyű helyzetben az, aki első lakását szeretné megvásárolni. A hirtelen jött áremelkedés miatt ugyanis hiába kedvezőbbek a hitelhez jutás feltételei, a magasabb vételár miatt a futamidő és a havi törlesztőrészlet is magasabb lesz, mint néhány évvel ezelőtt. Az ismertebb ingatlanportálokon azonban időről időre feltűnnek olyan hirdetések, amikben a piaci árnál 30-50 százalékkal olcsóbban kínálnak eladó lakásokat. Mi állhat a háttérben? Valóban léteznek ennyire olcsó lakások vagy egyszerű átverésről van szó?

Gyorsan felpörög az őszi aukciós szezon

Bár a hazai árverési piacon hagyományosan nem az őszi szezon a legerősebb, idén a széles választék a néhány tízezer és a több tízmillió forintot befektetni kívánó gyűjtők számára is kínál igazi csemegéket, a műtárgy.com őszi aukciós ajánlója következik.

Havonta 1000 magyar jelzáloghiteles család veszíti el a lakását

Közzétette az MNB a hitelfedezeti lakóingatlanok értékesítéséről szóló friss statisztikáit. Ezek alapján a második negyedévben 2947 család veszítette el lakásának a tulajdonjogát, de közülük 1763 a Nemzeti Eszközkezelőnek köszönhetően otthonában maradhatott.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.