aukció

2017. március 20. 12:57 | Portfolio

5 tényező, amely befolyásolja a műtárgyak árát

A műalkotások árazása nagy fejtörést okozhat a kezdő gyűjtőknek. Annak ellenére, hogy nincs egy biztos és objektív módszer az árak megállapítására, néhány szempontot figyelembe véve közelebb juthatunk a mögöttük megbújó tényezőkhöz, amelyeknek köszönhetően a műtárgy drágább vagy éppen olcsóbb lesz.

2017. március 20. 11:00 | Beke Károly

Már ingyen hiteleznék Magyarországot, de egyelőre nem hagyja

Gyakorlatilag az év eleje óta határon táncol a rövid magyar kincstárjegyek hozama az aukciókon, a múlt héten már csak 0,01 százalékot kellett fizetnie az államnak a három hónapos papírokra hozamként. Éppen ezért jogosan gondoltuk azt, hogy innen már csak egy lépés a negatív hozamszint, azonban a jelek szerint nincs így, hiszen több piaci szereplőtől olyan visszajelzést kaptunk, hogy a jelenlegi rendszerben nem tudnak negatív hozamú ajánlatot beadni az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) rendszerébe. Az adósságkezelő szerint ez nem okoz problémát, ennek ellenére megkeresésünk után rögtön elkezdték tesztelni az új rendszert, ami hamarosan elhozhatja az áttörést.

2017. március 16. 16:16 | Portfolio

Az elmúlt évtizedek legjobb magyar művészeinek alkotásait veheted most meg

A műtárgy.com eheti ajánlója az elmúlt évtizedek kiemelkedő hazai alkotóinak a munkái közül válogat. Itt nem a legfiatalabb művésznemzedék munkái kerülnek bemutatásra, hanem olyan, a 20. század első felében született alkotók munkái, akik mára már művészettörténeti rangot kaptak. Ezek közt van olyan művész, aki még él és alkot, mint Sváby Lajos, míg olyanok is, mint Ország Lili és Bálint Endre, akiknek életmű kiállítása is volt a Magyar Nemzeti Galériában. Ezeknek, a műtárgypiac által is megbecsült művészeknek az itt bemutatott alkotásaira mind licitálni lehet a következő héten.

2017. március 16. 08:24 | Portfolio

Itt van pár ajándékötlet ezüstből, már tízezer forintért

Az idei egyik első aukciós ajánlójában a műtárgy.com ezüsttárgyakat mutat be, a legváltozatosabb árkategóriákból. Az ezüst bár ugyanúgy nemesfém, mint az arany, de az ára annak mintegy 1/70-ede, így nem meglepő, hogy már régóta népszerű alapanyaga az iparművészeti tárgyaknak és az ékszereknek is. Tavaly globálisan mintegy 30.000 tonna ezüstöt bányásztak ki, de az itt bemutatott alkotások nem a tavaly évben készültek, hanem jellemzően a 19. és 20. században. Az alábbiakban bemutatott, nagy szórású, 12.000 és 240.000 forint közötti ezüsttárgyak mind licitálhatóak lesznek a következő heti aukción.

2017. március 14. 11:37 | Portfolio

Centikre a negatív hozamtól Magyarország

Újabb történelmi mélypontra esett a három hónapos diszkont kincstárjegyek hozama kedden miután az ÁKK sikeresen értékesített 20 milliárd forintnyi állampapírt. Innen már valóban csak egy kis lépés az, hogy ingyen hitelezzék a befektetők Magyarországot, erre akár egy hét múlva sor kerülhet.

2017. március 09. 11:38 | Portfolio

Új történelmi mélypontra esett az egyéves hozamunk is

Érezhetően csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegyek hozama az ÁKK csütörtöki aukcióján, a 0,12 százalékos jegyzés új negatív rekordot jelent. Közben az ötéves változó kamatozású kötvények esetében még minimálisan rá is tudott emelni a felkínált mennyiségre az adósságkezelő.

2017. március 06. 13:22 | Portfolio

Itt a tavasz, indul az aukciós évad

Rövid téli pihenő után márciusban már újra zsúfolt az aukciós naptár; a kínálat ezúttal a kisebb keretből gazdálkodó gyűjtők és befektetők számára is jó lehetőségeket kínál kollekciójuk gyarapításához.

2017. március 02. 12:10 | Portfolio

Kicsit késett, de jól sikerült a kötvényaukció

A tervezettnél mintegy húsz perccel később hozta nyilvánosságra a csütörtöki kötvényaukció eredményét az ÁKK. Az adósságkezelő a meghirdetett 45 milliárd forintnál 3 milliárddal több hosszú papírt adott el úgy, hogy a tízévesekre ráemelt.

2017. február 23. 11:43 | Portfolio

Behúzta a féket a forint-állampapíroknál az ÁKK

Ma már csak 20 milliárd forint értékben kínált fel eladásra 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK, ez természetesen mind el is fogyott. A változó kamatozású papírból viszont megemelte az elfogadott mennyiséget az adósságkezelő.

2017. február 21. 13:00 | Portfolio

Öt ékszer, amivel a figyelem központjává válhatsz a farsangi bálban

Farsangnak a vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig, más értelmezések szerint hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszakot nevezik. Hagyományosan a bálok, mulatságok, és népünnepélyek időszaka. A farsang különlegessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep. A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az "erkölcsös" 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották. Karneválnak a farsang csúcspontját nevezik, itt Magyarországon "a farsang farkaként" is emlegetik. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap tulajdonképpen télbúcsúztató is, amelyet nálunk a mohácsi busójárás hagyománya őriz. A világ két legnagyobb karneválját pedig, a rióit és velenceit, szintén ebben a három napban rendezik meg.

2017. február 21. 11:36 | Portfolio

Nem tud áttörni nullán a rövid magyar hozam

Az előzetesen tervezett 20 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyet kedden az ÁKK, a hozam pedig kismértékben tovább csökkent, de továbbra sem tud nullára esni.

2017. február 16. 12:27 | Portfolio

Komoly hozamemelkedés az aukción, de nincs mitől megijedni

Az előzetesen meghirdetett 43 helyett 48 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK. A hozamok azonban érezhetően emelkedtek, bár ezzel a piac csak lekövette az utóbbi két hét folyamatait.

2017. február 15. 10:07 | Portfolio

Szezonindító grafikák a kalapács alatt!

Bár még csak február közepe van, de már nem kell sokat várni arra, hogy elinduljon a tavaszi aukciós pezsgés. A műtárgy.com eheti ajánlója a hazai aukciós szezon első fecskéi, a megfizethető magyar grafikák közül válogatott hat olyan alkotást, melyek minden művészetkedvelőnek nagy örömet okozhatnak.

2017. február 09. 11:47 | Portfolio

Gond nélkül elfogytak ma is a magyar állampapírok

Összesen 35 milliárd forint értékben adott el diszkont kincstárjegyet és kötvényt az ÁKK csütörtökön, ezzel az előzetesen meghirdetett összegű kibocsátást hajtotta végre. Az egyéves kincstárjegyek esetében a hozam is gyakorlatilag stagnált a két héttel korábbihoz képest.

2017. február 02. 11:49 | Portfolio

Csak az ötéves kötvényekre emelt rá az ÁKK

Az eredetileg tervezett 43 helyett 50,5 milliárd forint értékben adott el kötvényt az ÁKK csütörtökön, ez az ötéves papírok sikerének volt köszönhető, hiszen a háromévesből és az idén először felkínált 15 évesből a tervezett mennyiség fogyott el. A hozamok sem okoztak komoly meglepetést, gyakorlatilag lekövették a másodpiaci folyamatokat.

Részletes keresés