Döntés született arról, hogy Magyarország lojális NATO-szövetségesként immár negyedik alkalommal, 2025-ben ismét részt vesz a balti államok légtérvédelmében - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a lengyelországi Lódzban.
Litvánia 2023. március 17-ig ismét meghosszabbította a litván-fehérorosz határ mentén érvényes szükségállapotot, miután a parlament jóváhagyta a kormány megfelelő döntését.
Észtország kormánya rohamléptekkel igyekszik azonosítani a bombabiztos létesítményeket, mivel egyre jobban tartanak egy esetleges orosz támadástól - számolt be a Bloomberg.
A NATO keleti szárnya további erősítéséről kellene tárgyalni a NATO júliusi csúcstalálkozóján, amelyet Vilniusban tartanak - jelentette ki Gitanas Nauseda litván elnök csütörtökön Varsóban, Andrzej Duda lengyel elnökkel közös sajtóértekezleten.
Litvánia, Észtország és Lettország a polgári védelmi rendszerek nemzeti és közösségi szintű megerősítésére szólítják fel az uniós tagállamokat, valamint közös gyakorlatok megtartását sürgetik - közölte kedden a vilniusi belügyminisztérium.
Ismét riasztották a Magyar Honvédség balti légtérrendészeti feladatban résztvevő vadászrepülőgépeit - számolt be a Honvedelem.hu.
Elkészült az 550 kilométer hosszú kerítés Litvánia és Fehéroroszország határán - jelentette be a vilniusi kormány.
Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország külügyminiszterei pénteki rigai találkozójukon azt kérték a NATO-tól, hogy erősítse meg jelenlétét országaik területén.
Lettország kedden Javelin típusú páncéltörő rakétákat küld Ukrajnának – mondta a Reutersnek a lett külügyminisztérium szóvivője.
Gitanas Nauseda litván elnök felszólította az Egyesült Államokat és Németországot, hogy több csapatot állítsanak országa rendelkezésére az ukrajnai feszültség miatt – írja a Financial Times.
Londoni makrogazdasági elemzők szerint a balti köztársaságok hazai össztermékének (GDP) értéke már túllépte a koronavírus-járvány előtti szinteket, és e három gazdaság növekedési üteme a következő években Közép-Európáét és az euróövezetét is túlszárnyalja.
A három balti ország, Észtország, Lettország és Litvánia felzárkózása az Európai Unió átlagához rendkívül látványos volt az elmúlt években más országokkal összevetve - mutat rá az Európai Központi Bank friss elemzésében, melyben azt is feltárják, hogy ezt minek köszönhetik a "csodaországok". A sikersztorik folytatását azonban kockázatok övezik. Tanulságos történet Magyarország számára is.
Az Egyesült Államok betartja a NATO alapszerződésében és az 5. cikkelyben foglalt kötelezettségeit - hangsúlyozta kedden Rigában a balti vezetőkkel tárgyaló Joe Biden amerikai alelnök.
A lett gazdaság tovább húz (+4,2% év/év), az észt (+0,4% év/év) és a litván (2,2% év/év) viszont belassult - ezt mutatják a harmadik negyedéves GDP-adatok. A statisztikai hivatalok közlése szerint a szolgáltató szektor segíti a növekedést.
Litvániában júliusban már a harmadik egymást követő hónapban csökkent az infláció, ami várhatóan már nem okoz gondot az euróövezeti tagság eléréséhez.
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Teheráni lakosok már az ajatollah halálát kívánják.
Hétfőn jöhet a további áremelkedés.
Működött az Arrow és a THAAD.
Ismét hatossal kezdődhet az üzemanyagár.
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Fontos következtetéseket vonhatunk le Trump és Musk csörtéjéből.