bankok

2008. december 01. 08:43 | Portfolio

Találgatnak az MKB sorsáról

Beindultak, az immár hivatalos hírekre alapozó találgatások az MKB sorsáról. A Népszabadság szerint Georg Fahrenschon bajor tartományi pénzügyminiszter a hét végén közölte, hogy a félig állami tulajdonú Bayeriche Landesbanknak (BLB) a jövőben jelentős mértékben le kell építeni nemzetközi hálózatát. A délkelet-európai terjeszkedés helyett mostantól a bajor kis és középvállalkozások támogatása lesz a bank fő feladata.

2008. november 26. 10:11 | Portfolio

Van olyan csomag, amit elfogadna az OTP

Stabil tőkemegfeleléssel, jelentős likviditási pufferrel rendelkezik az OTP Bank - mondta Urbán László, a bank vezérigazgató-helyettese a Portfolio.hu első Tőzsdenapján. A CFO elmondta, nem valószínű, hogy az elmúlt évek terjeszkedése után a válság enyhüléséig vásárolnak újabb leánycéget. A szakember hangsúlyozta, hogy az OTP csoport eredményességét már a külföldi leánycégek növelték az év első 9 hónapjában, amely nem jelenti azt, hogy a magyar tevékenység növekedése kifulladt volna.

2008. november 20. 15:52 | Portfolio

Enyhíthetik a bankmentő csomagot

Pénzügyminisztérium és a jegybank magas szintű vezetői egyeztettek a bankmentő csomagról szerdán - értesült kormányzati körökből az MTI. Az index szerint az egyeztetés eredményeként kikerülhet a törvényjavaslatból az a pont, amely szerint a tőkejuttatás fejében kibocsátott elsőbbségi részvényeket bizonyos esetekben az állam törzsrészvényekre válthatná.

2008. november 18. 08:29 | Portfolio

Kit mentene meg valójában a bankmentő csomag?

Tőkejuttatás, garanciavállalás formájában az IMF csomag teremtette lehetőségek között a magyar állam a bankrendszer (kiemelten az OTP) segítségére siet, ha az ezt elfogadja. Fennáll azonban a veszélye, hogy a reformok híján folyamatos válságkezeléseken edződött magyar állam hatalmas bakot lő azzal, ha az eredetihez hasonló kemény feltételekhez köti a csomagot, mert azt a költségvetési bizottság elutasítása után a bankok sem fogadnák el. Ha a végeredmény ez lenne, akkor 2009-ben nehéz idők várnak a magyar gazdaságra, ami a GDP meredek csökkenésébe, s ezzel együtt munkahelyek tízezreinek elvesztésébe kerülhet. Ha a bankmentő csomag - a költségvetési bizottság előtt elbukottnál jóval enyhébb formában - nem megy át a gyakorlatba, akkor a Gyurcsány kormány semmit sem tesz/tehet a gazdaság élénkítése irányába, azon kívül, hogy kisírta az államcsőd elkerülését jelentő IMF csomagot, meg hogy szépeket beszél a TV-ben. A labda most az államnál van, lényegesen enyhíteni kell a csomag paramétereit.

2008. november 18. 07:55 | Portfolio

Végre itt vannak az OTP vételi ajánlások!

Az elmúlt hetekben igen drámai elemzői vélemények láttak napvilágot az OTP részvényeiről, minekután most egy kis gyógyír érkezett a bank befektetőinek sebeire. A Deutsche Bank 4,600 forintos célárfolyammal és vételi ajánlással kezdte újra a részvények követését, miközben az ING szintén vételi ajánlással és 4,950 forintos célárral látta el a papírokat.

2008. november 18. 06:20 | Portfolio

Nem kell az év végi bónusz a bankároknak

Idén nem kap bónuszt a Goldman Sachs felső vezetése, így az éves fizetésük döntő hányadától esnek el. Az intézkedést állítólag maguk kezdeményezték.

2008. november 17. 13:30 | Portfolio

Az AEGON-nál marad a svájci-frank hitel

Az AEGON Magyarország Hitel Zrt. nem szűnteti meg svájci frank alapú hiteleit, a társaság tovább is bővíti hitelkínálatát decembertől, euró és forint alapú kölcsönökkel. Továbbá meghosszabbítja a hitelek maximális futamidejét 35 évre, lehetőséget teremtve ügyfeleinek a havi törlesztő részlet csökkentésére.

2008. november 14. 11:41 | Bán Zoltán

Mekkora a baj Magyarországon? - Interjú Surányi Györggyel

Munkahelyek tízezreinek a megszűnése jelenti a legnagyobb veszélyt a mostani válságban Magyarországon - véli Surányi György, a CIB Bank elnöke. Az Intesa SanPaolo regionális vezetője jónak tartaná, ha az elemzők kicsit mélyebbre ásnának, s valóban megnéznék, milyen állapotban van a magyar gazdaság. A szakember szerint ha a bankoknak nem sikerül visszatérnie a normális kerékvágásba, ha a bankok nem tudják hitellel ellátni a hitelképes vállalkozásokat, akkor mindez erőteljesen visszahat a pénzügyi szektorra az eszközök minőségének romlásán, a pénzügyi szektor profitabilitásának mérséklődésén keresztül. Surányi Györggyel az IMF csomagról, a válságkezelési lehetőségekről beszélgettünk, s választ kerestünk arra a kérdésre, hogy valójában mekkora a baj.

2008. november 14. 10:26 | Portfolio

OTP: állami mentőcsomag, felvásárlás, Ukrajna, 2009 - Mi várható?

Nem tudja nyugodt szívvel javasolni az OTP menedzsmentje a részvényeseknek a jelenlegi banksegítő csomag elfogadását, mivel az nem partnerként kezeli az OTP-t, hanem angolszász mintára úgy bánik vele, mintha bajban lenne, miközben több mint egy évet el tud működni mindenféle forrásbevonás nélkül brutális pufferrel. A csomagnak annak kellene lennie a céljának, hogy pótlólagos forrást biztosítson a magyar gazdságnak. Az OTP bízik abban, hogy nem ezt a tervezetet fogadják el. Urbán beszélt Ukrajnáról, a lehetséges felvásárlásról. 2009-ben az alapszcenárióban is képes az arra az OTP, hogy negyedévenként megcsinálja az 50 milliárdos profitot.

2008. november 14. 09:22 | Portfolio

Urbán a 3. negyedévről

A Garancia értékesítése nem csak az elért 121 milliárd forintos eredmény szempontjából fontos, hanem a társaság 600 millió euró likviditáshoz jutott, s Tier 1 van brutális szintre (11,4%-ra emelkedett)- Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

2008. november 14. 07:41 | Portfolio

FHB gyorsteszt: pozitív

Kár, hogy a éppen egy hatalmas válságnak a napjait éljük, mert egészen pofás lett az FHB gyorsjelentése. Az eredmény feltámadást mutat, s tervek felett alakul. A főbb számok meghaladják az elemzői várakozásokat. A banknak a válság dacára sikerült 3. negyedévben forrást bevonni, s a mostani napokat is jól viseli, köszönhetően hosszú futamidejű forrásszerkezetének.

2008. november 14. 06:59 | Bán Zoltán

Savanyú a brutális OTP profit

168,8 milliárd forintos 3. negyedéves profitról számolt be ma az OTP Bank. A hitelintézet hatalmas eredménye a Garancia biztosító eladásán elért 121,4 milliárd forintos adózott eredménynek köszönhető. A pro forma adózott eredmény 50,1 milliárd forint lett, amely 10%-kal marad el az elemzői várakozásoktól. A menedzsment az éves eredményt 220 milliárd forint körülire prognosztizálja, amely szűk 50 milliárd forintos 4. negyedéves eredményt jelent. A Tier 1 ráta 11,4%-ra emelkedett.

2008. november 13. 14:13 | Portfolio

Vége a CHF hitelnek a K&H-nál is

Az elmúlt hónapok piaci eseményei a svájci frank és a forint keresztárfolyamában tapasztalt volatilitás, valamint egyes forrás költségek kiszámíthatatlansága és ezen források elérhetőségének bizonytalansága azon döntés meghozatalára kényszeríti a K&H-t, hogy a svájci frank alapú ingatlanfedezetű és fedezetlen lakossági hiteleket, illetve devizanemtől függetlenül a jövedelemigazolás nélküli lakossági jelzáloghitelek befogadását 2008. november 17-i hatállyal felfüggessze - jelentette be ma a K&H.

2008. november 13. 12:58 | Portfolio

Lássuk, hogy muzsikált a Raiffeisen a harmadik negyedévben!

2008. harmadik negyedévében a Raiffeisen Bank mérlegfőösszege és a hitelállománya 20%-kal, a betétállománya 13%-kal gyarapodott az elmúlt év hasonló időszakához képest. A nettó kamatbevételek 23%-os növekedést mutattak, az adózott eredmény pedig 7%-ost. A bank céltartalékai 43%-kal 41.3 milliárd forintra emelkedtek.

2008. november 12. 16:48 | Portfolio

Jön az OTP jelentés - Mennyi lesz az annyi?

2008. november 14-én, a tőzsdék nyitása előtt teszi közzé idei harmadik negyedéves gyorsjelentését az OTP Bank. A Portfolio.hu által összeállított elemzői konszenzus szerint a jelentett adózott eredmény a biztosítási üzletág eladásának hatása nélkül 53.4 milliárd forint lehet, miközben a pro forma érték (azaz a nyitott devizapozíciókon elszenvedett veszteségek nélküli profit) 55.6 milliárd lehet.

2008. november 11. 08:15 | Portfolio

Ez fájni fog - Nagyon kemény lett a bankmentő csomag

Közzétették a pénzügyminisztérium honlapján a bankmentő törvénycsomagot. Ez a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló törvényről, illetve számos törvény módosításáról szól. A törvény keretében garanciavállalásról és tőkesegítségről van szó, az állam jogainak maximális figyelembe vételével. Bár számos elemet a későbbi bankkal kötött megállapodás fogja szabályozni, de azt lehet tudni, ez egy kemény szöveg, ráadásul, nem minden esetben a bank döntése, hogy igénybe veszi. Amennyiben a szavatoló tőke leesik, jön az állam és átveszi a hatalmat. Sőt rendhagyó módon (nyugati törvényekben ilyent nem olvastunk) az állam is konvertálhatja részvényeit normál törzsrészvénnyé.

2008. november 10. 15:23 | Portfolio

Leánycéget adott el az OTP, a vételár titkos...

Az OTP 100%-os tulajdonában lévő Merkantil Bank Zrt., a társaság megváltozott regionális stratégiájának megfelelően értékesítette a 90 millió SKK alaptőkéjű szlovák OTP Leasing a.s.-ben lévő tulajdonrészét. A lízingcég másik tulajdonosa, az OTP Banka Slovensko a.s. ugyancsak értékesítette a szlovák társaságban meglévő részesedését.

Részletes keresés