belügyminisztérium

Fontos javaslat jelent meg a személyi igazolványokról

2020. október 14. 11:24 | Portfolio

Fontos javaslat jelent meg a személyi igazolványokról

A kormány kedden benyújtotta a parlamentnek az Egyes törvényeknek nyilvántartásokkal és elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról című törvényjavaslatát, amely az informatikai szakrendszerek és elektronikus nyilvántartások felülvizsgálatát és megújítását célozza. Emellett szabályozza azt is, hogy a régi igazolványok mikor veszítik érvényességüket.

Erre kevesen számítottak: csaknem százezer embernek ígért fizetésemelést Orbán Viktor

2020. szeptember 28. 06:30 | Portfolio

Erre kevesen számítottak: csaknem százezer embernek ígért fizetésemelést Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap azt mondta, hogy a közmunkások bérének emelésére mindenképp szükséges lesz a következő év során. A Belügyminisztérium szerint a koronavírus-válsággal összefüggésben az elsődleges munkapiac csökkenő keresletére reagálva szükséges volt a közfoglalkoztatásban biztosítani a kapacitásokat arra az esetre, ha valaki ebben a formában tud csak dolgozni, annak lehetősége legyen rá. A 140 milliárd forintos előirányzat július végére gyakorlatilag 100%-osan ki lett osztva, ezért az előirányzat megemelését kezdeményezte a minisztérium. A nyári hónapokban minden évben csökken a közmunkások száma, idén azonban lassú emelkedő trend figyelhető meg.

Háromnapos önkormányzati sztrájkot hirdettek

2020. szeptember 02. 13:29 | MTI

Háromnapos önkormányzati sztrájkot hirdettek

Szerdától háromnapos önkormányzati sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - jelentette be az érdekképviselet elnöke szerdán Budapesten.

Operatív törzs: Orbán Viktor jövő héten dönthet  a járványügyi korlátozásokról

2020. július 10. 19:54 | MTI, Portfolio

Operatív törzs: Orbán Viktor jövő héten dönthet a járványügyi korlátozásokról

A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba - hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken a közmédiának nyilatkozva. Lakatos Tibor elmondta, hogy az illetékes szervek kidolgoztak egy javaslatcsomagot, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén áttanulmányoz, és várhatóan jövő héten döntést hoz az esetleges intézkedésekről.

Megint összeült az Operatív Törzs, és Orbán Viktor is ott kezdett ma reggel

2020. július 02. 07:59 | Portfolio

Megint összeült az Operatív Törzs, és Orbán Viktor is ott kezdett ma reggel

Reggel 5:58-as időpontot jelezve tettek ki egy képet röviddel ezelőtt Orbán Viktor kormányfő Facebook-oldalára. A képen az szerepel, amint éppen megérkezik a miniszterelnök az Operatív Törzs ülésére. Ez azt jelenti, hogy továbbra is vannak ilyen események, csak az ülések után már nincsenek napi gyakoriságú sajtótájékoztatók, hiszen a koronavírus-járvány idehaza nagyon alacsony napi új esetszámokat produkál, és a friss adat szerint az átfertőzöttség is alacsony a magyar lakosságban.

A számok nem hazudnak - Több mint százezer magyar akar Nagy-Britanniában élni

2020. június 30. 20:56 | MTI

A számok nem hazudnak - Több mint százezer magyar akar Nagy-Britanniában élni

A brit belügyminisztérium kedd esti közleményében arra hívta fel a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét, hogy még egy évig, 2021. június 30-ig folyamodhatnak tartós letelepedési engedélyért a brit hatóságokhoz. A tájékoztatásból kiderül az is, hogy átlépte a 100 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akik ezt már megtették.

A hazaérkező magyaroknak nem kell karanténba vonulniuk, bárhonnan is jönnek haza - hogy is van ez?

2020. június 22. 08:43 | Zsoldos Ákos

A hazaérkező magyaroknak nem kell karanténba vonulniuk, bárhonnan is jönnek haza - hogy is van ez?

Eddig úgy gondoltuk, hogy csak az EU-ból és a társult országokból hazaérkező magyar állampolgárok mentesülnek a karanténkötelezettség alól, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatásából legalábbis ez következik. A vonatkozó rendelet viszont nem ezt mondja ki, és értesüléseink szerint nem is erről van szó - valójában bárhonnan is érkezünk haza, magyar állampolgárként nem kell karanténba vonulnunk hazaérkezéskor.

Koronavírus-válság: új operatív törzs alakul

2020. június 20. 08:33 | Portfolio

Koronavírus-válság: új operatív törzs alakul

A gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatása lesz a feladata az újonnan megalakuló "gazdaságvédelmi operatív törzsnek", mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Varga Mihály. A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy eddig mintegy 1400 milliárd forintot költött az állam a válság közvetlen hatásainak kezelésére.

Aggasztó fordulatot vett a bűnözés a koronavírus leple alatt

2020. június 07. 16:45 | Portfolio

Aggasztó fordulatot vett a bűnözés a koronavírus leple alatt

Világszerte csökkent a testi épséget és személyi tulajdont veszélyeztető bűncselekmények száma a koronavírus miatti bezártság ideje alatt, de nem minden bűncselekmény-típus esett vissza. A háztartáson belüli erőszak, a pénzügyi bűnözés és a kiberbűnözés sok országban még gyakoribbá is vált, mint az a víruspánik ideje előtt tapasztalhattuk.

Szakszervezet: veszélybe kerültek az önkormányzati dolgozók

2020. június 05. 14:11 | MTI

Szakszervezet: veszélybe kerültek az önkormányzati dolgozók

Veszélybe került az önkormányzati dolgozók helyzete, mert számos kormányzati döntés hátrányos volt az önkormányzatok költségvetési pozíciójára - jelentette ki a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

Részletes keresés