Összesen több mint kétmillió euró, vagyis 900 millió forint értékben hajt végre fejlesztéseket gyöngyösi üzemében a Schneider Electric, amelyek révén a piaci igényekhez alkalmazkodva jelentősen bővül a gyár kapacitása.
Átadták a Panattoni, Európa legnagyobb ipariingatlan-fejlesztőjének első magyarországi projektjét. A Panattoni City Dock Törökbálint névre keresztelt logisztikai központ 12 kilométerre helyezkedik el Budapesttől. A négy raktárból álló komplexum összesen 17 ezer négyzetméter alapterületű.
Csökkenő kereslet, dráguló finanszírozás, kiszámíthatatlan energiaárak – jelentős kihívásokkal kell szembenéznie a járműiparnak. Ugyanakkor 2023 várhatóan az óvatos fellendülés éve lesz – legalábbis az S&P Global Mobility által közzétett 2023-as autóipari előrejelzése szerint. A Portfolio és a MAGE május 17-én rendezi meg a Járműipar 2023 konferenciát, amelyen meghatározó járműipari szereplők és szakértők vitatják majd meg az iparágat érintő legégetőbb kérdéseket.
A 2004 és 2013 között érkezett EU-források nagyjából tizedét fordította a magyar állam különféle vállalati támogatásokra, elsősorban annak reményében, hogy a források által generált beruházás technológiai megújuláshoz és termelékenység-növekedéshez vezet, ami hosszabb távon növeli a versenyképességet és a béreket. Jelentőségéhez képest közel sem tiszta, hogy pontosan milyen hatásai voltak és vannak ennek a szakpolitikának. Vajon a nyertes vállalkozók főképp új autóra költötték a támogatást, vagy a szakpolitikának köszönhetően high-tech termékeket kezdtek exportálni, és a legjobb úton vannak az unkornissá válás útján?
A Pest vármegyei Fóton épül Közép-Kelet-Európa legnagyobb virtuális filmstúdiója, a 11 millió euró (mintegy 3,9 milliárd forint) értékű, 2024 első negyedévére elkészülő beruházás alapkövét csütörtökön tették le. Vass György, Fót polgármestere kijelentette: Fót a "magyar filmgyártás fővárosává emelkedik".
A 2022 decemberben befejezett otthonfelújítási programban a kormány eddig 295 ezer család otthonának felújítását támogatta összesen több mint 620 milliárd forinttal. Az otthonfelújítási programban 3 millió forintos kormányzati támogatást kaphattak a családok lakásuk korszerűsítésére. Az átlagos támogatási összeg az államkincstár által közölt adatok szerint 2 millió forintot volt.
Egyetlen lépésben a felével bővülhet az elhagyott városi iparterületek újraélesztését szolgáló program, miután - ahogy korábban már írtunk róla - a kormány újabb három rozsdaövezeti akcióterület kijelölését vette fontolóra. A kedvezményes fejlesztések, bár sok új lakást is teremthetnek, az OTP Ingatlanpont szakértője szerint nem befolyásolják érdemben a piaci folyamatokat, ugyanakkor a vevők számára kínálhatnak jó lehetőségeket.
A vállalkozások a jelenlegi helyzetben folyamatosan kihívásokkal néznek szembe, ráadásul a körülmények miatt a beruházási kedv is lankadni látszik. Mit tehetnek a cégek, hogy megőrizzék versenyképességüket, milyen piacbővítési, illetve fejlesztési lehetőségek valósíthatók meg az egyes térségekben? Mit gondolnak a régió gazdasági helyzetéről a helyi vállalatvezetők és a szakpolitikai döntéshozók? A Portfolio és a KAVOSZ országos rendezvénysorozatának kecskeméti állomásán minden kérdésre választ kaphatnak az érdeklődők. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A pandémia miatt nehéz helyzetbe került rendezvényszervezői piac ismét növekvő pályára állt, az élő rendezvények visszatértek a hazai piacra, Magyarország ismét egyre több nemzetközi kongresszus helyszínét adja. Bebizonyosodott, hogy az élő rendezvényekre nagy szükség van, legyen szó kiállításról, kongresszusról, nagyvállalati rendezvényről. Az élő rendezvényeket kiváltó online megoldások mostanra visszaszorultak, tévedésnek bizonyult az az elgondolás, hogy a járványhelyzet után minden online lesz - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -Szolgáltatók Szövetsége (Maresz) elnöke, a Hungexpo Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központ Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
Nagyon alacsony Aktivitás-Kezdés jellemezte a hazai építőipart 2023 első negyedévében, mindössze 374 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések. Az EBI Építésaktivitási Jelentés negyedéves számaiból kiderül, hogy ilyen alacsony összegű építkezésindításra 2016 óta nem került sor, ha pedig inflációtól tisztítva nézzük, akkor utoljára 2012-ben voltak ennél alacsonyabbak a számok.
Európában szabályozói lépésekkel igyekeznek nehezíteni a kínai beruházásokat, illetve a legtöbb ország próbálja távol tartani magát a kínai tőkétől – állapítja meg a Rhodium Group és a MERICS tanulmánya. A kontinensen az egyetlen kivétel talán éppen Magyarország, ahova továbbra is ömlik be a kínai tőke, tavaly minden ötödik jüan nálunk landolt. És ez várhatóan csak fokozódik majd, hiszen a CATL 2022-ben bejelentett debreceni beruházása messze a legnagyobb folyamatban lévő kínai projekt egész Európában.
Magyarországnak 2030-ig csaknem félmillió új munkavállalóra van szüksége, nagyságrendileg ennyi a stabil növekedést biztosító beruházások munkaerőigénye - ismerteti a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A magyar alapanyag, a magyar szaktudás, a magyar munka és a magyar profit fontosságát hangsúlyozta Lázár János, építési és közlekedési miniszter az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának meghallgatásán - írja az Index.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ismét megkérdezte tagszervezeteit és az építőipar további jelentős szereplőit arról, hogy 2022-ben milyen változásokat hoztak a piaci körülmények, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek a 2023. évre. Íme az eredmények.
A hazai felnőtt lakosság leginkább az életét, az egészségét félti és az anyagi biztonság, függetlenség megteremtését is azért tartja kiemelten fontosnak, hogy kezelni tudja a váratlan helyzeteket, ugyanakkor a Groupama Biztosító megbízásából készült országos reprezentatív kutatás eredményei azt mutatják, hogy a felkészülésben komoly hiányosságok vannak. Elméletben ugyan egyre többen vannak tisztában az öngondoskodás értelmével és jelentőségével, de a gyakorlatban még sok a tennivalójuk, hogy meg is teremtsék azt a biztonságot, ami segít a várható és a váratlan nehézségek leküzdésében.
Módosítja a kormány az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek kivitelére vonatkozó kormányrendeletet, melynek értelmében a diplomáciai célú ingatlanokon végzett beruházásokhoz vagy a diplomáciai tevékenységhez kapcsolódó kivitel engedélyezett lesz, ilyen esetekben az állam elővásárlási és vételi jogának gyakorlására nem kerül sor - írja a Magyar Közlöny.
Átadták a magyar tulajdonú Innoscitech Kft. pórusbetonelemeket gyártó üzemét Biharkeresztesen. A mintegy 14 milliárd forintos beruházás megvalósításával közel száz új munkahely jött létre a térségben - derül ki a társaság közleményéből.
Az árvízi biztonság növelését szolgáló projektet valósít meg a Közép-Tisza völgyében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és négy területi vízügyi igazgatóság konzorciuma az Európai Unió és a magyar állam 7,459 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a konzorciumi tag Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétfőn közleményben az MTI-vel.
Az orosz olajexportra és a finomított termékekre vonatkozó, a G7-országok által bevezetett árplafonok arra kényszerítették az orosz vezetőséget, hogy növeljék a hazai termelők adóterheit, ezzel újabb csapást mérve a nyugati szankciókkal már így is küszködő energiaszektorra - állítják egyes tisztviselők.