A 2022-es év a globális járműpiac stagnálását hozta – írta a Portfolio-n Rózsa Tamás, a Top Tier Consultants Ügyvezető Igazgatója, aki kitért arra is, az európai piac előrejelzésében 2023-ra enyhe növekedéssel számol, de az optimista prognózis szerint is várhatóan a 2023-as piac a 2021-es alatt marad. A várható enyhe növekedést elsősorban a korábbi évek kielégítetlen keresleti piaca okozza, amit elsősorban a chip hiány okozott.
Óvatosan optimista az idei évvel kapcsolatban az S&P Global Mobility 2023-as autóipari előrejelzése is. Colin Couchman, az S&P Global Mobility globális jármű-előrejelzésért felelős ügyvezető igazgatója szerint idén 83,6 millió új járművet értékesíthetnek a világban, amely 5,6 százalékos növekedést jelentene az előző évhez viszonyítva.

Az S&P Global Mobility anyagában külön kitér arra, hogy az akkumulátorral szerelt elektromos járművek rendkívül népszerűek lehetnek 2023-ban is, globálisan több mint 10 milliót értékesíthetnek belőlük, amely a teljes piac közel 13 százalékát jelentené.
Az előrejelzés szerint idén már a kínálat szűkössége helyett a kereslet csökkenése várható, és felhívják a figyelmet arra is, hogy Nyugat-Európában enyhe recesszió jelentkezhet.

Ennek ellenére a prognózis szerint a nyugat- és közép-európai járműeladások száma 13,9 millióra nőhet 2023-ban, ami 7,6 százalékos emelkedést jelenthet a tavalyi évhez képest.
Mire számítanak az iparági szereplők Magyarországon?
A Portfolio és a Mage 2015 óta szervez sikeresen közös rendezvényeket – az idei Járműipar 2023 konferencia újra az IPAR NAPJAI 10. Nemzetközi ipari szakkiállítás és az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás hivatalos programja lesz a Hungexpon, május 17-én. A rendezvényen kiderül, mit gondolnak a hazai járműipar meghatározó szereplői az energiaválságról, a gazdasági trendekről, válságkezelésről, versenyképességről és fejlesztési irányokról.
A konferencia első két szekciója az energiaválság kezelésére és a termeléshatékonyság, versenyképesség növelésére fókuszál – energiabeszerzés nagyvállalati szinten, energiahatékonysági beruházások, az ellátási lánc fenntarthatósága, körforgásos gazdaság, gyártászöldítés, szabályozás (ESG, EKR). A kávészünet utáni harmadik szekcióban az előadók, panel résztvevők az elektromobilitásra és HR menedzsmentre koncentrálnak, szó lesz többek között a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásáról, a zöld beszerzési és dekarbonizációs lehetőségekről a járműiparban, és a technológiaváltás kihívásairól.
Teljes program és részletek a konferencia oldalán itt.
Kinek érdemes eljönnie?
Mindenkinek, akit érdekel a téma, de különösen javasoljuk a
- gyártó és termelő vállalatok felső vezetői számára minden szektorból
- járműgyártók (OEM) – Rendszerintegrátorok (TIER1) – Technológia beszállítók (TIER2) – Alapanyaggyártók (TIER3) vezetői és szakértői
- logisztikai vállalatok,
- technológia cégek, IT-fejlesztő és IT-biztonsági vállalatok, start-up vállalkozások
- bankok, pénzintézetek, finanszírozói oldal képviselői
- ügyvédi irodák, tanácsadó cégek
- autóipari szervezetek, klaszterek, szabályozó hatóságok
- energiaszolgáltatók
- HR tanácsadók
számára, és azoknak, akik szeretnék bővíteni kapcsolati hálójukat, keresik az üzleti networking lehetőségeket a szektorban. Bővebb információ és regisztráció a konferencia oldalán.
Címlapkép: Getty Images
Egyetlen köldökzsinór tartja életben Moszkvát, és ez súlyos függőségbe taszíthatja Oroszországot
A számok mindent elárulnak.
Jelentett a hírszerzés: olyan fegyvert fejlesztett Oroszország, amellyel az összes ukrán várost elsöpörheti
Meg is kezdődött a tömeggyártás.
Vallottak a profik: ezt nézi be mindenki a japán jenben
Vezető stratégiák osztották meg, hogy merre van az arra.
Haladékot kapott Amerikától a szerb olajcég, amelyre a Mol is szemet vetett
Három hónapot kapott a NIS.
Covid, influenza vagy sima nátha? - Íme a tünetek és az árulkodó jelek
A téli időszakban ezeket a tüneteket érdemes figyelni.
Ítéletet mondtak az amerikai elemzők a kormány új terveiről, és azt is látják már, mi jön a parlamenti választás után
A legutóbbi hiányemelés nem meglepő, de lehetnek meg elcsúszások a költségvetésben.
Orosz siker a fronton: újabb települést foglaltak el Ukrajnában
Zaporizzsja régióban nyomulnak előre az orosz csapatok.
Donald Trump 5 milliárd dollárra perel egy elhibázott videó miatt
A BBC évtizedek óta nem látott válságba került.
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.


