A támogatás által jellemzően energetikai beruházások valósultak meg, de a DIEGO franchise kereskedelmi hálózat értékelése szerint a vásárlók jelentős forrásokat fordítottak a lakások belső felújítására is. Az otthonfelújítási program ugyan megszűnt, de sokan nem szeretnének lemondani a lakásfelújításról. A GKI Gazdaságkutató Zrt. áprilisi, reprezentatív felmérése szerint a jövőben például a 30 év alattiak, a 40-49 év közöttiek és a falusi CSOK-ot felvevők tervezhetik a legtöbb felújítást, ezért
a DIEGO több mint 100 áruházában, minden termékkategóriában 5%-15% közötti tartós árcsökkentés mellett döntött.
„Bízunk benne, hogy termékeink árának tartós csökkentésével senkinek nem kell lemondania otthona felújításáról. Segített most a kedvezőbb árfolyam is, de alapvetően a beszállítóinkkal folytatott folyamatos és kemény tárgyalásaink is sikert hoztak” - mondta Varga Balázs, a padlóburkolatokra, szőnyegekre, függönyökre, tapétákra szakosodott franchise üzletlánc ügyvezetője.
Az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy továbbra is tart még az otthonfelújítási támogatások feldolgozása és kifizetése, tehát akik saját erőből gazdálkodtak és még csak most fogják megkapni a támogatást, azoknál számítani lehet, hogy a támogatási körben nem elszámolható, de a felújításhoz szükséges anyagokat, kiegészítőket (szőnyegeket, függönyöket) még csak most fogják beszerezni.„Áprilistól kibővítettük a Klubkártya rendszerünket is, amivel egész évben most már több mint 200 termék (az összes termékkörünket érintve) vásárolható meg 10-30% közötti kedvezménnyel, ezen felül pedig a Klubkártya tulajdonosok az összes szolgáltatásunkat (függönyvarrás, házhozszállítás, padlószőnyegszegés, tisztítógép bérlés stb.) 50% kedvezménnyel vehetik igénybe. A vásárlók a kedvezmények mellett egyre inkább figyelnek a fenntartható termékekre, ezért a környezetvédelem és a textilhulladékok újrahasznosítása is egyre fontosabb szerepet kap a cég életében” – tette hozzá az ügyvezető.

A ma már több mint 500 ezer klubkártyás vásárlót mindenkit megelőzve értesítik a közelgő akciókról, kedvezményes napokról, a rendszeres heti hírlevélben pedig az akciókon túl inspirációs ötleteket, tippeket, tanácsokat kapnak lakberendezési témában.
A támogatott termékek listája az alábbi linken érhető el: https://www.diego.hu/
(x)
Tombol a vihar: annyi eső esik Angliában, hogy árvizekre is figyelmeztetnek
A viharnak neve is van: Claudia.
Nagy a baj az ivóvízzel a Pest megyei városban
Büdös és ihatatlan, de a szolgáltató szerint egészségügyi probléma nincs.
Nem várták, hogy ilyen gyorsan távozik a kiskereskedelmi óriás első embere
Estek is a részvények.
Kiakadt Kína Európára: visszafelé sülhet el a fegyverünk
"Diszkriminatív és korlátozó intézkedésekről" beszéltek.
„Ami dollárban szuper hozam, forintban lehet nulla” – új szabályok diktálnak a befektetőknek
Sok mindent újra kell gondolni.
Ezekkel a befektetésekkel akár több mint duplázhatsz a profik szerint!
Ismert márkák papírjait mutatjuk.
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
