bevándorlás

Jó dolog a kerítés a határra? Szavazz!

Magyarország 4 méter magas kerítést épít 175 kilométer hosszan a magyar-szerb határra a kormány szerdai döntése szerint. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy egyetértesz-e a fizikai határzárral!

Lázár elárulta a két nyertes dohányellátót

A meglehetősen nagy és többnyire negatív visszhangot kavart nemzeti konzultáció védelmére kelt ma Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, amellett érvelve, hogy szerinte igenis komoly problémát jelent számunkra az illegális bevándorlás. Félmillió válasz érkezett eddig, aminek az előzetes tanulmányozása alapján az következik, hogy az illegális bevándorlást meg kell állítani, a kitoloncoltakat pedig ki kell tenni az országból - jelentette ki Lázár János.

Hahó! A bevándorlók nem elveszik, hanem hozzák a munkahelyeket!

A magyar politikai vezetés számára rendkívül tanulságos tanulmány jelent meg a bevándorlásról, ami egészen konkrétan arra a következtetésre jut, hogy a bevándorlók munkahelyeket teremtenek. Méghozzá többet, mint ahányan jönnek! Sőt, emellett emelik a helyi bérszínvonalat is, vagyis a helyi munkavállalók is jól járnak a bevándorlással.

Olaszországban elköltöztetnék a "megélhetési' bevándorlókat

A CNN egyik szerzője azt javasolja, hogy Olaszország az uniós kvóta szerint ráeső menekülteket szállásolja el a több ezer olasz "szellemváros" egyikében, hogy azokat lakhatásért és munkalehetőségért cserébe felélesszék.

Háromszáz fő lenne az első magyar menekültkvóta

Az embercsempészek elleni küzdelem, a menekültek védelme és az emberi életek oltalma közötti "érzékeny egyensúlynak" minősítette Dimitrisz Avramopulosz belügyi biztos a szerdán Brüsszelben bemutatott bizottsági javaslatot egy új európai "menekültügyi stratégiáról", ami egyebek között a tagállamok közötti kötelező kvótarendszert is javasol vészhelyzetekben a menekültek befogadására, és amit a tagországok miniszteri tanácsának is el kell még fogadnia - számol be a BruxInfo a szerdai eseményekről. Közben a magyar kormány is megszólalt az ügyben.

A britek hagyják békén a bevándorlóinkat!

"Nem szeretjük, ha a magyar munkásokat bevándorlóknak nevezik, ők uniós polgárok, akiknek joguk van más uniós országokban dolgozni" - jelentette ki Takács Szabolcs, európai uniós ügyekért felelős államtitkár a konzervatív brit győzelmet követően. De hasonló üzeneteket fogalmazott meg lengyel és szlovák kollégája is, vagyis úgy tűnik, Kelet-Európa nagyon is zokon venné, ha nem vándorolhatna a britekhez megélhetésért - számolt be az éleződő politikai feszültségről a Financial Times.

Brüsszel javaslattal készül a menekültügyről

Az Európai Unióba érkező menedékkérők tagállamok közötti elosztását szabályozó kvóta bevezetését javasolja az Európai Bizottság (EB) - értesült a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

Orbán: kitisztul a pénzügyi rendszer

Új jobboldali írott és elektronikus média kell - többek között erről beszélt Orbán Viktor az Echo TV Mélymagyar című péntek esti műsorában. Ezen kívül érintette a miniszterelnök a bevándorlás, a halálbüntetés és a brókerbotrány témáját is.

Az NGM korlátozná a külföldiek munkavállalását

A Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb létszámáról címmel jelent meg rendelettervezet kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium oldalán.

Rogán már látja az újabb csatát Brüsszellel

Véget ért a kormánypártok kihelyezett háromnapos frakcióülése. Ezt követően pénteken jelentette be Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető a legfontosabb döntéseket: infláció, bevándorlás, reklámadó volt a téma ezúttal.

A kormány készül valamire a határon

Az egységes határellenőrzési és határátkelőhely-fejlesztéssel kapcsolatos feladatok összehangolására határellenőrzési munkacsoportot hoz létre a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

Meglepő adatok a Magyarországra menekülőkről

Drasztikusan, mintegy 19 ezerről több mint 42 ezerre nőtt a benyújtott menedékjogi kérelmek száma egy év alatt Magyarországon - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Bevándorlás: öl, butít és nyomorba dönt?

A gazdasági bevándorlásnak egyértelmű kedvező hatásai is vannak a fogadó országokban, és a kutatások túlnyomó többsége szerint a hasznok és költségek egyenlege is pozitív. A migráció segít a technológiai fejlődésben, növeli a fogadó ország gazdasági erejét, enyhíti a fejlett országok demográfiai nehézségeit, és segíti bizonyos munkaerőpiaci feszültségek tompítását. Emellett persze - elsősorban a képzetlen rétegek körében - kedvezőtlen hatásai is lehetnek, de azt a kijelentés, hogy a bevándorlásnak ne lenne semmiféle haszna, egyetlen kutatás sem támasztja alá.

Rogán: adócsökkentésről és szociális lépésekről beszélünk februárban

A Fidesz február 4. és 6. között tartja frakcióülését, amelyen menedzsmenttervet készítenek a bérből és fizetésből élő családok számára, illetve megvizsgálják, hogy miként duplázható meg a ciklus végéig a kétgyermekes családok adókedvezménye, valamint hogyan egészíthető ki újabb elemekkel az otthonteremtési program - mondta el ma az M1 Ma reggel című műsorában Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője megjegyezte azt is, hogy megvizsgálják, hogy miként lesz lehetőség újabb adócsökkentésre. A tanácskozás napirendjén szerepel a banki elszámoltatások áttekintése is - ismertette a frakcióvezető. A politikus azokat a bevándorlásellenes érveket visszhangozta, amelyeket tegnap Orbán Viktor kormányfő is mondott a párizsi megmozdulás kapcsán.

Orbán: A bevándorlást meg kell állítani

Orbán Viktor szerint a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani - a miniszterelnök erről az M1 Híradó tudósítójának beszélt vasárnap Párizsban.

Megszólalt Merkel a bevándorlókról

Szélesebbre kell tárni az oktatási rendszer kapuit a bevándorló származású fiatalok előtt, vissza kell szorítani hátrányos megkülönböztetésüket és esélyegyenlőséget kell teremteni - sürgette a német kancellár hétfőn Berlinben a kormány, a munkaadók és a munkavállalók vezető érdekképviseleteinek és egyes társadalmi szervezetek részvételével tartott fórumon, amelynek témája a bevándorlók társadalmi integrációja volt.

Egyedül maradt a brit kormányfő a bevándorlási vitában

David Cameron brit miniszterelnököt legközelebbi EU-szövetségesei is arra figyelmeztették, hogy nem fogják támogatni kísérleteit az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás korlátozására - írta csütörtökön a Financial Times.

A britek visszatáncolhatnak a bevándorlás korlátozásától?

Igyekezett csökkenteni hétfői hivatalos reakcióiban a brit kormány a német Der Spiegel hírmagazin azon hétvégi értesülésének jelentőségét, amely szerint Angela Merkel német kancellár akkor sem lenne hajlandó az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás London által követelt korlátozásának támogatására, ha Nagy-Britannia e korlátozások nélkül kilépne az EU-ból.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.