bevándorlás

Válságtanácskozást tart Európa első két embere

Hétfőn Berlinben látja vendégül Angela Merkel német kancellár Francois Hollande francia államfőt, hogy a kialakult menekültügyi válságról egyeztessenek - számol be a Financial Times.

Németország visszaállítja a határellenőrzést?

Még Németország sem tudja hosszabb távon elviselni a menekülthullám terhét, ha minden évben 800 ezres nagyságrendben érkeznek menedékkérők - figyelmeztetett egy csütörtöki interjúban Thomas de Maiziere német belügyminiszter. A tárca szerdán 450 ezerről 800 ezerre módosította a menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését, amelyből egy új becslés szerint az következik, hogy a menekültügyi kiadások idén meghaladhatják a 10 milliárd eurót.

Feleakkora vasfüggöny épül, mint ígérték

Háromméteres kerítés helyett egyelőre csak egy másfél méteres dróthálósort húznak fel a magyar-szerb határon, hogy teljesíteni tudják a magyar kormányfő ígéretét, miszerint már augusztus végére elkészül a fizikai határzár - írja a nol.hu. E mögött épülhet fel a végleges kerítés, ám az csak novemberre lehet kész.

Csodát okoz Németországban a bevándorlás

Németországban a csökkenő nyugdíjjárulék és a kedvezőtlen demográfiai helyzet ellenére jelentősen emelkedik a nyugdíjbiztosítási rendszer bevétele, ami a bevándorlásnak, és mindenekelőtt a kelet-közép-európai uniós társállamokból érkező munkavállalók befizetéseinek tulajdonítható - írta a Handelsblatt című üzleti lap szerdán, a szövetségi nyugdíjbiztosító intézet (DRV Bund) adataira hivatkozva.

Újabb bevándorló-ellenes lépés jöhet Angliában

A brit kormány tervei szerint a jövőben nem kaphatnak állást a szigetország közszolgáltatási rendszerében azok, akik nem beszélnek jól angolul; a szabályozás érinti az állami egészségügyi szolgálat és az önkormányzatok dolgozóit, de kiterjed a rendőrökre és a szociális munkásokra is.

Kivándorló országgá válik Magyarország

A kivándorlás immáron nyolc éve folyamatosan növekedést mutat, különösképp a fiatal korcsoportokban, így ha mérleget lehetne vonni a bevándorlással, az igazság az lenne, hogy Magyarország egyre inkább kivándorló országgá válik - állapítja meg a KSH Népességtudományi Intézete által nemrégiben készített Demográfiai Portré. 2014 legelején mintegy 330 ezer magyar állampolgár élt az európai országokban, míg más becslések 2013-ban több mint fél millióra tették a Magyarországon született és külföldön élő személyek számát.

A tartalékokból költ a kormány a migráció kezelésére

A kormány 22,2 milliárd forinttal egészíti ki az ideiglenes határzár építésére, valamint a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítható költségvetési keretet - erről a kormányszóvivő számolt be az M1 aktuális csatornán szerdán, a kormányülést követően.

Magyarország egyedül maradt az egész EU-ban

Rendkívüli ülést tartottak az Európai Unió belügyminiszterei az Európára nehezedő menekültügy kezeléséről. Itt arról döntöttek, hogy önkéntes alapon a tagállamok összesen a tervezett 20 ezer helyett 22 504 menekültet fogadnak be az unión kívülről, konfliktuszónákból, menekülttáborokból, Irakból, Szíriából, Eritreából és Szomáliából, viszont a tervezett 40 ezer helyett 32 256 menekültet fogadnak be Olaszországból és Görögországból. A 40 ezres célszám elérését az év végére halasztották. Az is eldőlt, hogy Magyarország lesz az egyetlen uniós tagállam, amelyik nem fogad be ennek keretében menekülteket, miután a másik különleges státuszt kapott ország, Bulgária önként bevállalt 450 főt. Közben Szijjártó Péter a BruxInfo tudósítása szerint azt mondta, hogy Budapest egy lépéssel közelebb került a nyugat-balkáni menekült-útvonalra nehezedő nyomás kezelését célzó miniszteri szintű konferencia megrendezéséhez.

Kulcsfontosságú lesz a jövő hétfő a magyar menekültügy történetében

Arról már néhány hete legfelső szinten már döntöttek az EU tagállamok, hogy 20+40 ezer menekültet befogadnak az EU területén, de most hétfőn kerül sor a belügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán arra, hogy ezen embertömeget önkéntes tagállami felajánlások alapján elosszák. A Bruxinfó azonban úgy tudja, hogy egyelőre nem jött össze a kellő számú tagállami felajánlás, így többek között a kelet-közép-európai országoktól is várják ezt. Magyarország azonban a legutóbbi uniós csúcstalálkozón kiharcolt különleges státuszára hivatkozva nem tenne felajánlást, mondván nálunk a legsúlyosabb a helyzet, hiszen idén unió-szerte nálunk nyújtották be a legtöbb (70 ezer) menedékkérelmet. A felajánlás helyett azonban Magyarország azért továbbra is lobbizik, hogy Budapestet jelöljék meg egy várhatóan októberben összeülő nyugat-balkáni menekültkonferencia helyszínének. Ez is most hétfőn dőlhet el egy külügyminiszteri találkozón - mutat rá a migrációs helyzetképre a Bruxinfo.

Merkel segítséget ígért a magyaroknak

Az Európai Unió segíteni fogja a nyugat-balkáni országokat és Magyarországot, hogy megoldást találjanak az illegális bevándorlás áradatára - közölte szerdán Belgrádban Angela Merkel német kancellár.

Ismét befogadjuk a Nyugatról visszaküldött menekülteket

Magyarország még hétfőn arról értesítette európai partnereit és az intézményeket, hogy mostantól újra kész fogadni a nála nyilvántartásba vett, de más uniós tagállamokba távozott menedékkérőket - írja a BruxInfo.

Orbán a görögökről: szurkolok nekik

Mélyen együtt érzek a görögökkel, és szurkolok nekik - többek között ezeket mondta ma reggeli szokásos Kossuth Rádiós interjújában Orbán Viktor. A kormányfő a bevándorlási téma kapcsán leszögezte: azt a jelzést kell küldeni a bevándorlók felé, hogy "Ez a kontinens nem lesz a te hazád!". A kormányfő szavai szerint ha nem így tesz Európa, akkor akár 100 milliónyi bevándorló is útnak eredhet a kontinens felé.

Szijjártó: néhány hónap alatt épül meg a kerítés

Néhány hónapot vesz igénybe a magyar-szerb határra tervezett ideiglenes határzár kiépítése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

Menekültügy: különleges státuszt kapott Magyarország Brüsszeltől

Az EU-tagállamok vezetői péntek hajnalban hosszas vita után megállapodtak 40 ezer Olaszországban és Görögországban tartózkodó menekült önkéntes áthelyezéséről és 20 ezer EU-n kívüli országokban lévő menekült áttelepítéséről. A menekültek elosztása során figyelembe veszik majd Magyarország és Bulgária különleges helyzetét - számol be a BruxInfo a maratoni csütörtöki tárgyalásról.

A szerbek arra kérik Orbánt, ne építsen falat

Aleksandar Vucic szerb kormányfő hamarosan beszélni fog Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy Magyarország fizikailag lezárná a magyar-szerb határt, és arra fogja kérni, hogy "ne építse fel azt a falat".

Külföldi címlapokra robbant be Magyarország

A legnagyobb külföldi hírcsatornák mind kiemelt helyen és vezető anyagban számolnak be a kormány szerdai döntéséről, melynek értelmében 175 kilométer hosszan a magyar-szerb határon 4 méteres kerítés épül az illegális bevándorlás megfékezése érdekében. A nemzetközi kommentárok felidézik a kommunista időszakot, amikor Kelet-Európát fizikai határok választották el a Nyugattól. Az ENSZ Menekültügyi Hivatala már el is ítélte az intézkedést.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.