bevándorló

A győzelem kapujában Erdoğan, az ellenzék az utolsó szalmaszálakba kapaszkodik – Elbukhatja még a választást a török elnök?

A győzelem kapujában Erdoğan, az ellenzék az utolsó szalmaszálakba kapaszkodik – Elbukhatja még a választást a török elnök?

Recep Tayyip Erdoğan még öt évvel több időt tölthet Törökország élén, ha most vasárnap megnyeri az elnökválasztás második fordulóját. Ez elsőre nem is ígérkezik nehéz feladatnak, mivel megközelítőleg öt százalékkal több szavazatot szerzett, mint elsőszámú kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu, ráadásul a szóban forgó szavazatkülönbséget maga mögött tudó harmadik számú elnökjelölt, Sinan Oğan is Erdoğan mögé állt be. Az ellenzék sem adta fel azonban, az Oğan mögött álló összefogás vezető pártja Kılıçdaroğlu mögé állt be, a kampányban pedig minden lehetőséget meg próbálnak ragadni, hogy ledolgozzák lemaradásukat.

Meglepő látogatást tett Biden, új intézkedéseket jelentett be

Meglepő látogatást tett Biden, új intézkedéseket jelentett be

Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott az Egyesült Államok Mexikóval szomszédos határszakaszára, ahol az elmúlt két évben egyre növekvő számú illegális bevándorlót regisztrálnak a hatóságok. Az elnök csütörtökön jelentette be, hogy vasárnap felkeresi a texasi határszakaszt, látogatása során pedig új intézkedéseket jelentett be. Texasból az elnök Mexikóvárosba utazott tovább, ahol hétfőn és kedden részt vesz az észak-amerikai országok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján. Ez Biden első útja Mexikóba, mióta ő az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Tárt karokkal várja a bevándorlókat Kanada

Tárt karokkal várja a bevándorlókat Kanada

Évente hozzávetőlegesen félmillió bevándorló befogadását tervezi Kanada 2025-ig a munkaerőhiány megoldása érdekében - jelentette ki a bevándorlási miniszter, Sean Fraser helyi idő szerint kedden.

"Ukrán falvakat" hozna létre egy európai ország

A dán kormány úgynevezett "ukrán falvak" létrehozására készül ideiglenes jelleggel, ahol az ukrajnai háború menekültjeit helyezné el, ugyanis számuk a legfrissebb becslések szerint a 100 ezret is elérheti az országban - jelentette be Mattias Tesfaye dán bevándorlásügyi miniszter.

Az Egyesült Államok visszaküldte az első migránsokat Mexikóba

Az Egyesült Államok visszaküldte az első migránsokat Mexikóba

Joe Biden amerikai elnök kormánya visszatért a Donald Trump korábbi elnök által folytatott - és Mexikóval egyeztetett - "Maradj Mexikóban" (Remain in Mexico) néven ismert, vitatott bevándorlási politika alkalmazásához, s ennek keretében két migránst visszaküldött az Egyesült Államok déli szomszédjához - jelentették csütörtökön hírügynökségek.

Egy szíriai légitársaság leállította minszki járatait

Egy szíriai légitársaság leállította minszki járatait

Azonnal hatállyal leállította szombaton fehéroroszországi járatait az ottani migrációs válság miatt a Cham Wings szíriai magán légitársaság. Korábban az EU arra szólította fel a Minszkbe járatokat indító légitársaságokat, hogy függesszék fel járataikat.

Erőszakos betörés Lengyelországban - Határkerítést döntött a tömeg (2.)

Erőszakos betörés Lengyelországban - Határkerítést döntött a tömeg (2.)

Bejárták a közösségi médiát azok a felvételek, miszerint jelentős embertömeg alakult ki a Kuznica Bialostocka határátkelőhely fehérorosz oldalán. Lengyelország szerint Fehéroroszország szervezetten szállítja az embereket a közös határra, hogy így helyezzen nyomást szomszédaira. A lengyel hatóságok beszámolója alapján az átkelni akarók ledöntötték a szögesdrót határkerítést, amelynek túloldalán a lengyel rohamrendőrök sorakoztak fel velük szemben, akik a beszámolók szerint ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet. Időközben a fehérorosz határőrség is reagált, amely embertelen magatartással vádolta Lengyelországot. Időközben Litvánia is kijelentette, hogy haderejét kivezényli a Fehéroroszországgal közös határára.

Franciaország élére törhet a muszlimüldözőnek, jogállamtiprónak és nőgyűlölőnek tartott meglepetésember

Franciaország élére törhet a muszlimüldözőnek, jogállamtiprónak és nőgyűlölőnek tartott meglepetésember

Francia politikai és média berkekben eluralkodott a pánik. Fél évvel az elnökválasztás előtt több közvéleménykutatás a második fordulóba várja Eric Zemmour konzervatív újságírót, számos politikai sikerkönyv szerzőjét, a rendre televíziós nézettségi rekordokat döntögető elemzőt, akinek markánsan bevándorlásellenes érvelése harminc év lankadatlan struccpolitikájának vet véget. Polgárháború lesz Franciaországban? Szerinte nem lesz, már zajlik. Mi másnak lehetne hívni azt, amikor tanárt fejeznek le, papot késelnek meg, rendőrt köveznek-égetnek, s az ország mind nagyobb területei válnak tiltott zónává a közhatalom számára? Idegengyűlölő volna? Mint mondja: senkivel semmi baja, csak éppen franciaként Franciaországban a – bármilyen bőrszínű, etnikumú – franciákat preferálja. A többiektől pedig elvárná, hogy ők alkalmazkodjanak a francia kultúrához-életvitelhez, ne pedig fordítva. Akármi legyen is a kampány kimenetele, az ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal Zemmour az egészet máris a feje tetejére állította.

Megszólalt Joe Biden a menekülteket lóháton kergető rendőrökről

Megszólalt Joe Biden a menekülteket lóháton kergető rendőrökről

Felkavaró képsorok járták be az internetet, melyeken az látható, hogy lóháton kergetik az amerikai határőrség tagjai a déli határon átkelni próbáló haiti migránsokat. Joe Biden elítélő nyilatkozatot fogalmazott meg az incidenssel kapcsolatosan és azt ígérte: ura lesz a helyzetnek.

Váratlanul blokkolták Joe Biden egyik döntését

Váratlanul blokkolták Joe Biden egyik döntését

Egy texasi szövetségi bíró kedden ideiglenesen blokkolta Joe Biden amerikai elnök döntését, amely száz napra leállította volna egyes bevándorlók kitoloncolását az országból. A Biden-adminisztráció várhatóan fellebbezni fog a döntés ellen.

Németország: 3,6 millió bevándorló jöhet még 2020-ig

2020-ig összesen 3,6 millió bevándorló érkezésére számít a német kormány, évente átlagosan mintegy félmilliónyian jöhetnek az országba - írja a Reuters német lapok értesüléseire hivatkozva. Tavaly összesen 1,1 millió bevándoroló érkezett Németországba.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.