A CIG Pannónia csütörtökön piaczárst követően jelentette be, hogy CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt két igazgatósági tagja és két felügyelőbizottsági tagja is lemondott.
Az ügyfelek szűk, tudatos része keresi majd a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításokat (MFO) a biztosítók várakozásai szerint. A főbb paraméterekben már eddig is megfeleltek az MNB minősítésében megjelenő követelményeinek, de a program ráirányítja az ügyfelek figyelmét a termékre.
Lassult a növekedés a magyar biztosítási piacon a harmadik negyedévben, és mélyült a szakadék az élet és a nem-élet üzletág teljesítménye között. Az életbiztosítások díjbevétele 1,6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, a nem-életbiztosítások viszont a baleseti adó biztosítási díjba történő beépítésének is köszönhetően még 16,4%-kal bővültek. A biztosítók nyeresége csökkentő tendenciát mutat az elmúlt egy évben, az idén eddig elért 52 milliárdos profitból 13 milliárdot hozott a harmadik negyedév.
Mivel a december 1-jei határidő idén vasárnapra esik, kgfb-szerződésük személyes vagy levélben történő felmondást legkésőbb november 29-ig el kell juttatni a biztosítókhoz – derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) közleményéből.
A minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításoktól nem elsősorban a díjak csökkenését, hanem a díjak és a szolgáltatások arányának javulását várja az MNB – mondta a felügyelet ügyvezető igazgatója a MABISZ konferenciáján. Szeniczey Gergő előadásában a biztosítási szektor aktuális helyzetét is ismertette a különböző mutatószámok alapján.
Voltak a szakmának észrevételei, de nagyon örvendetes, hogy a tegnap meghirdetett fogyasztóbarát lakásbiztosítás koncepció a legjobb piaci gyakorlatot követi, egységes keretrendszert alkalmaz, és tett egy lépést a digitalizáció irányába is – mondta Erdős Mihály, a MABISZ elnökhelyettese a szervezet mai konferenciáján.
Tavaly először haladta meg az 1000 milliárd forintot a magyar biztosítási szektor díjbevétele, és idén is folytatódott a növekedés, ami indikátorként jelzi a gazdaság fejlődését – mondta mai előadásában a pénzügyminiszter.
Az egyszeri veszteségek beárnyékolták az erős alapvető eredményeket – értékelte a CIG Pannónia tegnap reggel közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentését a Concorde részvényelemzője. Új ajánlást és célárfolyamot nem adott ki a biztosító részvényeire, ehhez látnia kellene az olasz veszteségek végső, megközelítőleges összegét.
Nem felel meg a valóságnak a Magyar Nemzeti Bank szóvivőjének kifogása, miszerint kriptovalutába fektette volna ügyfelei pénzét a Novis Biztosító – állította a társaság mai sajtótájékoztatóján a biztosító országigazgatója. Vitatta a felügyelet tőkevédelemre, a TKM számítására és a Quantis biztosításközvetítővel való tulajdonosi átfedésre vonatkozó kifogását is a biztosító vezetője, hangsúlyozva: mielőbb tisztázni szeretnék a termékeikre vonatkozó újabb felügyeleti felfüggesztés részleteit, és hamarosan visszatérnének a magyar piacra.
A második negyedévi 692 millió forint után újabb 604 millió forintos veszteséget számolt el a CIG Pannónia „olasz kalandja” miatt – derül ki a ma reggel közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésből. Ez ugyan több az október végén jelzett 525 millió forintnál, ugyanakkor az alapfolyamatok biztatóak a biztosítónál: nemcsak a díjbevételek, de az új szerzések és az egyszeri tételektől tisztított adózott eredmény is erőteljesen növekedett, így a 256 milliós nyereséget sikerült elérnie a biztosítócsoportnak a harmadik negyedévben. Kérdés, az olaszországi eset következményei miként ütnek még vissza a biztosítóra a következő negyedévekben.
Az MNB összesen 35 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítői tevékenységének vizsgálata nyomán, egyebek közt a többes ügynök által az egyes ügyfélszerződések megkötését megelőző hiányos tájékoztatás, a közvetítői alvállalkozók oktatási nyilvántartásának pontatlanságai miatt.
Nemcsak Magyarországon, a közép- és kelet-európai régióban is kettészakadt a biztosítási piac: a nem-életbiztosítások díjbevétele növekszik, az életbiztosítások díjbevétele azonban régiós szinten 2012 óta visszaesőben van – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya. A 2018-as év rekordot hozott a biztosítói összeolvadások és felvásárlások piacán, és az M&A-piaci aktivitás további növekedését ígéri a régiós biztosítási piacok jelentős széttöredezettsége.
Csaknem 15%-kal nőtt az idei első félévben a biztosításközvetítő alkuszok és többes ügynökök jutalékbevétele – mutatják az MNB pénteken közzétett adatai. Csaknem háromszor annyi bevételt realizáltak a független közvetítők a vagyon- és felelősségbiztosításokon, mint az életbiztosításokon, pedig tíz éve még kiegyenlített volt náluk e kettő aránya. 100 forintnyi biztosítói díjbevételből stabilan 7 forint jutalék megy a független közvetítőknek.
Olaszországi káreseményei miatt a törvényben meghatározott szint alá csökkenhet a CIG EMABIT szavatolótőkéje, ezért az MNB helyreállítási terv elkészítésére kötelezte a vállalatot. Az anyabiztosító közölte: megkezdték a helyreállítási terv készítését.
A nemzetközi Generali Csoport működési eredménye 3,9 milliárd euróra (+9,1%), adózott eredménye 2,2 milliárd euróra (+16,6%) nőtt. Ezzel továbbra is stabil a vállalat tőkepozíciója - közölte a társaság.
Az MNB ideiglenesen felfüggesztette a szlovákiai NOVIS Biztosító SENSUM befektetési életbiztosításának magyarországi forgalmazását. A jegybank vizsgálatának eddigi adatai szerint a biztosító nem a jogszabályban előírt számítási módszertannak megfelelően határozta meg a Teljes Költség Mutató értékét, valamint a termék egyes mögöttes eszközalapjainak várható teljesítményét – áll a jegybank közleményében.
Az MNB 15 millió forint bírsággal sújtotta a MIC Biztosítási Alkusz Kft.-t, egyebek közt azért, mert egymással versengő biztosítások elemzése helyett egyetlen biztosító konstrukcióit kínálta ügyfeleinek. Pontatlanságok, hiányosságok merültek fel a biztosításközvetítő adatszolgáltatása, az oktatási nyilvántartása, összeférhetetlenségi szabályzata, közvetítőinek bejelentése, illetve az ügyféltájékoztatás és panaszkezelés kapcsán is – derül ki az MNB közleményéből.
Nem túl aktívak a Magyarországon működő biztosítók az alternatív befektetési szektorban, pedig számos olyan eszköz található ezen a területen, amely egy hosszú távú biztosítási portfólióba komoly hozamtermelési és diverzifikációs lehetőséget kínál. Ennek az oka elsősorban az, hogy a biztosítói tőke számottevő részének likvidnek kell maradnia, illetve az ügyfelek is a kockázatkerülő befektetéseket keresik, de hosszú távon lehet, hogy több biztosító is kiszélesíti az alternatív palettáját – derült ki mindez a Biggeorge Alapkezelő mai háttérbeszélgetésén, melyen az alapkezelő szakemberei mellett Oszkó Péter kockázati tőkebefektető és Móricz Dániel, a HOLD Alapkezelő befektetési vezetője is részt vettek.