A mostani, június 15-én zárult tanévben majdnem ötezer elsős évismétlőként ült az iskolapadban - tudta meg a Népszava.
Mesés fintech-sikerekről, egyre halamozódó üzleti rekordokról szinte mindennap hallani. Annál kevesebb szó esik azonban azokról, akik valamiért nem tudtak helytállni a piaci versenyben. Pedig az ő történetük is tanulságokkal szolgál, és a javára válhat azoknak, akik fintech cég elindításában gondolkoznak. Cikkünkben összegyűjtöttük a fintechek bukásához vezető jellegzetes stratégiai hibákat, és néhány hírhedt esetet is bemutatunk.
Hét hónap telt el 2018-ból és a magyar befektetési alapoknak elég rosszul áll a szénája: 68%-uk mínuszos teljesítményt mutat eddig idén - van olyan alap, amely 35%-os mínuszban van. A rossz hozamok főleg a világpiacok volatilitásával magyarázhatók, szerencsére akadt bőven olyan (többnyire aktívan kezelt) alap is, amely ki tudta használni a hullámokat a hozamtermelésre. Megnéztük, melyek most a legjobban és legrosszabbul teljesítő magyar alapok.
Sosem estek még akkorát a McDonald's részvényei dollárban kifejezve, mint pénteken.
Csak akkor érdemes bitcoinba és más kriptodevizákba fektetni, ha fel vagyunk készülve arra, hogy minden pénzt elveszthetünk - figyelmeztetett a világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock.
A világ számos tőzsdéje (a magyart is beleértve) mindenkori csúcsot döntött nemrég, főleg ilyenkor érdemes észben tartani, hogy egy jó rali lehet a legrosszabb pont a beszállásra. A történelem számos elrettentő példát hozott erre, kiemeltünk közülük tíz olyan neves céget, amellyel majdnem az összes pénzünket elbukhattuk.
Több hazai alap is elveszítette vagyonának felét az idei év első nyolc hónapjában, de még olyan is akadt, amely év eleji vagyonának 99 százalékát elbukta. Utánajártunk, mi áll a jelentősebb arányú ügyfélelvándorlások mögött.
Kedden körülbelül 5,3 milliárd dollárt (kb. 1487 milliárd forintot) vesztettek a Valeant Pharmaceuticals bukása miatt a világ leggazdagabb ügyfeleinek befektetési lehetőséget nyújtó hedge fundok. Az esés legnagyobb vesztese William Ackman és Jeffrey Ubben aktivista befektetők voltak, akik 700-700 millió dollárt (kb. 196 milliárd forintot) vesztettek a Symmetric.IO. adatai szerint, amit a Reuters szemlézett.
Szinte az összes piacon durva eséssel indított az év és bár a magyar piac viszonylag ellenálló volt, számos Magyarországon kezelt részvényalap kétszámjegyű leértékelődésen ment keresztül. Ennek oka, hogy nem magyar részvényekbe, hanem a viharos nyugat-európai, illetve ázsiai tőzsdén fektettek be. Összeszedtük, melyik Magyarországon kezelt részvényalapok az idei év legnagyobb vesztesei.
Teríteken a Z generációt leginkább foglalkoztató kérdések
Cikkünk folyamatosan frissül.
A Győzelem napja alkalmából üzent a volt elnök.
A világ diszpróziumellátása egy csettintésre leállhat.
Örülnek a befektetők a friss számoknak.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.