bér

Korántsem általános a munkaerőhiány

A magyar gazdaságban korántsem általános a munkaerőhiány, az inkább egy-egy területet érint súlyosan, ilyen például az autóipar és a kereskedelem. Utóbbiban folyamatosan romlottak a dolgozók munkafeltételei: elég csak a minimálbér közeli fizetésekre, az éjszakai műszakra, a vasárnapi zárva tartás elrendelésére, majd a nyitva tartás visszaállítására gondolni, vagy éppen a 2011-ben bevezetett egykulcsos adó hatására, ami miatt az alacsony keresetűek anyagi helyzete relatíve rosszabb lett, mint a magasabbaké - nyilatkozta Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója a Népszabadságnak.

Meddig tarthat ez az őrület a lakáspiacon?

Brutálisan, közel 17 százalékkal drágultak tavaly a lakások hazánkban, de ha a korábbi évekkel hasonlítjuk össze, egyáltalán nem számít kimagaslónak az árak növekedésének mértéke. Az ezredfordulón 3 év alatt duplázódtak az árak, a kedvezményes lakáshitelezés korszakában pedig a 2000-es évek elején 50 százalékkal emelkedtek a lakásokért fizetendő összegek szintén 3 év alatt. A növekedés véthetően nem áll meg 2016-ban sem, számos tényező segíti, hogy a lakáspiac felfutása tovább folytatódjon. Az elmúlt évek béremelkedése alapján még bőven van tér a drágulásra, akár több 10 százalékos növekedésre is.

A magyar cégek több mint fele ad cafeteriát

A minimum egy alkalmazottal rendelkező cégek 55%-a nyújt munkavállalóinak legalább egy cafeteria-eszközt 2016-ban, a legnépszerűbb béren kívüli juttatásoknak pedig a helyi utazási támogatások és az Erzsébet-utalvány bizonyulnak - derült ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzéséből. A hazai vállalkozások összességében közepesnek ítélik a béren kívüli juttatások szerepét a cégük munkavállalók körében történő vonzóvá tételében.

Az egész régióban beindult a bérnövekedés

Magyarországon a válság óta nem igazán tudott javulni a munka termelékenysége, és valószínűtlen, hogy ez a közeljövőben nagyot változna, így a munkaerőhiány erősödése közepette a bérnövekedés egyre inkább lehagyhatja a termelékenység bővülését - írják az Erste Group szakértői a közép- és kelet-európai országokra vonatkozó munkaerő-piaci elemzésükben. Hazánk mellett Romániában és Lengyelországban is felgyorsult a bérkiáramlás, míg Szlovákiában a termelékenység sokkal többet javult az elmúlt másfél évtizedben, mint amennyit a bérek nőttek.

Indul a nagy egészségügyi béremelés

Majdnem 20 ezer orvost és 80 ezer ápolót érint az ősszel induló bérrendezés az egészségügyben, amire összességében 100 milliárd forintot fordít két év alatt a kormány. Az emelkedő bérek érintik az ápolókat, a szakorvosokat, a szakgyógyszerészeket, a kórházi gyógyszerészeket, a szakorvosjelölteket, a mentősöket, és ha minden jól megy, a szociális ágazat mintegy 93 ezer dolgozóját is - írja a Magyar Idők, amely megtudta, pontosan mennyivel is növekszik az ágazati dolgozók bére.

Húsz százalékkal emeli idén a dolgozók bérét a Lidl

A kormányzati törekvésekkel összhangban, a kereskedelmi szektorban legnagyobb mértékű béremelést hajt végre a Lidl Magyarország - írja közleményében az áruházlánc. A 2016-os komplex bérfejlesztési folyamat első lépéseként március 1-jétől 5%-kal emelkedett, július 1-jétől további 15%-kal nő a vállalat minden fizikai dolgozójának fizetése országszerte. Az áruházlánc a 2016-os gazdasági évben 1,2 milliárd forintot invesztál az alkalmazottak támogatásába, ezen felül a kereskedelmi szakdolgozók bérminimumának definiálását is javasolja.

Bruttó 200 ezerrel emelik az orvosok fizetését

Megállapodott az egészségügyben dolgozók béremeléséről az érdekvédőkkel a szerdán késő este zajló egyeztetésen a kormányzati tárgyalódelegációt vezető Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár - tudta meg a Népszabadság. Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter csütörtökön be is jelentette a hírt.

Megdupláznák az egészségügyi szakdolgozók bérét 2019-re

Négyéves béremelési program keretében emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2019-re megduplázódna - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Győrben, az egészségügyi szakdolgozók XLVII. országos kongresszusán.

Megszavazták az állami tisztviselők béremelését

Az előmenetelhez kapcsolódóan és sávosan emelkedik a jövőben az állami tisztviselők illetménye. Jogállásukat és előmenetelük szabályait is megváltoztatta a törvényhozás kedden.

Kilőttek a bérek márciusban

2010 nem láthattunk olyan magas nettó reálbér-növekedést a gazdaságban, mint idén márciusban: az átlagkeresetek 8,4 százalékkal jártak magasabban, mint egy évvel korábban. A versenyszférában is látványosan nőttek a nettó keresetek: reálértéken 7,9 százalékkal.

Ők a legjobban fizetett befektetési guruk

Igaz, hogy a hedge fundok szekere döcögősen halad, de az iparág legjobban fizetett befektetési szakemberei így is 13 milliárd dollárt vittek haza tavaly, a legjobban kereső öt befektető fejenként 1 milliárdot zsebelt be - írja az Institutional Investor's Alpha tanulmányára hivatkozva a Reuters.

Több tízezer pedagógus bére emelkedik

Automatikusan, kérelmezés nélkül véglegesen átkerülnek a pedagógus II. fokozatba azok a tanárok, akik sokáig bizonytalannak tartották, átminősítik-e a magasabb fizetéssel járó kategóriába őket - írja a Népszabadság.

Varga elárulta, melyik szakmában jön a bérrobbanás

A költségvetés benyújtása kapcsán több fontos dologról beszélt varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedd este az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában. A politikus többek között azt is elárulta, milyen hatása van a munkaerőhiánynak a magyar gazdaságra.

Így néz ki az állam nagy béremelési programja

2017-ben több, az életpályamodellek keretében indított béremelési program is folytatódik a közszférában, az elsőként indult pedagógusi béremelési program pedig jövő szerepemberben ezzel ki is fut majd. A leghomályosabb pont most az egészségügyi ágazatban dolgozók béremelése, amiről jelenleg is folynak még az egyeztetések. Ami pedig a bürokráciacsökkentést illeti, a jövő évi költségvetésben egyelőre nem sok nyomát látjuk.

Béremelést javasol az oktatást segítő dolgozóknak az Emmi

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt javasolja, hogy az állami köznevelési intézményekben a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozók számára az idén két alkalommal 35 ezer forintos pluszjuttatás járjon - közölte Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után.

Már júliustól emelkedik a NAV dolgozók bére

Az életpályamodell bevezetésével júliustól emelkedik a NAV dolgozóinak bére - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.