bér

Kiszivárgott a kormány ajánlata: 10%-kal emelnék a magyar béreket

A kormány ajánlata alapján 10%-kal emelkedhet jövőre a bruttó minimálbér, a munkaadóknak pedig 5%-os járulékcsökkentést adnának - értesült a Magyar Nemzet. Ezzel indul a kormány a péntek délután folytatódó bértárgyalásokra. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkavállalói és a munkáltatói oldallal történő egyeztetések után - a tervek szerint - délután 4 órától sajtótájékoztatót tart, amiről a Portfolio élőben tudósít.

Rogán 40%-os béremelést vizionál 5 éven belül

Öt éven belül 40 százalékos reálbér-emelkedést akar elérni a magyar kormány, hogy orvosolja a munkaerőhiányt és növelje az ország versenyképességét - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Bloombergnek adott interjújában.

Hiába vár bérnyomásra a gazdaságban a Fed

Az Egyesült Államok legtöbb körzetében stagnáltak vagy enyhén emelkedtek a bérek az utóbbi időszakban - olvasható a Fed szerdán megjelent friss Bézs könyvében, mely a gazdaság állapotát elemzi. mindez azért rossz hír az amerikai jegybanknak, mert éppen a béremelkedéstől várták azt, hogy feléleszti az inflációt. Vagyis a mostani jelentés megint inkább a kamatemelés ellen szól, bár valószínűleg nem ezen fog múlni a decemberi döntés.

Tízmilliárdot vitt haza a legjobban kereső magyar

Tavaly az első 100 legmagasabb jövedelmet kimutató magánszemély összesen 130,5 milliárd forintos jövedelmet vallott be, ami 2014-hez képest 23%-os növekedésnek felel meg - írja a NAV adataira hivatkozva a Világgazdaság.

Másfélszer ekkora bért is ki tudnának fizetni a magyar vállalatok?

Akit a negatív betéti kamat megriaszt, az valószínűleg nem jól végzi a dolgát - hangzott el a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciájának vállalatvezetői panelbeszélgetésében. Egyetértettek abban a magyar nagyvállalatok vezetői, hogy meg kell próbálni hazavonzani a szakképzett magyar munkaerőt külföldről, és hogy bizonyos területeken számítani kell a bérnyomás fokozódására.

Nem lehet csak úgy, mesterségesen emelni a béreket

Természetesen jó lenne, ha a hazai bérek emelkednének, közelítenének az uniós jövedelmekhez, de ez nem ennyire egyszerű - reagált a Magyar Nemzet kérdésére Mellár Tamás közgazdászprofesszor, amelyet annak kapcsán tettek fel, hogy ellenzéki politikusok általános béremelésekre szólítják fel a kormányt. Mellár szerint a béreket nem lehet mesterségesen emelni, amíg ugyanis nincs meg az a termelékenységi háttér, amely ezt megalapozza, ez nem vezet jóra.

Még mindig szépen emelik a béreket a cégek Magyarországon

Nyár közepén is fennmaradt a magas bérdinamika Magyarországon: júliusban reálértéken 7 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek átlagosan a nemzetgazdadságban, amit az árak csökkenése is segített. A versenyszférában ennél valamivel lassabb, 6,6 százalékos volt a nettó reálbérek éves növekedése. Júniushoz képest az elektronikai termékek gyártásával és a vegyi anyagok, termékek előállításával foglalkozó cégeknél nőttek látványosan rendszeres bérek a versenyszektorban, míg a közszférában a közigazgatásban dolgozók egy részének a fizetése emelkedett.

Nem csak az alacsony bérek miatt távozik a magyar munkaerő

Korántsem csak az alacsony bérekkel van gondjuk a hazai munkavállalóknak, emberségesebb körülményeket és empatikusabb vezetőket is szeretnének - ez derült ki a Vasas Szakszervezeti Szövetség által az elmúlt két hónapban készített felmérésből. Az ipari vállalatoknál dolgozó emberek mély hangulati válságban vannak, ez a kivándorlásuk egyik fő oka. Több megkérdezett fizikai bántalmazásról is beszámolt - írja a Népszabadság.

Nagy bajban a CBA keleti központja, már bért sem tud fizetni

Komoly pénzügyi problémákkal küzd a CBA északkeleti régiós központja, a Palóc Nagyker Kft. Olyannyira, hogy a jelentős beszállítói tartozások mellett a cég már béreket sem tudja szerződés szerint biztosítani a dolgozóknak - tudta meg olvasóitól az Index.

A termelékenység bővülése nélkül nőnek a bérek

A munkaerőhiány hatására jóval gyorsabban emelkedtek a reálbérek a versenyszektorban az elmúlt negyedévekben, mint a termelékenység - mutat rá munkaerő-piaci elemzésében az OTP.

Kritikus a helyzet, 30 milliárdot kér a MÁV a kormánytól

Egyértelműen a kormányon múlik, tulajdonosként a zsebébe nyúl-e, hogy megmentse a kritikus létszámhiánnyal küzdő vasutas ágazatot - állítja a Vasutasok Szakszervezete annak kapcsán, hogy a napokban már a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is elismerte: visszafogott számítások szerint is több száz szakember hiányzik a magyar vasút működtetésből.

Júniusban is maradt a magas bérdinamika

Júniusban is fennmaradt az idén tapasztalt magas bérdinamika, a nettó reálkeresetek átlagosan 7,5 százalékkal jártak magasabban, mint egy évvel korábban. Az állami béremelések nélkül, csak a versenyszférában 6,8 százalékos volt júniusban az éves reálbér-emelkedés.

"Radikálisan kellene csökkenteni a magyar bérek adóterhét"

Tombol a munkaerőhiány Magyarországon, szinte minden napra jut egy hír ezzel kapcsolatban, sőt már külföldön is felfigyeltek a magyar problémára. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a HírTV szerda esti műsorában több megoldást is felvázolt röviden.

Válságtanácsot hívtak össze a Tescónál

Válságtanács lesz ma a Tescónál, mert már az áruházak ellátását veszélyezteti a munkaerőhiány és a bérfeszültség - írja a Népszabadság.

Heti három nap munka, 75 éves nyugdíjkorhatár - Te bevállalnád?

A technológia fejlődésével elég lenne hetente három napot dolgozni, cserébe 75 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt - mondta a Bloombergnek adott interjúban Carlos Slim, a világ negyedik leggazdagabb embere. A gondolat nem teljesen új, a mexikói üzletember már évekkel ezelőtt mondott hasonlókat, ugyanakkor az ötlet kritikusai szerint nem fog működni a javaslat.

Lehet, hogy nem sokáig emelkednek már a bérek

Az elmúlt egy-két évben felszínre törő munkaerőhiánynak köszönhetően beindult a béremelkedés Magyarországon, noha még így is 15-20 százalékos a leszakadás a visegrádi országokhoz képest. Rövid távon a munkaerő szűkössége miatt valószínűsíthetően fennmarad a gyors bérdinamika, azonban ezeket a béremeléseket csak a versenyképesen működő vállalatok fogják tudni kigazdálkodni, míg a többi vállalkozás az eleve rossz helyzetből egy ördögi körbe csúszva még rosszabb pozícióba fog kerülni - írják negyedéves elemzésükben a Raiffeisen Bank szakértői, akik összességében a jelenlegi gyors bérkiáramlás fokozatos lassulására számítanak.

Nincs megállás, tovább emelkedtek a bérek

Májusban 7,8 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek Magyarországon, mint egy évvel a korábban, vagyis a munkaerő-piaci feszültségek közepette fennmaradt az előző hónapok magas növekedési üteme. A versenyszférában ennél egy hajszállal alacsonyabb, 7,5 százalékos volt a reálbérek éves növekedése, míg a közszférában - közmunka nélkül számítva - 11,4 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek köszönhetően az állami béremelési programoknak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.