Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke és Mátrabérci Sándor, a Porsche Hungaria Audi márkaigazgatója adták át az első Magyarországon üzembe helyezett Audi e-tront új tulajdonosának, Németh Árpád Ákosnak.
A Volkswagen közzétette első negyedéves beszámolóját, amelyből kiderült, bár kevesebb autót értékesítettek globálisan a németek, annak köszönhetően, hogy a vásárlók a drágábban eladható modelleket vették, illetve a cégcsoport pénzügyi divíziója jól teljesített, nőtt az árbevételük. A dízelbotrány viszont még mindig éreztette hatását, a cégcsoport üzemi eredménye elmaradta az egy évvel korábbi értéktől és csökkent a profitabilitás is. A Volkswagennek ugyanakkor sikerült az elemzői várakozásoknak nagyjából megfelelő számokat elérni a legfontosabb sorokon és továbbra is optimista a 2019-es üzleti évet illetően a menedzsmentje.
Elindult Budapesten a DriveNow, a Share Now nemzetközi autómegosztó tagvállalatának szolgáltatása. Az április 11-én tartott bejelentés után az autók most megérkeztek Budapest utcáira - áll a társaság közleményében.
A globális autópiac lassulása természetesen a Daimler eladásaira is kedvezőtlen hatással volt 2019 első negyedévében, a németek kevesebb autót adtak el, mint egy évvel korábban. A kompakt kategória viszont nagyon népszerű volt a vásárlók körében, amely jó hír Magyarországnak, hiszen hazánk kiemelt szerepet tölt be a Mercedes kompakt modelljeinek gyártásában.
Csökkent a Renault csoport eladása és árbevétele 2019 első negyedévében, hiába teljesítettek jól ugyanis Európában, ez kevés volt ahhoz, hogy ellensúlyozzák a globális autópiac lassulását. A menedzsment ugyanakkor pozitív várakozásokat fogalmazott meg 2019-re vonatkozóan, kilőtt az árfolyam.
Nehéz helyzetben vannak a hagyományos autógyártók az utóbbi időben, a globális autópiac lassulása, az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak történő megfelelés, az alternatív meghajtású járművek és az új technológiák fejlesztése és alkalmazása, az öreg dízelautók helyzetének rendezése, a rendezetlen Brexit rémképe és a globális kereskedelmi háború nagy kihívásokat jelentenek számukra. Igaz ez a Daimlerre is, amely most közzétette első negyedéves beszámolóját. Ebből kiderült, hogy a németek ugyan kevesebb autót értékesítettek globálisa, árbevételük viszont érdemben nem változott, az üzemi- és nettó eredmény sorokon viszont alulmúlták az egy évvel korábbi teljesítményüket. Jó hír viszont, hogy az elemzői várakozásokat sikerült felülmúlnia a Daimlernek.
Túlzás lenne azt mondani, hogy Magyarország nem szerepel a Tesla térképén, hiszen hazánkban már több Superchargert is üzembe helyezett a vállalat, ahol az elektromos autósoknak lehetőségük van a villámtöltésre útjuk során. Hivatalos Tesla Store, vagy éppen szerviz viszont nem nyílt még hazánkban, pedig érezhetően egyre több magyar vásárló érdeklődik a Teslák iránt. Ezeket mérlegelve és látva döntött úgy a járműfinanszírozással foglalkozó Universal Leasing Kft., hogy saját beruházása keretében bemutatótermet nyit ma Budapesten, ahol az érdeklődők kipróbálhatják és meg is vásárolhatják a gyártó összes modelljét. Az esemény kapcsán Ajlik Csabával, a vállalat ügyvezető igazgatójával beszélgettünk többek között kockázatokról, tervekről és az értékesítés folyamatáról.
A Tesla közzétette első negyedéves beszámolóját, amelyből kiderült, az amerikaiak az összes fontos soron messze alulmúlták az elemzői várakozásokat. A menedzsment ugyanakkor úgy látja, hamar túllendülnek majd az eladások visszaesésén, az egyes modelleken elért marzsok zsugorodásán és faraghatnak a költségeiken is. Így a harmadik negyedévtől ismét nyereségesen működhet a Tesla, amely egyrészt képes lesz legyártani azt a 360-400 ezer autót, amelyet korábban megígért 2019-re, másrészt folytathatja majd az összes fontos projektjét. Utóbbiak megvalósításához kapcsolódóan fontos azt is megjegyezni, hogy Musk már arról beszélt, érdemes lehet elgondolkodniuk egy esetleges tőkeemelésen.
5 méter hosszú, 2 méter széles, de közben nagyon eltalált arányos forma. 2,1 tonnához 3 ezres dízelmotor, 286 lőerővel és 8 sebességes automata váltóval. Az Audi jelenlegi csúcsváltozata, a legmodernebb technikai eszközökkel ellátva - csak néhány jellemző az idén magyarországi fennállásának 50 éves évfordulóját ünneplő Avis Autókölcsönző amúgy is különleges flottájának legújabb darabjáról, a Q8-asról. Ezzel az igazi nehézfegyverrel az autókölcsönző társaság ezúttal célzottan lő, elsősorban a cégeket szólítja meg, de nem zárja ki a lehetőségből a különleges SUV-okba szerelmes magánszemélyeket sem.
Márciusban tovább csökkentek az autóeladások az Európai Unióban, így már zsinórban hetedik hónapja tart a világ egyik legnagyobb autópiacának zsugorodása. A meghatározó országok kivétel nélkül gyengén teljesítettek, míg márkaszinten a legtöbb vezető autógyártónak csökkentek az eladásai. Természetesen voltak üde kivételek is, a legjobb teljesítményt a Dacia nyújtotta.
A Nissan cáfolta a japán Nikkei értesülését, amely szerint az autógyártó mintegy 15 százalékkal csökkentheti globális járműgyártását a 2020 márciusával záródó üzleti évben.
A Daimler menedzsmentje mintegy 6 milliárd eurós megtakarítást és a hatékonyság javulását szeretné elérni 2021-re a Mercedesnél, illetve további 2 milliárd euró költségmegtakarításra törekszenek majd a cégcsoport kamiongyártó üzletágánál - írja a Manager Magazin.
Az Útinform szolgálatának tapasztalatai alapján már április 18-tól több gyorsforgalmi útvonalon is a szokásosnál nagyobb forgalomra számíthatnak a közlekedők, elsősorban a várhatóan megnövekvő nemzetközi forgalom miatt. Az autósok hosszabb menetidőre számíthatnak, aktuális forgalmi helyzetről pedig érdemes lesz még utazás előtt tájékozódniuk - figyelmeztet közleményében a Magyar Közút.
Felejtsd el a globális kereskedelmi háborút, a megállapodás nélküli Brexit rémképét és a visszaeső eladásokat, az európai autóipar legnagyobb kihívása ugyanis onnan érkezik, ahonnan sokan nem is gondolnák, a gyártók által értékesített autók kipufogójából - írja cikkében a Financial Times. A laphoz hasonlóan a világsajtó az elmúlt hetekben látványosan elkezdett foglalkozni azzal a problémával, amelyre már 2017 elején igyekeztünk felhívni a figyelmet: azok az autógyártók, amelyek nem lesznek képesek viharos gyorsasággal lefaragni flottaszintű szén-dioxid-kibocsátásukat az előírásoknak megfelelően, hatalmas bírságokba szaladhatnak bele.
Jóváhagyta az általános járműbiztonsági rendelet felülvizsgálatát kedden az Európai Parlament (EP), ennek értelmében több új biztonsági technológiát is kötelezővé tesznek 2022-től a kontinensen piacra kerülő járművekben.
A Volkswagen igyekszik nyomást gyakorolni akkumulátorbeszállító partnereire annak érdekében, hogy új gyárak építésével érdemben növeljék akkumulátorgyártó kapacitásaikat, erről Herbert Diess, a Volkswagen csoport vezére beszélt a Reutersnak.
A dízelbotránnyal kapcsolatban vádat emelt Martin Winterkornnal szemben a braunschweigi ügyészség. Amennyiben bűnösnek találják a különösen súlyos csalás vádjában, akár 10 év börtönt is kaphat a Volkswagen egykori vezérigazgatója Németországban.