demokrata

Donald Trump és Kamala Harris összecsapásának árnyékában ez  befolyásolhatja igazán Amerika sorsát

Donald Trump és Kamala Harris összecsapásának árnyékában ez befolyásolhatja igazán Amerika sorsát

Bár nehéz elvonatkoztatni az amerikai elnökválasztás okozta fennforgástól – akár Donald Trump újabb nagy port kavaró kijelentésétől, vagy a Kamala Harrist támogató következő világsztár felszólalásától –, a Fehér Házért folytatott küzdelemmel párhuzamosan egy ugyanekkora jelentőséggel bíró harc is zajlik. Az Egyesült Államok jövő héten megválasztandó szövetségi törvényhozása, a Kongresszus fogja ugyanis meghatározni, hogy a 47. amerikai elnök, legyen az demokrata vagy republikánus, mekkora mozgástérre számíthat a kampányígéretei megvalósítását illetően. Noha néhány napja a legtöbben még megosztott kormányzásra, azaz civódásra és alkukötésre kárhoztatott képviselőházra és szenátusra tippeltek volna, a Kongresszus két házáért folytatott csata legalább annyira kiélezetté vált, mint az elnöki kampány.

Kiderült, mennyi pénzzel tolta meg Donald Trump kampányát Elon Musk

Kiderült, mennyi pénzzel tolta meg Donald Trump kampányát Elon Musk

Elon Musk október első felében mintegy 44 millió dollárt adományozott a Donald Trump volt amerikai elnök újraválasztását támogató kampányszervezetének - derült ki a csütörtökön közzétett adatokból. Egy korábbi jelentés alapján a világ leggazdagabb embere július és szeptember között körülbelül 75 millió dollárt utalt át az America PAC néven futó csoportnak.

"Buta, mint a föld!" – Donald Trump beszólt Kamala Harris nem mindennapi szövetségesének

Liz Cheney korábbi republikánus kongresszusi képviselő Kamala Harris demokrata elnökjelölt mellett kampányolt tegnap a középnyugati billegő államokban, Pennsylvaniában, Wisconsinban és Michiganben. Miután Cheney hevesen kritizálta Donald Trump volt amerikai elnököt, a republikánus zászlóvivő a közösségi médiában kelt ki a párttársa ellen.

Egyvalaki már tudja, hogy Kamala Harris vagy Donald Trump fog győzni – De igaza lesz?

Egyvalaki már tudja, hogy Kamala Harris vagy Donald Trump fog győzni – De igaza lesz?

Allan Lichtman amerikai történelemprofesszor azzal vált ismertté az elmúlt évtizedek során, hogy az 1984-es elnökválasztás óta megszakítás és (szinte) hiba nélkül jósolta meg, ki lesz a Fehér Ház következő elfoglalója. A YouTube-on influencerbabérokra törő, tévécsatornákon is gyakran vendégeskedő egyetemi tanár 13 „kulcsot” határozott meg évekkel ezelőtt, melyek szerinte eldöntik, kinek az oldalára billen a szavazattöbbség a választás napján. Ám Lichtman jóslatai és nyilatkozatai – többek közt arról, hogy Joe Bidennek nem kellett volna visszalépnie, és hogy Donald Trump vagy Kamala Harris fog nyerni idén – nem mindenkit hagytak nyugodni, különösképp a saját statisztikai modelljeivel elhíresült Nate Silvert.

Amerikai elnökválasztás 2024: igazán meghökkentő számok érkeztek

Amerikai elnökválasztás 2024: igazán meghökkentő számok érkeztek

Kamala Harris amerikai alelnök országosan 5 százalékponttal vezet Donald Trump volt amerikai elnök előtt a biztos szavazók körében - derül ki a Marist szerdán közzétett felméréséből. A Fox News közvélemény-kutatása ezzel szemben Trumpot teszi az élre, 50%-48% arányban, ám szerintük a csatatérállamokban Harrisnek áll a zászló, nem is kicsivel.

Rossz hírt kapott Donald Trump az egyik legfontosabb csatatérállamból

Rossz hírt kapott Donald Trump az egyik legfontosabb csatatérállamból

Egy Georgia állami bíró kedden ideiglenesen blokkolta azt az új szabályt, amely előírta a választási tisztviselőknek, hogy kézzel számolják össze a szavazólapokat a november 5-i amerikai elnökválasztást követően. Eközben a Hill arról ír, az államban rekordmennyiségű ember adta le a voksát az előzetes szavazás első napján.

Elmondták, mi kell ahhoz, hogy Kamala Harris legyőzze Donald Trumpot

Elmondták, mi kell ahhoz, hogy Kamala Harris legyőzze Donald Trumpot

Jonathan Martin, a Politico vezető politikai publicistája szerint Kamala Harris demokrata elnökjelöltnek még jobban a mérsékelt, centrista szavazók meggyőzésére  kellene fókuszálnia, "oly módon, ami irritálhatja a baloldalt, sőt még néhány korábbi szenátusi demokrata kollégáját is."

Friss számok jöttek: ennek nagyon örülni fog Kamala Harris

Friss számok jöttek: ennek nagyon örülni fog Kamala Harris

Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt jelöltje vezet az elnökválasztáson a voksok 49%-ával, míg a republikánus Donald Trump mindössze 46%-os támogatottsággal bír a New York Times frissen közölt, biztos szavazók körében végzett felmérése szerint. A mostani egyben az első alkalom, hogy Harris – a hibahatáron belül – az élre állt a Times/Siena College kutatásaiban, ami szeptember közepén még 47%-47%-os döntetlent mutatott.

Kamala Harris figyelmeztette saját jobbkezét: óvatosabbnak kell lenned!

Kamala Harris figyelmeztette saját jobbkezét: óvatosabbnak kell lenned!

Tegnap került adásba Kamala Harris amerikai alelnök és demokrata párti elnökjelölt interjúja, melyet a CBS "60 Minutes" című műsorának adott. Harrist kérdezték a bevándorlás- és gazdaságpolitikáról, illetve a Közel-Keletről, de alelnökjelöltje, Tim Walz is megszólalt a "félrebeszéléséről." A volt kaliforniai főügyész és szenátor ukrajnai háborúról alkotott véleményéről, és arról, hogy találkozna-e Vlagyimir Putyin orosz elnökkkel, itt írtunk.

Irtózatosan kiélezett a harc a Fehér Házért: Trump vagy Harris áll nyerésre egy hónappal a választás előtt?

Irtózatosan kiélezett a harc a Fehér Házért: Trump vagy Harris áll nyerésre egy hónappal a választás előtt?

Pontosan négy hét múlva, november 5-én fogják mérlegre tenni az amerikaiak a demokraták négyéves kormányzását, benne az alelnökből elnökjelöltté avanzsált Kamala Harrisszel, és eldönteni, hogy ehelyett a republikánus Donald Trump adnának-e újabb esélyt az Ovális Irodában 2016 után. A közvélemény-kutatások rendkívül szoros versenyre engednek következtetni: miközben országosan Harris vezet egy hajszállal, a győztest meghatározó csatatérállamokban gyakorlatilag érmedobásról beszélhetünk. De miután 2016-ban és 2020-ban a pollok felülmérték a demokrata jelöltek országos támogatottságát, mire számíthatunk idén, és mennyire bízhatunk a felmérésekben?

Ellentámadásba lendült Kamala Harris

Ellentámadásba lendült Kamala Harris

Kamala Harris demokrata elnökjelölt egy vasárnap megjelent podcast-interjúban reagált Sarah Huckabee Sanders arkansas-i republikánus kormányzó korábbi megjegyzésére, miszerint őt szerényen tartják a gyermekei, de Harrist "nincs, ami szerényen tartaná."

Váratlan páros: Kamala Harris meglepő személlyel kampányolt Donald Trump ellen

Váratlan páros: Kamala Harris meglepő személlyel kampányolt Donald Trump ellen

Kamala Harris demokrata elnökjelölt Liz Cheney-vel, Wyoming állam egykori republikánus kongresszusi képviselőjével kampányolt csütörtökön a wisconsini Ripon kisvárosában. A konzervatív Cheney arra kérte az amerikai választókat, hogy a pártpolitika helyett az ország érdekét helyezzék előtérbe, mert Donald Trump szerinte alkalmatlan az elnökségre - írja a Hill.

Donald Trump rendkívüli pálfordulást tett, miközben legfőbb szövetségese a színpadon állt

Donald Trump rendkívüli pálfordulást tett, miközben legfőbb szövetségese a színpadon állt

Donald Trump volt amerikai elnök kedden megváltoztatta az abortuszhoz való hozzáférésről alkotott álláspontját, és kijelentette, elnökként megvétózna egy szövetségi abortusztilalmat, ha megnyerné a novemberi választást. A republikánus politikus múlt hónapban még nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy hajlandó lenne-e erre - írja a Newsweek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!