A világ autógyárai előtt két lehetőség áll: vagy együttműködnek, vagy a nagyobb elnyeli a kisebbet - jelentette ki Li Shufu, a legnagyobb magánkézben lévő kínai autógyár, a Geely elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) lapban megjelent cikkében.
Annak ellenére, hogy a hazai kkv-szektor számára a digitális technológiák integrációja jelenthetné a hatékonyság és a versenyképesség kulcsát, sok vállalkozás esetében pont a megfelelő digitális kompetencia hiánya nehezíti az átállást. A Vodafone Magyarország, a KPMG és a Bell Research egyaránt jelentős fejlődésre számít ezen a területen a következő években, amit előbbi egy ingyenes online kérdőív indításával igyekszik szorgalmazni, amellyel tisztába kerülhetnek a cégek digitális fejlettségük fokával.
Március 29-én délről április 5-én délre, azaz jövő csütörtökre elhalasztották a "Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása" című (GINOP-3.2.6-8.2.4-17 kódszámú) felhívás beadási határidejét - derült ki a hivatalos pályázati oldalon csütörtök délután közzétett rövid közleményből.
Az Allen & Overy legfrissebb "Global Trends in Private M&A" éves felmérésének eredményei alapján 2017-ben is élénk aktivitás jellemezte a vállalatfelvásárlási (M&A) piacot világszerte, bár ennek szintje némi gyengülést mutatott az egy évvel korábbi szinthez képest. A felmérés külön kiemeli a magántőke-befektetők sikeres aukciós szereplését. Magyarországon jelentősen visszaesett az M&A piaci ügyletek értéke 2016-hoz képest, ami amiatt lehet, hogy két éve jelentősebb tranzakciók is voltak itthon, amelyek 2017-ben viszont hiányoztak.
Az energiagazdaság egyik szegmensét sem hagyja érintetlenül a digitalizációs folyamat: az okos megoldások elterjedése hatást gyakorol majd a fogyasztástól kezdve a termelés és tárolás optimalizálásán keresztül a teljes energiaszektorra. A változások nyomán az energiaipar szabályozásának átalakulása is várható. Erre remek mintaként szolgálhatnak a gépjárműipari fejlődés kihívásaira alkotott szabályok, amelyből, még ha korlátozottan is, de következtethetünk a jövőbeni szabályozás alapjául szolgáló ösztönzőkre, valamint az alkalmazandó megoldásokra - mondja dr Légrádi Gergely, az Oppenheim Ügyvédi Iroda alapító partnere, a közigazgatási jogi, energiajogi és gyógyszeripari praxis vezetője.
Az X generáció szülötteinek a digitális és a valós világ különválik, míg a legfiatalabb generáció tagjainak egyetlen világ létezik, aminek szerves része a digitalizáció. Ez a világnézet teljesen megváltoztatja azt, ahogy fogyasztóként és munkavállalóként működni fognak ezek a csoportok. Ők például nem munkahelyeket, hanem szakmákat fognak váltani életük során többször, a digitális kompetencia pedig a társadalmi mobilitás kulcsát fogja jelenteni a közeljövő társadalmaiban - derült ki a Magyar Telekom és Kantar Hoffmann közös kutatásának eredményeit bemutató háttérbeszélgetésen.
Eddig az volt a szabály a "Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása" című gazdaságfejlesztési kombinált hiteles EU-pályázatnál, hogy legalább annyi hitelt kell kérni, mint amennyi vissza nem térítendő támogatást, ma viszont úgy módosult ez, hogy "a kölcsön mértékének el kell érnie a vissza nem térítendő támogatás minimum 75%-át." Ez tehát azt jelenti, hogy mostantól akár már több ingyenpénzt is lehet kérni a hitelnél, de ezen felül is számos helyen módosult a pályázat szabályrendszere.
Számos bank indult el nagy lendülettel a digitalizáció rögös útján, hiszen a sikeres adaptáció akár a bevételek 20%-os növekedését is eredményezheti, miközben rengeteg költséget takarít meg nekik. A digitalizálódó bankok körülbelül 60%-ánál azonban lassabb az átállás a tervezettnél, az esetek 15%-ában pedig gyakorlatilag semmi eredményjavulást nem hoz a technológia beiktatása - derül ki a Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb tanulmányából. Az amerikai elemzőcég ad pár jó tippet a sikeres digitalizációhoz.
Jövő évtől országos digitális egyeztető felületen zajlik majd az építkezések minden korábbi papíralapú engedélyeztetése, ha a parlament is elfogadja az erről szóló előterjesztést - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára ma az M1 aktuális csatornán.
Az európai vállalatok mindössze 18%-a küld digitális fizetési felszólításokat, Magyarország az átlagnál előrébb tart a folyamatban - olvasható az EOS közleményében.
A digitális forradalom ellenére a termelékenység alig növekedett az elmúlt években, ez pedig a gazdaság növekedési számaiban sem hozza a várt fellendülést. A Commerzbank friss tanulmányából kiderül, hogy ez az állapot nem fog sokáig fennmaradni, bár még eltart majd egy ideig, mire a termelékenység javulása gazdasági növekedéssé alakul majd át.
A digitális átállásnak köszönhetően a nemzetközi bankszektor akár 30 milliárd eurót takaríthat meg, a szükséges ráfordítások pedig mindössze három év alatt megtérülnek - derül ki az Autonomous Research legújabb elemzéséből. A sikeres digitalizációhoz azonban kell a támogató környezet is, ami hazánkban például csak alig-alig van meg.
A globális értékláncok helyett a jövő a digitális szolgáltatásoké - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD és UNESCO melletti Állandó Képviseletének nagykövete a Joint Venture Szövetség (JVSZ) csütörtöki eseményén.
Idén már közel 5 milliárd dollárt tettek ki a bankok fintechbe történő befektetései, az ezzel kapcsolatos kockázatitőke-befektetések 93%-a pedig olyan vállalatokkal van összefüggésben, amelyek a lakosság pénzügyi igényeinek kiszolgálásával foglalkoznak. A Citi EMEA médiaeseményén a szakemberek kitértek arra, hogy bár egyre több ország foglalkozik a fintech cégek szabályozásával, még mindig hiányzik egy nemzetek feletti, átfogó szabályozási keretrendszer.
A Microsoft olyan digitális érettséget vizsgáló új mutatókat jelentett be, amelyekkel a gazdaság és társadalom fontosabb szereplői felmérhetik, hogy mennyire digitalizált a működésük, hogy állnak más piaci szereplőkhöz képest.
Több tízezer állást szüntethet meg a technológiai változások miatt a Deutsche Bank - mondta a Financial Timesnak John Cryan vezérigazgató. Ez az eddigi legegyértelműbb jelzése a legnagyobb német bank vezérének a hosszú távon várható elbocsátásokról. A bank eddig 4000 embert küldött el a 2015 végén jelzett 9000-ből ötéves szerkezet-átalakítási terve alapján.
Szerdán kezdi meg működését az East West European Venture Capital Fund, amely zártkörű és piaci szabályok szerint működő tőkealapként Magyarországon és Portugáliában fog befektetni. A kockázati tőkealap befektetői - többek között - az Eximbank Zrt., az OTP Bank Nyrt. és a MOL Nyrt. - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Miközben az innovatív techcégek hódítása azzal fenyeget, hogy elveszi azoknak a bankoknak a kenyerét, amelyek évtizedek, évszázadok óta uralják a piacot, a hagyományos pénzintézetek sem ülnek a babérjaikon. Egyre több bank dönt úgy, hogy milliárdokat öl bele a digitalizációba és alakítja át a teljes pénzintézetet digitálissá. Összeszedtünk tíz olyan hagyományos bankot (vagyis nem eleve digitális bankot), amelyek a legnagyobb sikereket érték el eddig a digitális átállásban. Az élen főleg a brit, skandináv, spanyol és lengyel bankok állnak. A listában magyar bankokat nem szerepeltettünk, a felállított sorrend pedig teljesen szubjektív.
A jövőben objektívebbé válhat az állásinterjúztatás, és nagyobb szerephez juthat a mesterséges intelligencia a toborzási folyamatban. Míg a jelölteket hamarosan videorobotok fogják versenyeztetni, a munkáltatóknak egyre szélesebb eszköztárból válogatva kell magukat vonzóvá tenniük: a csocsószoba helyett az irodai erdő és a sétálómeetingek kora jöhet. De meddig kell még önéletrajzot szerkeszteniük a jelentkezőknek, és átvehetik-e a gépek a HR-vezetők helyét?
Bár a digitalizációnak köszönhetően megsokszorozódtak a kommunikációs lehetőségek, mégis egyre nehezebb márkaüzeneteket hatékonyan eljuttatni az emberekhez. Hogy csinálják ezt a legsikeresebb márkák, milyen gyakran és mennyi ideig promócióznak egy-egy terméket vagy szolgáltatást, és milyen szerepet szánnak az okostelefonnak a márkakommunikációban? Az idei BrandFestival ezekre a kérdésekre ad választ: Shane Tusup, Hosszú Katinka edzője és menedzsere exkluzív motivációs előadása mellett többek között a Coca-Cola, a Telenor Magyarország és a KMPG szakemberei osztják meg a stratégiaalkotás és a márkaépítés terén szerzett tapasztalataikat.