elemző

Hova fektessünk, ha vége a koronavírusnak? Lesznek jó lehetőségek

2020. szeptember 15. 12:23 | Portfolio

Hova fektessünk, ha vége a koronavírusnak? Lesznek jó lehetőségek

Egyre több országban bontakozik ki a koronavírus második hulláma, egyelőre nem látni a pandémia végét. A Wall Streeten mégis egyre többen beszélnek a vírus utáni életről és a potenciális befektetési lehetőségekről – az AB Bernstein elemzése szerint a vírushelyzet után jók lehetnek például az e-kereskedelemmel foglalkozó cégek, de kerülni kell többek között a bankszektor papírjait.

Trainer: A Tesla minden idők egyik legnagyobb kártyavára, ami össze fog omlani

2020. szeptember 07. 16:30 | Portfolio

Trainer: A Tesla minden idők egyik legnagyobb kártyavára, ami össze fog omlani

A Tesla kiváló teljesítményt nyújtott a koronavírus válságban is, a cég eladásai alig csökkentek a lezárások alatt, a befektetők pedig egy olyan jövőt áraznak, ahol az amerikai vállalat egyértelmű piacvezető, a jelenlegi árazások mellett legalább 30-40 százalékos piaci részesedéssel. A cég óriási száguldáson van túl, árfolyama csak az idei naptári évben közel 400 százalékkal emelkedett, ám egy elemző mégis arra figyelmeztet, hogy pillanatok alatt összeeshet az árfolyam, ha a befektetők és spekulánsok kijózanodnak, és több figyelmet szentelnek a cég fundamentumainak

Zsiday Viktor: új drogot találtunk

2020. szeptember 07. 15:44 | Portfolio

Zsiday Viktor: új drogot találtunk

Alacsony kamatok, pénzbőség, egymástól elváló árfolyamok és gazdaság – úgy tűnik, mintha ez lenne az új norma a világban. Zsiday Viktor, a Citadella alap portfóliómenedzsere szerint a koronavírus óriási változást hozott a makrogazdasági politikában, átléptük a Rubicont és új drogot talált magának a piac.

Mi volt ez tegnap? Az elemzők megmondják

2020. szeptember 04. 10:20 | Portfolio

Mi volt ez tegnap? Az elemzők megmondják

A piac csütörtöki szakadása után mindenki az okokat keresi, és bár a korrekció várható volt, az esés gyorsasága mindenkit meglepett. A technológiai papírok által vezetett esésben a legrosszabbul az Apple járt, 8 százalék feletti eséssel, de 5 százalék körül esett az Amazon, Netflix és Google. A Facebook viszonylag "olcsón" megúszta a maga közel 4 százalékos esésével. Most négy elemző keresi a magyarázatot, hogy mi történhetett.

A koronavírus földhöz vágta a svájci gazdaságot is

2020. augusztus 27. 08:12 | Portfolio

A koronavírus földhöz vágta a svájci gazdaságot is

Jelentős mértékben esett vissza a svájci gazdasági is a második negyedévben a koronavírus-válság miatt, az éves alapú visszaesés 9,3% volt. Az elemzők mind negyedéves, mind éves bázison mélyebb visszaesést vártak.

Megjöttek a legfrissebb számok a koronavírus globális terjedéséről

2020. augusztus 20. 21:30 | Portfolio

Megjöttek a legfrissebb számok a koronavírus globális terjedéséről

22,3 millióra nőtt a koronavírus-fertőzéssel regisztráltak száma a világon, tegnapról mára 5400 ember húnyt el a járvány következtében - derül ki a John Hopkins University adataiból. Az aktív fertőzöttek száma közel 6,5 millió, a halálos áldozatoké 786 ezer.

Minden eddigi előrejelzést átírt a reggeli adat: nagyobb lehet a visszaesés Magyarországon, mint vártuk

2020. augusztus 14. 13:21 | Portfolio

Minden eddigi előrejelzést átírt a reggeli adat: nagyobb lehet a visszaesés Magyarországon, mint vártuk

A valóság még a legrosszabb elképzeléseket is képes volt felülmúlni – kommentálta a péntek reggel megjelent második negyedéves GDP-adatot Virovácz Péter, az ING Bank elemzője. A szakemberek közül senki nem számított ekkora visszaesésre, ezért mindenki rontotta éves előrejelzését is, vagyis nagyobb lehet a gazdaság visszaesése, mint eddig gondoltuk.

Még idén tőzsdére mehet az Airbnb

2020. augusztus 11. 19:20 | Portfolio

Még idén tőzsdére mehet az Airbnb

Még augusztusban beadhatja az Airbnb hivatalos tőzsdei bevezetési kérelmét az amerikai tőzsdefelügyeletnek, az SEC-nek – írja a Wall Street Journal bennfentesekre hivatkozva.

Bemondta az elemző: duplázódhat az arany árfolyama

2020. július 28. 18:33 | Portfolio

Bemondta az elemző: duplázódhat az arany árfolyama

Nagyon erős az aranypiac és akár 3500 dollárra is szárnyalhat két év alatt a nemesfém árfolyama – mondta a CNBC-nek Barry Dawes, a Martin Place Securities értékpapírvállalat vezérigazgatója.

Hat vonzó technológiai részvény, ami nagyot szólhat a következő években

2020. július 05. 09:40 | Portfolio

Hat vonzó technológiai részvény, ami nagyot szólhat a következő években

A Piper Sandler elemzője felhőalapú szolgáltatásokat nyújtó számítástechnikai cégek részvényeit követi és a TipRanks adatbázisa alapján Brent Bracelin a legpontosabb előrejelzést adó elemző a Wall Streeten. A szakértő hat olyan technológiai részvényt tartalmazó listát állított össze, amelyek bár drágának is tűnhetnek, azonban az elemző nagy lehetőséget lát ezen cégek papírjaiban, és szerinte a hosszú távú befektetők számára érdemes számolni ezekkel a részvényekkel.

Félnek a befektetők Bidentől: megérezheti a dollár és az amerikai piacok is a demokrata győzelmet

2020. július 02. 14:04 | Portfolio

Félnek a befektetők Bidentől: megérezheti a dollár és az amerikai piacok is a demokrata győzelmet

A választások közeledtével egyre nő a bizonytalanság a befektetők körében, ami dolláreladást és a pozíciók változtatását váltja ki. A piaci volatilitás nem csak az általános bizonytalanság miatt növekedhet: Joe Biden demokrata jelölt jelentős előnnyel bír a közvélemény-kutatásokban Trumppal szemben, márpedig Biden programja jóval kevésbé Wall Street-párti.

Javult a fogyasztói hangulat Amerikában

2020. június 12. 17:23 | MTI

Javult a fogyasztói hangulat Amerikában

Csakúgy mint májusban, júniusban is javult a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban, mivel kedvezőbben ítélik meg személyes pénzügyeik és a nemzetgazdaság kilátásait, ahogy újraindult az élet a koronavírus-járvány fékezését célzó intézkedések lazításával párhuzamosan.

Részletes keresés