2023. október 02. 09:35 | Portfolio
Több százezren vonultak Varsó utcáira
Több százezer ember vett részt vasárnap a lengyel fővárosban az ellenzék által szervezett tömegdemonstráción – írja a Reuters.
2023. október 02. 09:35 | Portfolio
Több százezer ember vett részt vasárnap a lengyel fővárosban az ellenzék által szervezett tömegdemonstráción – írja a Reuters.
2023. szeptember 26. 17:45 | Reuters, Portfolio
Elutasították Vlagyimir Putyin legjelentősebb hazai politikai ellenfelének, Alekszej Navalnijnak a fellebbezését a 19 évvel megtoldott börtönbüntetés ellen - közölte egy moszkvai bíró. Korábban pedig még arról szóltak a hírek, hogy Navalnij is kiszabadulhat egy fogolycserének köszönhetően.
2023. július 26. 12:43 | Portfolio
Távozik pozíciójából Kambodzsa miniszterelnöke, Hun Szen. A Vörös Khemerek korábbi vezetője 38 év után hagyja ott székét, és adja át a vezetést fiának. A vezetése alatt Kambodzsa valóságos diktatúrává vált, amin a kínai befektetések sem tudtak érdemben javítani - írja a South China Morning Post.
2023. július 04. 20:13 | Portfolio
A szíriai konfliktus korai szakaszában a háborús bűnöket vizsgáló nyomozók szerint vezető kormánytisztviselők félkatonai csoportokat, úgynevezett sabbihákat hoztak létre és irányítottak az ellenzék elnyomására. A Nemzetközi Igazságszolgáltatási és Elszámoltathatósági Bizottság (CIJA) jelentéséből kiderül, hogy a szíriai kormány legmagasabb szintjei a háború 2011-es kezdetétől kezdve "megtervezték, megszervezték, ösztönözték és bevetették" a sabbihát.
2023. július 04. 18:16 | MTI
Névtelen üzenetet kapott Szvjatlana Cihanouszkaja, a fehérorosz ellenzék emigrációba kényszerült vezetője, amely szerint férje, Szjarhej Cihanouszki meghalt a börtönben - közölte kedden maga a politikus.
2023. július 03. 18:13 | Portfolio
Nem lesz Soroksáron vegyianyag-elosztóüzem, a Magyarországon tervezett akkumulátorgyárak pedig a legszigorúbb, némethez hasonló sztenderdek szerint fognak megépülni – jelentette ki Orbán Viktor ma a parlamentben.
2023. május 28. 10:37 | MTI
Helyi idő szerint vasárnap reggel 8 órakor Törökország-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek az elnökválasztás második fordulójában, amelyben Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfő és a fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu mérkőzik meg egymással.
2023. május 26. 17:00 | Kerekes Miklós
Recep Tayyip Erdoğan még öt évvel több időt tölthet Törökország élén, ha most vasárnap megnyeri az elnökválasztás második fordulóját. Ez elsőre nem is ígérkezik nehéz feladatnak, mivel megközelítőleg öt százalékkal több szavazatot szerzett, mint elsőszámú kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu, ráadásul a szóban forgó szavazatkülönbséget maga mögött tudó harmadik számú elnökjelölt, Sinan Oğan is Erdoğan mögé állt be. Az ellenzék sem adta fel azonban, az Oğan mögött álló összefogás vezető pártja Kılıçdaroğlu mögé állt be, a kampányban pedig minden lehetőséget meg próbálnak ragadni, hogy ledolgozzák lemaradásukat.
2023. május 23. 11:43 | Portfolio
130 igen és 51 nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés az önkormányzati választás szabályainak a módosítását. A változásokkal szűkül az ellenzék mozgástere – számolt be a Telex.
2023. május 22. 17:10 | Portfolio
A török elnökválasztáson harmadik helyen végzett jelölt ma bejelentette, hogy a második körben Recep Tayyip Erdogant támogatja - írja a Reuters.
2023. május 18. 18:00 | MTI
Kemal Kilicdaroglu török ellenzéki államfőjelölt csütörtökön Ankarában azzal vádolta meg Recep Tayyip Erdogan török elnököt, hogy nem állt ki az ország határaiért és becsületéért, ugyanis tudatosan több mint 10 millió menekültet hozott be az országba.
2023. május 15. 17:00 | Szász Péter
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében a török választás volt a téma, amely hozott némi meglepetést. A második forduló május 28-án lesz, a következő két hét pedig a jelenlegi elnöknek, Erdogannak lesz könnyebb, bár vélhetően az ellenzék is odateszi magát. Vendégünk Kerekes Miklós, a Portfolio Globál rovatának elemzője, aki írt is egy hosszabb elemzést is a témában. A második blokkban az Erasmus és a Horizont programról beszélgettünk Szabó Dániellel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzőjével. A téma azért aktuális, mert nagyon szorítanak a határidők és ha a magyar kormány nem tud megegyezni az unióval, akkor annak forrásvesztés lehet a vége.
2023. május 15. 15:45 | Kerekes Miklós
Ma reggelre szinte véglegesek lettek a török parlamenti- és elnökválasztás eredményei. Elsőre az látszik, hogy Recep Tayyip Erdoğan behozhatatlan előnyre tett szert a választásokon még úgy is, hogy az ellenzék meglepő helyeken tört előre. Az eredmények tükrében arra kerestük a választ, kik támogatták Erdoğant, hova szavaznak majd a harmadik jelölt, Sinan Oğan támogatói, milyen kihívásokkal kell szembenézni az ellenzéknek a következő két hétben azok után, hogy nem hozták a földrengés sújtotta részekét, és kikre számíthat az ellenzék jelöltje, Kemal Kılıçdaroğlu a második fordulóban.
2023. május 14. 19:22 | Portfolio
Számos ellenzéki politikus nyilatkozott arról, hogy az általuk ismert adatokkal nem egyeznek meg az Anadolu Ajansı állami hírügynökségtől érkező adatok.
2023. május 14. 14:40 | MTI
Az iráni külügyminisztérium bekérette az iraki nagykövetet, miután Teherán által szeparatistának minősített kurd csoportok is ellátogattak egy magas rangú iraki politikusok részvételével tartott ünnepségre iraki Kurdisztánban - derült ki az ISNA iráni félhivatalos hírügynökség vasárnapi tudósításából.
2023. május 13. 20:56 | Portfolio
Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton tartotta utolsó választási gyűlését Isztambulban, azzal vádolva az ellenzéket, hogy Joe Biden amerikai elnökkel együttműködve meg akarja őt buktatni, miközben egy utolsó felhívást intézett a néphez a 20 éve tartó uralmának legnagyobb kihívása előtt – írja a Reuters.
2023. május 11. 18:30 | Kerekes Miklós
Visszalépett a törökországi elnökválasztástól Erdogan egyik kihívója, Muharrem Ince. Bár alacsony volt már a támogatottsága, mégis egy olyan kritikus helyzetben, amikor akár néhány szavazat is számíthat, döntő lehet, hogy merre szavaznak a támogatói. Elemzésünkben ezen lehetőségeket vesszük végig.
2023. április 07. 16:07 | Portfolio
A hatpárti ellenzéki összefogásban résztvevő négy kisebb párt is a legerősebb ellenzéki erő, és egyben Erdogan kihívóját is adó CHP listáján vesz részt a választáson - írja a Gazete Duvar.
2023. április 04. 17:00 | Portfolio
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy zuhan a lakossági hitelpiac - ez különösen a lakáshiteleknél szembetűnő - és az infláció a megtakarításokban is éreztette a hatását. Vendégünk Palkó István, a Portfolio pénzügyi divíziójának vezető elemzője. A második részben a török választásokkal foglalkoztunk, amely alig 6 hét múlva esedékes. Kerekes Miklós, lapunk globál rovatának elemzője többek között arról beszélt, hogy legyőzhető-e Erdogan választáson és mik az ellenzék esélyei.
2023. április 02. 15:30 | Kerekes Miklós
Törökországban május 14-én parlamenti és elnökválasztást tartanak. A legfrissebb adatok alapján Kemal Kılıçdaroğlu, az ellenzéki összefogás jelöltje vezet. A jelenlegi helyzet azonban akár kedvezhet is Erdoğannak, aki, ha második fordulóra kerül a sor, jó eséllyel győzhet. A héten számos török közvélemény-kutató tette közzé az eredményeit, amelyeket sok esetben kommentárokkal is elláttak. Ezek és a legfontosabb aktuálpolitikai események alapján érdemes áttekinteni, a részleteket illetően milyen forgatókönyv szerint nyerhet az egyik vagy a másik oldal, és kik lehetnek az igazi királycsinálók.
Radikális fordulat a sajtos polcokon.
Leteszik a fegyvert a szeparatisták.
Hat évtizedes törvényt kukázhatnak, amivel óriásit kaszálhat az elnök.
Nukleáris töltetet hordozni képes rakétát teszteltek az oroszok.
További előkészítés szükséges.
Európa reformok híján középszerű növekedési pályára sodródhat
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Bár maradtak még kérdőjelek.