Szijjártó Péter egy - a jelek szerint fideszes választókörzeti pártrendezvényen tartott - keddi előadásában részletesen elmagyarázta, hogy a kormány miért nem engedi, hogy halált okozó fegyverszállítmányt vigyenek keresztül az országon Ukrajnába.
Finnország fegyvereket és lőszert küld Ukrajnának - jelentette be hétfőn Sanna Marin finn miniszterelnök, változtatva ezzel az észak-európai ország semlegességi politikáján.
Magyarország nem engedi át az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat területén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Koszovóban a Reuters tájékoztatása szerint. A hírt a miniszter is megerősítette.
Zágráb 124 millió kuna (körülbelül 6 milliárd forint) értékben gyalogsági fegyvereket és felszereléseket küld Ukrajnának - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet hétfői ülésén.
Az Európai Uniónak nagy kaliberű fegyvereket, lőszert, páncéltörő felszereléseket kell biztosítania Ukrajnának, valamint üzemanyagot a tankokhoz és repülőgépekhez - jelentette ki Josep Borrell, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek rendkívüli, videókonferencia formájában tervezett tanácskozását megelőzően hétfőn.
Rendkívül elhanyagolt állapotban volt az ukrán haderő 2014-ben, amikor a donyeci konfliktus kirobbant, részben ez is vezetett oda, hogy Oroszország gyakorlatilag egy puskalövés nélkül annektálni tudta a Krímet és a Donyec-medencét uraló szakadárok ellen indított "terrorellenes hadműveletek" is befuccsoltak. Az ukrán haderő ütőképességének növelése végett számos nyugati ország öntötte a fegyvereket, katonai felszereléseket Ukrajnába az elmúlt években, az idei vélt vagy valós orosz fenyegetés miatt pedig különösen megugrott a nyugati katonai támogatás volumene. Hiába a nagy összegek, óriási szállítmányok, heves politikai üzenetek, valójában kevés olyan fegyver érkezett Ukrajnába nyugatról, mellyel érdemi elrettentő erőt tudnak állítani egy esetleges orosz invázióval szemben.
Az amerikai haditengerészet és a parti őrség a múlt héten lefoglalt egy hatalmas illegális fegyverszállítmányt, melyet egy zászló nélküli kishajóba rejtve találtak meg. A haditengerészet a napokban képeket is közzé tett a zsákmányról.