Kikötött a spanyol haditengerészet Ysabel nevű szállítóhajója a lengyelországi Gdyniában, rajta mintegy 200 tonna fegyver és más, katonai felszerelés, melyet az ukrán haderő vehet majd kézhez – írja az ukrán Ukrinform portál.
Mióta a Pentagon bejelentette a Lend-Lease törvény után Ukrajnába indított, 800 millió dolláros fegyvertámogatási csomagot, melynek részeként tüzérségi eszközöket is küldenek az ukrán haderőnek, azóta megy a találgatás arról, hogy pontosan mit kap az ukrán haderő, mivel ezt az amerikai védelmi minisztérium nem közölte. Most kiderült: M777-es vontatott tarackok mennek az ukrán haderőnek.
Minden korábbinál részletesebb listát tett közzé nemrég az amerikai védelmi minisztérium azokról a fegyverekről, haditechnikai eszközökről, melyet az ukrán haderőnek biztosítanak. A listán olyan tételek is szerepelnek, melyet az Egyesült Államok még soha korábban nem közölt (pl. robothajók), illetve összegezve vannak rajta olyan meglepően magas számok is, mint például az, hogy Amerika már 50 millió darab lőszert és 19 500 tankelhárító fegyvert küldött Ukrajnának.
Egy széles körben nem ismert, „Phoenix Ghost” (Főnix Szellem) névre hallgató drón is részét képezi annak az Ukrajnának küldött, 800 millió dolláros fegyvercsomagnak, melyet az Egyesült Államok kormánya nemrég jelentett be – írja a Business Insider és a Politico.
Románia saját készletéből fegyvereket adományoz Ukrajnának – írja a román Romania Libera információra hivatkozva a Ukraine News hírportál angol változata.
Újabb, Ukrajnának küldött fegyverszállítmányt jelentett be az Egyesült Államok kormánya; úgy tűnik, a mostani csomagban minden korábbinál komolyabb eszközök, többek közt M113-as páncélozott szállító harcjárművek, helikopterek és 155 milliméteres tüzérségi eszközök lesznek.
Oroszország katonai célpontnak tekinti a NATO és az Amerikai Egyesült Államok Ukrajnának szánt, ukrán területen áthaladó fegyverszállítmányait - számolt be az orosz külügyminiszter-helyettes alapján a Sky News.
Az amerikai kormány várhatóan már ma bejelentheti, hogy újabb 750 millió dolláros katonai támogatást nyújt Ukrajnának az orosz erők elleni harchoz - mondta a Reutersnek két, az ügyet ismerő amerikai tisztviselő.
Történelmi döntést hozott az Egyesült Államok szenátusa: felélesztik a Lend-Lease programot; azt a második világháborús intézkedési sémát, mellyel elsősorban Nagy-Britannia és a Szovjetunió haderejét töltötték fel amerikai gyártmányú haditechnikai eszközökkel. Nagy kérdés egyelőre, hogy az intézkedés csupán a bürokrácia csökkentését célozza-e meg, vagy valóban változik majd az Ukrajnának biztosított haditechnikai eszközök jellege is. Ukrajna ugyanis korábban számos olyan katonai felszerelést kért az Egyesült Államoktól, melyet Washington ilyen-olyan indokokra hivatkozva nem volt hajlandó nekik leszállítani. Most, hogy Ukrajna rácáfolt az amerikai döntéshozók várakozásaira, akik azzal számoltak, hogy Kijev 48-72 órán belül orosz kézre kerül, elképzelhető, hogy az ukrán haderőnek biztosított technikai eszközök skálája is bővül majd.
Ma ellenszavazat nélkül elfogadott az amerikai szenátus egy törvényjavaslatot a második világháborús Lend-Lease program újraélesztésére, mellyel az Egyesült Államok nagy mennyiségű fegyvert szállított a szövetséges országoknak, elsősorban Nagy-Britanniának és a Szovjetuniónak. Most a fegyverszállítmányok Ukrajnának fognak menni.
Kilencvenötmillió dollár értékben újabb védelmi felszereléseket és szolgáltatásokat hagyott jóvá Tajvannak az amerikai kormány - közölte helyi idő szerint kedden az amerikai védelmi minisztérium. A felszerelések és szolgáltatások a szigeten lévő Patriot légvédelmi rendszer karbantartásával és fejlesztésével kapcsolatosak.
Újabb, akár több százmillió euró értékű fegyverszállításokkal segítheti Németország az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajna önvédelmi képességének fejlesztését csütörtöki német lapértesülések szerint.
Érdekes kép került ki a közösségi médiába, melyen az látható, ahogy egy Törökországból érkező repülőgép kifejezetten kacifántos útvonalat tett meg, hogy Magyarországot megkerülve fegyvereket tudjon szállítani Ukrajnába. A gép útvonalát megválasztó döntéshozók több alternatív megoldást is választhattak volna, de látszólag a lehető legkomplikáltabb mellett döntöttek, ami sokat elárul arról, hogy milyen stratégia gondolkodás mellett zajlik az Ukrajnának való fegyverszállítás.
Orbán Viktor miniszterelnök elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Európai Tanácsban Magyarországgal szemben megfogalmazott követeléseit, mert azok ellentétesek hazánk érdekeivel - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.
Legitim katonai célpontnak tekinti Oroszország azokat a fegyverszállítmányokat, melyeket nyugati országok küldenek Ukrajnába – nyilatkozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a RIA Novosztyi orosz hírportálnak.
Oroszország felszólította az Európai Unió és a NATO tagországait, hogy ne küldjenek fegyvereket Ukrajnába - számolt be a RIA orosz hírügynökség alapján a Reuters.