felmérés

Gyorsan reagáltak a hazai vállalatok a válságra, kérdés, bírják-e likviditással?

2020. május 21. 14:17 | Portfolio

Gyorsan reagáltak a hazai vállalatok a válságra, kérdés, bírják-e likviditással?

A Training Hungary a koronavírus-járvány és az arra adott korlátozó intézkedések, valamint a várható gazdasági visszaesés kapcsán felmérést készített a hazai vállalatok körében arról, hogyan, milyen intézkedésekkel reagáltak a járványhelyzetre és a válságra, történt-e bércsökkentés vagy létszámleépítés, fejlesztettek-e termékeket vagy szolgáltatásokat kifejezetten a járvány miatt, és hogy mire számítanak a következő hónapokban, a felmérés médiapartnere a Portfolio. Az első körös felmérésre idén március végén, a másodikra a húsvét előtti időszakban került sor, a mostani, harmadik felmérésre pedig május közepén került sor. A legfrissebb, a járvány miatti korlátozások bevezetését követő, húsvét utáni időszakra vonatkozó, több mint 300 hazai vállalkozás válaszain alapuló felmérésből kiderül, hogy a vállalatok elsősorban egészségügyi és HR-jellegű döntéseket hoztak a járványhelyzetre reagálva, utóbbiak azonban már a költségcsökkentést is szolgálták, létszámleépítésre és bércsökkentésre is sor került. Sajnos olyan vállalkozások is vannak, amelyek a válságnak már ebben a korai fázisában is csődközeli helyzetbe kerültek.

Merkely: őszig biztosan nem lesz második vírushullám, de minden behívott menjen el a szűrésre

2020. május 14. 06:38 | MTI

Merkely: őszig biztosan nem lesz második vírushullám, de minden behívott menjen el a szűrésre

Aki elmegy a koronavírus-szűrésre, a családját is védi - mondta a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője az M1 aktuális csatornán szerda este, hozzátéve, hogy őszig biztosan nem lesz nagy koronavírus-járvány, mert az emberek betartják a szabályokat, nyáron erősödik mindenki immunrendszere, a vírus pedig nem szereti a meleget és az ultraibolya-sugárzást.

Akkorát esett az üzemanyagok ára, hogy kétéves rekord dőlhet meg Magyarországon

2020. május 07. 10:20 | Portfolio

Akkorát esett az üzemanyagok ára, hogy kétéves rekord dőlhet meg Magyarországon

Kétéves mélypontra eshetett az infláció áprilisban Magyarországon a koronavírus-járvány kellős közepén elsősorban az üzemanyagárak zuhanása miatt – vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Ez az MNB-t is megnyugtathatja, hiszen újra a jegybanki célsáv alá csökkenhetett az áremelkedési ütem, bár van olyan szakértő, aki szerint a gyenge forint okozhatott akár kellemetlen meglepetést is.

Koronavírus: május végén derülhet ki, hogy mennyire kiterjedt a járvány Magyarországon

2020. május 07. 08:38 | Portfolio

Koronavírus: május végén derülhet ki, hogy mennyire kiterjedt a járvány Magyarországon

Pest megyében már május elsején megkezdődtek a Semmelweis Egyetem vezetésével végzett országos koronavírus-felmérés szűrővizsgálatai, ma Fejér megyében, pénteken pedig Nógrád megyében is elindulnak a vizsgálatok. Révfülöp az első település, ahol már az összes kiválasztott személy eljött a szűrésre. A felmérés egy hét múlva zárul és május végére várhatók az eredmények.

A magyarok szerint még 3 hónapig marad a home office

2020. május 05. 09:23 | Portfolio

A magyarok szerint még 3 hónapig marad a home office

A magyar válaszadók 32 százaléka érzi úgy, hogy alulbiztosított a koronavírus negatív következményeivel szemben – derül ki a Generali Biztosító globális reprezentatív felmérésének hazai adataiból.

A koronavírus elhozhatta az árrobbanás végét Magyarországon

2020. április 07. 12:20 | Portfolio

A koronavírus elhozhatta az árrobbanás végét Magyarországon

A februári 4,4%-ról jelentősen lassulhatott az áremelkedési ütem Magyarországon, a Portfolio által megkérdezett elemzők 3,6-3,7%-os drágulásra számítottak előzetesen. A lassulásért elsősorban az üzemanyagárak felelősek, viszont az élelmiszerek árának emelkedése akár fokozódhatott is márciusban.

2020. március 20. 13:32 | Portfolio

Továbbra is várja a kamara a cégek visszajelzését a gazdasági helyzetről

Miután a budapesti és az országos kereskedelmi és iparkamara is közzétette friss vállalati visszajelzéseinek összesítőit az eddig érzékelt gazdasági-pénzügyi problémákról, ma egy újabb közleményt küldött szerkesztőségünknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), hogy továbbra is várják a cégek visszajelzéseit. Ma reggel egyébként az MKIK elnöke borúlátóan nyilatkozott a helyzetről és egyúttal néhány további javaslatot is megfogalmazott.

2020. március 18. 18:10 | MTI

Szinte minden magyar cég tart a koronavírus hatásától

A cégek 74 százaléka kedvezőtlennek ítéli saját vállalkozása üzleti helyzetét a következő hat hónapra vonatkozóan, 37 százalékuk pedig nagyon kedvezőtlen üzleti helyzetre számít a következő fél évben - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerdán az MTI-vel.

Részletes keresés