Reagált az izraeli hadsereg a háborús bűnökkel való vádaskodásra

Reagált az izraeli hadsereg a háborús bűnökkel való vádaskodásra

Számos ország politikai vezetői és az ENSZ egyes szervezetei is azzal vádolták meg Izraelt, hogy háborús bűncselekményt követnek el azzal, hogy elrendelték a Gázai övezet északi részének kiürítését. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője több mint 24 órával az evakuáció elrendelése után reagált a vádakra.

Rajta múlhat Kína jövője? - Kiderült, ki lehet az új szürke eminenciás

Rajta múlhat Kína jövője? - Kiderült, ki lehet az új szürke eminenciás

Kínában az utóbbi időben szokatlan sebességgel tűnnek el politikai vezetők, majd vádolják meg őket korrupcióval. A jelenség jóval mélyebb gyökerű lehet, a háttérben több politikai frakció csatározása húzódhat meg. Hszi Csin-ping kínai elnöknek egyensúlyoznia kell a hasonló belharcok esetében, közben a hozzá lojális csoportokat is helyzetbe szeretné hozni. A rendszerben ilyenkor nagy szerepe van az olyan embereknek, mint Csang Töcsiang, a rendszer talán legfontosabb háttéremberének - írja a Nikkei Asia.

Ursula von der Leyen lehet a NATO-főtitkára

Ursula von der Leyen lehet a NATO-főtitkára

Szerdai brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány azt szeretné, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke lenne a NATO következő főtitkára.

Megvan, hogy ki lehet a NATO új főtitkára

Megvan, hogy ki lehet a NATO új főtitkára

A NATO főtitkárát, Jens Stoltenberget valószínűleg arra kérik, hogy hosszabbítsa meg megbízatását egy évvel, mivel a szövetség nem tud egyetértésre jutni az utódlásáról a július közepi litvániai csúcstalálkozó előtt. Stoltenberg megbízatását már háromszor hosszabbították meg, kilenc év után elvileg szeptemberben kéne távoznia a tisztségből. Annak ellenére, hogy februárban kijelentette, hogy nem kér további hosszabbítást, a források szerint a Biden-kormányzat és más szövetségesek fontolgatják, hogy hatékony vezetése és a szövetségen belüli széleskörű támogatottsága miatt felkérik, hogy maradjon - írja a Reuters.

Már megint a nyugati országok segítik ki az ENSZ-t Afrika szarvánál

Már megint a nyugati országok segítik ki az ENSZ-t Afrika szarvánál

Az ENSZ 2,4 milliárd dollár (834,5 milliárd forint) értékű felajánlást kapott a Szomália, Etiópia és Kenya alkotta térségben élő, mintegy 32 millió ember segélyezéséhez. Azonban az adományok összege így sem érte el a világszervezet által az Afrika szarván lévő három ország humanitárius segélyezésére kért 7 milliárd dollárt (2434 milliárd forintot).

Megszólalt az orosz külügyminiszter az ukrán gabonegyezményről

Megszólalt az orosz külügyminiszter az ukrán gabonegyezményről

Oroszország látja António Guterres ENSZ-főtitkár igyekezetét a fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodás meghosszabbítása érdekében, eredményt azonban gyakorlatilag semmit, ami az orosz mezőgazdasági termékek exportját illeti - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanács (BT) soros orosz elnöksége keretében tett New York-i látogatása alkalmából kedden tartott sajtótájékoztatóján.

Totális kommunikációs zűrzavar alakult ki Ukrajna NATO-csatlakozásáról

Totális kommunikációs zűrzavar alakult ki Ukrajna NATO-csatlakozásáról

Miközben a NATO tagállamai üléseznek a németországi Ramstein légibázison, igencsak furcsa kommunikációnak lehetünk szemtanúi a NATO vezetőinek részéről Ukrajna sorsát illetően. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki a napokban Kijevben járt, egyértelműen kijelentette: minden NATO-tag szeretné a szövetségben látni az orosz ostrom alatt álló országot, a magyar miniszterelnök kommunikációja viszont nem éppen erre enged következtetni.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.