generali

2017. május 10. 05:55 | Huszák Dániel

Gyorsan megszedheted magad, ha Orbán Viktor kritikusára fogadsz

Mióta kiderült az első forduló után, hogy jó eséllyel Macron lesz a francia elnök, az európai részvénypiacok szárnyalásnak indultak. Vannak olyan befektetők, akik azt várják, hogy év végéig akár kétszámjegyű növekedést is produkálhatnak az indexek. Ha erre akarunk fogadni, érdemes lehet egy megfelelően diverzifikált alapba fektetni a pénzünket, megnéztük, milyen alapok elérhetők most a magyar piacon, amelyek a fejlett Európát favorizálják.

2017. április 27. 17:20 | Portfolio

Elbocsátó szép üzenet az Intesa Sanpaolo és a Generali vezérétől

Miután egy gyors év eleji részesedésszerzéssel sikeresen elhárította a felvásárlási szándékot, kiszállhat az Intesa Sanpaolóból a Generali. Az olasz bankcsoport pedig most már kizárólag organikus növekedési terveket dédelget - derült ki a társaságok közgyűlésén.

2017. április 05. 16:04 | Portfolio

Két komoly kihívás tartja rettegésben a magyar alapkezelőket

Megtanultak az alapkezelők együtt élni a "piachódító" lakossági állampapírokkal, ennek ellenére arra számítanak, hogy akár a jutalékok, akár a kamatok csökkenni fognak. Az EU-s Mifid II szabályozásnak köszönhetően a költségtranszparencia nőni fog, de ez nem feltétlen jelent rosszat a piacnak - hangzott el mindez a Portfolio Investment, Wealth and Savings konferenciáján.

2017. április 05. 15:33 | Palkó István

Autósok és leendő nyugdíjasok mentették meg a magyar biztosítókat

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások és a nyugdíjbiztosítások adták tavaly a magyar biztosítási szektor növekedésének 86%-át. Ha ez a kettő nem nőtt volna, mindössze 0,7%-kal bővült volna a piac, ezekkel együtt azonban 5,1%-os díjbevétel-növekedést regisztrált a MABISZ. Három biztosító, nevezetesen a Posta Biztosító, az Allianz és a Generali hozta a növekedés csaknem kétharmadát.

2017. február 26. 12:55 | Portfolio

Döntött a CIB anyabankja: mégsem kell neki a Generali

Lemond a Generaliban való részesedésszerzés és a biztosítóval ily módon történő szoros együttműködés tervéről az Intesa Sanpaolo - derült ki a társaság péntek esti közleményéből.

2017. február 14. 12:34 | Portfolio

Csatlósokat gyűjt az Intesa a Generali felvásárlásához

Carlo Messina, az Intesa vezérigazgatója a bank és a biztosító intézményi ügyfeleitől is támogatást vár, mielőtt döntés születne arról, hogy felvásárolja a Generalit. Az ügyhöz közel álló források szerint a bank azon is gondolkodik, hogy a felvásárlást követően a biztosító mely eszközeire nem tartanának igényt - írja a Bloomberg.

2017. február 14. 05:50 | Portfolio

Katasztrófák, amelyeknél a magyar biztosítók a legszívesebben segítenek

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ma a magyar biztosítási piac bővülésének legfontosabb motorja, de a nyugdíjbiztosítások, valamint a lakossági/vállalati vagyonbiztostások is szépen növekednek. Kíváncsiak voltunk, ez utóbbi, igencsak heterogén szegmensen belül minek köszönhető elsősorban a bővülés, melyek az ígéretes termékek, szolgáltatások, és mire számítanak a legnagyobb biztosítók a vagyonbiztosítási piacon. Az alábbiakban a válaszaikat összesítjük.

2017. február 08. 08:25 | Portfolio

"Semmitől sem kell megvédenie magát a Generalinak"

Semmitől sem kell megvédenie magát a Generalinak - reagált az Intesa Sanpaolo elnöke a biztosítótól érkező hírekre. Tájékoztatni fogják a nyilvánosságot, ha bármit tenni akarnak az olasz biztosítóval.

2017. február 07. 09:27 | Portfolio

Okos biztosítás: jelzi a telefonod, ha tűz ütött ki nálad

A Generali Csoport bejelentette legújabb együttműködését a Google anyavállalatához, az Alphabethez tartozó Nest Labsszel. Ennek köszönhetően a biztosító technológiai okosotthon-megoldásokkal egybekötött lakásbiztosítást fog nyújtani, első körben a német piacon.

2017. február 06. 08:42 | Portfolio

Védelmi tanácskozást hívott össze mára a Generali

Megbeszélést tart ma a Generali az Intesában januárban megvásárolt 3%-os részesedésről és arról, miképpen védje meg magát az Intesa esetleges ellenlépésével szemben - írja a Reuters egy névtelen forrásra hivatkozva.

2017. február 03. 08:45 | Portfolio

Cáfolja a Generalival kapcsolatos pletykákat a CIB anyabankja

Csütörtökön cáfolta az Intesa Sanpaolo a piaci pletykákat, melyek szerint a Generali teljes részvényállományának felvásárlását készítené elő. Ezek után nem tudni, pontosan milyen összefonódást képzel el Olaszország legnagyobb lakossági bankja, amely egyébként ma fogja közzétenni gyorsjelentését.

2017. január 27. 08:55 | Portfolio

Több értelme van a biztosítónak, ha egy bank részeként működik

Az Intesa Sanpaolo vezére szerint a biztosítóknak "több értelmük van" egy bankrendszer részeként. Ezt azután mondta, miután kiderült, hogy a pénzintézet tanulmányozza egyes "ipari kombinációk" lehetőségét az Assicurazioni Generali olasz biztosítóval.

2017. január 26. 08:34 | Portfolio

Emeli a tétet a CIB anyabankja, bekebeleznék a Generalit

Az Intesa Sanpaolót nem kedvetlenítette el a Generali menedzsmentjének ellenállása: olasz lapértesülés szerint arra készül a bank, hogy megvásárolja a biztosító legalább 60%-át, és ennek érdekében az UniCredit 13 milliárdos idei tőkebevonását megközelítő, 12 milliárdos tőkeemelést is végrehajt.

2017. január 25. 08:31 | Portfolio

Harc indul a Generaliért

Megerősítette az Intesa Sanpaolo, hogy ajánlatot szeretne beadni a Generalira, és ennek módját keresi. Az UniCredit tőkerendezési folyamata gyorsíthatja, a versenyjogi aggályok és a Generali ellenállása viszont akadályozhatja a folyamatot.

2017. január 24. 08:37 | Portfolio

Megelőző csapást mért a Generali a CIB anyabankjára

Miután az olasz La Stampa megírta, hogy akár 5-6 milliárd euróért bevásárolná magát az Intesa Sanpaolo a Generaliba, a biztosító megelőző csapást mért a bankra: 3,01%-nak megfelelő szavazati jogot szerzett benne, meghiúsítva az Intesa tervét.

2016. december 30. 12:44 | Palkó István

Mi lesz a biztosítókkal 2017-ben? Megszólalnak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2017-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2016-ot saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2017-re?
3. Mely termékek és szolgáltatások területén hozhat növekedést 2017 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

2016. november 24. 09:38 | Portfolio

Leépítést tervez a Generali (2.)

A legnagyobb olasz biztosító, a Generali felülvizsgálja a tevékenységét 13-15 országban, valamint azt tervezi, hogy egyes, kevésbé vonzó piacokon csökkenti a jelenlétét és néhány üzletágát értékesíti; összesen 1 milliárd eurónyi tőkére akar így szert tenni a vállalat.

2016. szeptember 21. 08:37 | Portfolio

Három nagy szereplő verseng az UniCredit leányáért

Három nagy szereplő is verseng az UniCredit alapkezelői üzletágáért, a Pioneerért. Egyes források szerint a végső ár elérheti a nettó 3 milliárd eurót is. A Reutersnek két forrás azt nyilatkozta, várakozásaik szerint november végén teszi közzé új stratégiai tervét az UniCredit, miután a legutóbbi, tavaly novemberi stratégia kudarcot vallott. Ez egybecseng az olasz bank azon szándékával, hogy novemberig lezárja a Pioneer eladását.

Részletes keresés