gyárbezárás

Gyárleállítás közben: mi lesz veled, Dunaferr? - Exkluzív interjú a menedzsment tagjával

2022. december 06. 13:00 | Csiki Gergely

Gyárleállítás közben: mi lesz veled, Dunaferr? - Exkluzív interjú a menedzsment tagjával

Elsődlegesen a kisebbségi tulajdonos támadását teszi felelőssé a Dunaferr RMS és HR igazgatója a társaságcsoport jelenlegi nehéz helyzetéért, ez ugyanis elbizonytalanította a vasmű üzleti partnereit, ami kritikus helyzetbe sodorta a céget. Sevcsik Mónika a Portfolio-nak adott exkluzív interjújában ugyanakkor azt is elmondta, hogy a menedzsment is vállalja a felelősséget a tevékenységéért. Mindezek mellett minden kényesebb ügyről is beszélgettünk, így az újraindítás esélyeiről, feltételeiről, a menedzsment - kisebbségi tulajdonosok és szakszervezet által felemlegetett - illegitimitásáról, a kisebbségi tulajdonosokhoz való viszonyukról, hogy ez az elmérgesedett vita nem rendezhető-e a felek között párbeszéd útján és arról is, hogy hogyan kívánják rendezni a tulajdonosi viszonyokat Cipruson. Az interjúból kiderült továbbá, hogy a menedzsment hálás a kormánynak, amiért az egy múlt heti határozatával lehetővé tette, hogy a gyár egységei biztonságos úton álljanak le. Ha ez nem így valósult volna meg, akkor az katasztrófahelyzettel fenyegetett volna az egész városra nézve. A gyár menedzsmentje bízik abban, hogy később lesz lehetőség újraindítani az üzemeket, a nyers vas- és acélgyártást is, ehhez számítanak a dolgozókra, valamint tőkeerős szakmai partner bevonására és nem mellékesen az állam támogatására. Ebben a helyzetben a társaság mondása a következő: "ezt a helyzetet addig túl kell élni". Azt is elismerte érdeklődésünkre, hogy felgyorsult a munkaerő elvándorlása.

Nagyon úgy tűnik, hogy elkezdődik a Dunaferr teljes leállítása

2022. december 01. 01:43 | Portfolio

Nagyon úgy tűnik, hogy elkezdődik a Dunaferr teljes leállítása

Két rendkívül fontos és sokat mondó kormánydöntés jelent meg a szerda éjszakai Magyar Közlönyben, ami közvetlenül érinti a dunaújvárosi vasmű működését. Háttérinformációinkra építve és a megjelent kormányrendelet, valamint kormányhatározat alapján gyakorlatilag kijelenthető, hogy megkezdődött az üzem biztonságos lekapcsolásának előkészítése. Az már a következő messzire vezető kérdés, hogy a folyamat során lesz-e olyan egysége, amit esetleg az állam megmentésre érdemesnek talál. Időközben a társaság vezetése (melynek legitimitását megkérdőjelezik) reagált megkeresésünkre.

Bezárja ózdi gyárát az autóipari multi

2021. március 30. 15:00 | MTI

Bezárja ózdi gyárát az autóipari multi

A Johnson Electric az európai gyártókapacitásának átalakítása miatt bezárja az ózdi, csaknem 800 embert alkalmazó autóipari alkatrészgyárát - közölte a vállalat kedden.

Nagy bajban a Renault: leépítések, gyárbezárások jöhetnek

2020. május 25. 18:24 | Portfolio

Nagy bajban a Renault: leépítések, gyárbezárások jöhetnek

További leépítésekbe és gyárbezárásokba kezdhet a Renault. A francia autógyártó eladásai már a koronavírus előtt is kedvezőtlenül alakultak, 10 év után először 2019-ben veszteséggel zárta az évet a cég.

Megszólalt a minisztérium a gyárbezárás után

2020. február 11. 15:21 | Portfolio

Megszólalt a minisztérium a gyárbezárás után

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tárgyalást kezdeményez az ózdi ABB-gyár év végéig tervezett bezárásával kialakuló helyzet rendezéséről a helyi vezetőkkel. Az egyeztetések célja, hogy a társaság munkavállalói mielőbb új állást találjanak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Bezár az ózdi gyár, ezer munkahely szűnik meg

2020. február 11. 14:25 | MTI

Bezár az ózdi gyár, ezer munkahely szűnik meg

A piaci kereslet csökkenése miatt az ABB bezárja ózdi gyárát, amely 2018-ban került a vállalat tulajdonába, a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként - közölte a cég az MTI-vel kedden. Az ózdi gyár főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyárt. A bezárás megközelítőleg 1000 munkahelyet érint.

Felelőtlen ígéretet tettek - Autó- és motorgyárak kerülhetnek veszélybe Európában

2019. november 05. 21:25 | Portfolio

Felelőtlen ígéretet tettek - Autó- és motorgyárak kerülhetnek veszélybe Európában

Múlt héten kiderült, egyesül az olasz-amerikai Fiat Chrysler és a francia Peugeot Citroen csoport. A fúzióval viszont, amelynek köszönhetően a világ negyedik legnagyobb autógyártója jön létre, több autó- és motorgyár jövője is veszélybe kerülhet. A két vállalat menedzsmentje ugyan ígéretet tett arra, hogy nem fognak üzemeket bezárni, de nagy árat fognak fizetni, hogyha állják a szavukat.

Sorra zárja be gumigyárait a Michelin

2019. október 10. 11:50 | MTI

Sorra zárja be gumigyárait a Michelin

A már korábban bejelentett németországi üzembezárás mellett az ázsiai gyártók konkurenciája miatt leállítja a termelést egy franciaországi üzemében is a Michelin gumiabroncs gyártó vállalat.

2017. július 07. 13:54 | Portfolio

Átalakítja martfűi gyárát a Heineken, Sopronban pedig bővítenek

Megszűnik a sörgyártás a martfűi Heineken-gyárban. A martfűi üzemet a következő 12 hónapban fokozatosan disztribúciós és logisztikai központtá alakítják át, miközben Sopronban bővítik a gyártókapacitásokat, így ott létszámbővítést is terveznek - tudta meg az Index.

Részletes keresés