Példátlan akciósorozatba kezdett Donald Trump: így dönti el egy egész ország sorsát
Globál

Példátlan akciósorozatba kezdett Donald Trump: így dönti el egy egész ország sorsát

Szabó Ákos
Gyors összefoglaló
Ha csak egy perce van, olvassa el a lényeget AI összefoglalónkban.
Vasárnap egyszerre tartottak törvényhozási és elnökválasztást a közép-amerikai Hondurasban, amely méretét és lakosságszámát tekintve egy súlycsoportban játszik Magyarországgal, a magyarnak mégis csupán hatoda az egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritás alapján. A részleges eredmények alapján rendkívül szoros, statisztikai döntetlennek tekinthető befutó született az elnökjelöltek között, a szavazás azonban nemcsak azért tekinthető fordulópontnak, mert a baloldal röpke négy év után búcsút inthet a hatalomnak: a hondurasi újabb és talán az eddigi legkirívóbb esete volt annak, hogy Donald Trump nyíltan igyekezett belenyúlni egy másik ország választási folyamatába. Mindeközben pedig egy olyan vitás húzása is volt az amerikai elnöknek, ami kritikusok szerint saját kormányzati politikájának is ellentmond.

Az önmagában nem újdonság, hogy a nagyhatalmak olykor beavatkoznak egy külföldi állam választási folyamatába, bár a befolyásolás mértéke és módja az idők során változatos sormintát írt le. Egy pár éve könyvként is megjelent politikatudományi kutatás a 20. század második világháború utáni időszakában – azaz 1946 és 2000 között – 117 pártpolitikai beavatkozást számolt össze az Egyesült Államok és a néhai Szovjetunió részéről. Ez azt jelenti, hogy világszerte minden kilencedik valós versennyel szolgáló voksolás külföldi manipuláció áldozatává vált. A szerző, Dov H. Levin, a Hongkongi Egyetem adjunktusa úgy becsülte, hogy

a 117-ből 81 alkalommal Washington próbálta saját érdekei szerint alakítani egy másik ország demokratikus folyamatát.

A választási befolyásolást ezelőtt a „füstös szobák” sarkában szőtt összeesküvésként vagy külföldi hírszerző ügynökök által végrehajtott titkos akcióként képzeltük el legtöbben, melynek célja, hogy aláássa a „nem kívánatos” jelölt esélyeit, kezdve propaganda- és dezinformáció terjesztésével, az intézményi rendszerbe vetett bizalom szándékos megrendítésén át, extrém esetben akár az eredmények meghamisításáig.

Az Egyesült Államok azonban egyre ritkábban folyamodik burkolt eszközökhöz, és ezzel párhuzamosan

a nyílt és rendkívül látványos oldalválasztás a második Trump-adminisztráció alatt kicsúcsosodni látszik:

titkolózásra semmi szükség, hisz az elnök maga közli a Truth Social közösségimédia-oldalán, hogy különböző okokból kifolyólag szerinte melyik jelöltre kellene ikszelnie az adott állam választókorú lakosságának.

Levin a New York Timesnak arról beszélt, hogy a „szavazz velünk, különben…” típusú taktika nem teljesen Trump innovációja: az 1996-os orosz választás idején Bill Clinton kezessége révén jutott Borisz Jelcin kormánya IMF-hitelhez, az Obama-adminisztráció pedig 2009-ben kacérkodott a segélyek megvonásával, már amennyiben a Hezbollah nyerné a voksolást.

Nem tudok felidézni olyan esetet, amikor egy amerikai elnök ilyen nyíltan kifejezte volna a preferenciáit külföldi választásokkal kapcsolatban – legalábbis a modern történelemben

fogalmazott Thomas Carothers, aki programigazgató a Carnegie Alapítványnál a Nemzetközi Békéért. Carothers szerint Trump nemcsak a módszereiben egyedülálló, hanem látszólagos motivációiban is.

Ez különbözik a hidegháború időszakától, amikor az Egyesült Államok gyakran támogatott bizonyos személyeket, de ezt geostratégiai okokból tette. […] Itt inkább arról van szó, hogy Donald Trump úgy érzi, világszerte vannak barátai, akiknek segíteni akar

– tette hozzá a Carnegie demokrácia-, konfliktus- és kormányzásprogramjának igazgatója. Még ha tehát fel is fedezni jobboldali, esetenként populista ideológiai közösséget a Trump által büszkén támogatott jelöltek sorában, az amerikai elnökkel ápolt személyes kapcsolat legalább ennyire nyomhat a latba.

Trump figyel a saját környékére

Azután, hogy a lengyel elnökválasztás előtt Trump a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltjét az Ovális Irodában fogadta, minisztere pedig lényegében mellette kampányolt Varsóban, az amerikai elnök vagy szövetségesei támogató nyilatkozatokat tettek – Orbán Viktor miniszterelnökön túl – a brit Nigel Farage, a francia Marine Le Pen és a német Alternatíva Németországnak (AfD) párt mellett.

A Fehér Ház a külföldi mellett a hazai nyomásgyakorlást sem veti meg – lásd a Zohran Mamdanit polgármesternek választó New York forrásmegvonással való fenyegetése –

ugyanakkor trump nem Európában mutatkozott a legbátrabbnak, hanem a „hátsó kertjében”, Latin-Amerikában.

Trump nyáron Brazíliára kivetett kemény vámokkal és más szankciókkal próbálta kikéknyszeríteni, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia szövetségesének, Jair Bolsonaro volt elnöknek. Az erőfeszítés dacára a puccskísérlet miatt elítélt Bolsonaro 27 évre rács mögé került, ráadásul a washingtoni lobbizásáért fiát is perbe fognák. A kudarcba beletörődve, Trump azóta mintha barátságosabb hangnemet ütne meg Bolsonaro 2022-ben megválasztott baloldali utódjával, Lulával.

Donald Trump amerikai elnök Javier Milei argentin elnök argentína egyesült államok
Donald Trump amerikai elnök fogadja Javier Milei argentin államfőt a washingtoni Fehér Házban 2025. október 14-én. Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

A republikánus elnök nyomásgyakorlását kicsit délebbre már siker koronázta: a novemberi argentin félidős választások előtt egyértelművé tette, hogy ha nem a láncfűrészéről elhíresült Javier Milei libertárius elnök pártja győzedelmeskedik, az argentinok elbúcsúzhatnak az amerikaiak 20+20 millió dolláros pénzügyi segélycsomagjától. Az eredmény: Milei pártja a várakozásokhoz képest hatalmas diadalt aratott.

Levin kutatása szerint a külföldi beavatkozás átlagosan 3 százalékpontot dob az adott párt szavazatarányán, de ha a befolyásolás nyíltan történik – ahogy az előbbi esetekben nyugodtan megállapíthatjuk –, a hatás akár magasabb is lehet.

A beavatkozás következményét persze egyetlen konkrét esetben gyakorlatilag lehetetlen pontos számadatokkal kimutatni, viszont Hondurasban a fej fej melletti verseny miatt akár sorsdöntőnek is bizonyulhat Trump „belenyúlása”.

„Tegyük Hondurast újra naggyá!”

Remélem, Honduras népe a szabadságra és a demokráciára szavaz, és Tito Asfurát választja elnöknek!

– írta az amerikai elnök a Truth Socialon egy héttel a vasárnapi elnök-, törvényhozási és helyhatósági választás előtt. Trump azt is kilátásba helyezte, hogy „ha nem ő nyer, az Egyesült Államok nem fogja kidobni a pénzt az ablakon”, majd leszögezte:

Tito és én együtt tudunk dolgozni azon, hogy harcoljunk a narkokommunisták ellen, és megadjunk minden szükséges segítséget Honduras népének.

A Trump által támogatott Nasry „Tito” Asfura a konzervatív Nemzeti Párt jelöltje. Az építőipari vállalkozót korábban kétszer megválasztották a főváros, Tegucigalpa polgármesterének, munkássága pedig az útépítési és infrastruktúra-fejlesztési programja miatt örvend máig népszerűségnek. Nem most indul az elnökségért legelőször: 2021-ben második helyen végzett az elnökválasztáson Xiomara Castro mögött, akiből az ország első női elnöke lett.

Hondurasban egyébként nincs második forduló: aki a legtöbb voksot szerzi, az győzedelmeskedik. Egyszóval nem szükséges a voksok abszolút többsége a győzelemhez, akár az összes leadott voks 40%-a is elég lehet.

Castro megválasztása más okból is történelmi volt, ugyanis

az megtörte a Nemzeti és a Liberális Párt legalább a 20. század elejére visszavezethető politikai váltógazdaságát.

Castro szociáldemokrata pártját, a Libre – Szabadság és Újraalapítást (a libre spanyolul szabadot jelent) a férje, a 2007 és 2009 között elnöki posztot betöltő Manuel Zelaya alapította, és a tömörülésnek mai napig ő a hivatalos vezetője. (Zelayát bő 15 éve egy alkotmányos válságot követő puccs keretében mozdították el pozíciójából, és Costa Ricába szállították.)

Mivel az elnök az alkotmány nyomán nem újraválasztható, a Libre idén a tanár és jogi végzettségű Rixi Moncadát jelölte, aki a mostani kabinetben először pénzügyminiszterként, majd védelmi miniszterként szolgált. Miközben Moncadát a kormány Kubával és Venezuelával ápolt kapcsolata, illetve a Kínához való közeledése miatt gyakran „kommunistának” bélyegzik az ellenfelei – köztük Trump –, Moncada a „oligarchia bábjainak” nevezte riválisait. (Honduras 2023-ban elvágta a diplomáciai kapcsolatait Tajvannal, amit az Amerika-barát Asfura és Salvador Nasralla visszacsinálna.)

Vajon Maduro és narkoterroristái átveszik egy újabb ország irányítását, ahogyan átvették Kuba, Nicaragua és Venezuela felett is?

keretezte a hondurasi választás tétjét az amerikai elnök.

Harmadik esélyesként tehát a jól ismert televíziós műsorvezető, Salvador Nasralla szállt ringbe a centrista Liberális Párt jelöltjeként, akinek ez már a negyedik próbálkozása volt az elnöki címre. Miután több alternatív politikai formációja is befuccsolt, 2022 és 2024 között Xiomara Castro alelnökeként szolgált, de lemondott, és beállt a liberálisokhoz. Trump azzal próbálta aláásni Nasrallát, hogy azt állította, Moncadától csak annyiban különbözik, hogy ő csak súrolja a „kommunizmus határát”.

A közvélemény-kutatások végig rendkívül szoros, ki-ki meccset mutattak a három induló között, elemzők pedig attól tartottak, hogy egyszerre több jelölt is győztesnek hirdetheti magát. Az Amerikai Államok Szervezete (OAS) aggodalmát fejezte ki a választási folyamattal kapcsolatban, kijelentve, hogy a hondurasi hatóságok felelőssége garantálni a választási tisztviselők autonómiáját és függetlenségét. Hasonlóan tett Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettes, aki az X-en figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok

szoros figyelemmel kíséri a helyzetet,

és felszólította a hatóságokat és a katonaságot, hogy tartsák be a hondurasi törvényeket és alkotmányt. Landau hozzátette: az Egyesült Államok „gyorsan és határozottan reagál mindenkire, aki aláássa a demokratikus folyamat integritását”.

Az amerikai külügyminiszter-helyettes annak fényében – vagy annak ellenére –nyilatkozott így, hogy a tárca újonnan kiadott nyári útmutatásában az szerepelt, hogy „az adminisztráció nemzeti szuverenitásra helyezett hangsúlyával összhangban a minisztérium csak akkor fog nyilvánosan kommentálni választásokat, amikor egyértelmű és ellenállhatatlan amerikai külpolitikai érdek fűződik ehhez”, valamint az „az üzeneteknek kerülniük kell a véleménynyilvánítást a választási folyamat tisztességéről vagy integritásáról, annak legitimitásáról vagy az érintett ország demokratikus értékeiről.”

Mindenesetre abból kiindulva, hogy a választási hatóságokban a lakosság sem igazán bízik, és 2017-ben már elszabadult az utcai erőszak a nemzetközi szervezetek által kétségbe vont választási eredmény kihirdetése után, elővigyázatosságból több üzlettulajdonos is bedeszkázta a kirakatát a győztes ismertetése előtt.

A végleges eredményekre azonban még várnunk kell.

Hétfőn ugyanis a hatóságok azt közölték, hogy Asfura és Nasralla között „technikai döntetlen” alakult ki a voksok 57%-os, előzetes összesítésekor. A 39,92%-ot szerzett jobboldali jelölt csupán 515 szavazattal vezetett a centrista ellenfele (39,89%) előtt, a baloldali Moncada pedig jelentősen lemaradva csak 19%-ot zsebelt be a választási hatóság szerint. (Érdekesség, hogy bármelyikük is nyer, ő lesz Honduras első Palesztinából származó felmenőkkel bíró elnöke, illetve Latin-Amerikában a második, a salvadori Nayib Bukele után.)

Annak tükrében, hogy Asfura előnye csökkent az eredmények beérkezésével, Nasralla az X-en arról írt, hogy a belső előrejelzéseik alapján 44,6%-kal valószínűleg sikerül fordítania, és ő áll nyerésre.

Nem jelentjük ki, hogy mi vagyunk a győztesek, csak azokat az eredményeket vetítjük előre, amelyeket a következő órákban továbbítani fognak a választási testületnek

– írta a 72 éves volt tévésztár. Az Asfura-féle Nemzeti Párt ugyanakkor bírálta Nasrallát, amiért elhamarkodottan magának adta a győzelmet.

A választási hatóság elnöke az X-en közzétett bejegyzésében nyugalomra intett a holtverseny közepette, és türelmet kért, amíg folytatódik a számlálás. Azóta azonban nem frissítették az adatokat, ami sokakban bizonytalanságot, gyanút és feszültséget ébresztett.

Például Trumpban is, aki nem tűnt elégedettnek a részeredményekkel:

szerinte úgy tűnik, Honduras „megpróbálja megváltoztatni az elnökválasztás eredményét”.

Az amerikai elnök csalást sejtetve arról posztolt, hogy a választási bizottság leállította a szavazatszámlálást.

Ha ezt megteszik, annak súlyos következményei lesznek! Honduras népe elsöprő számban szavazott november 30-án

– szögezte le Trump a Truth Social platformon.

A végső győztes kilétére tehát még várnunk kell, és úgy látszik, akár az is előfordulhat, hogy végül nem Trump favoritja kerekedik felül. Jóllehet a közép-amerikai országban – ahol tízből hatan szegénységben élnek – főleg a mély gazdasági kilátástalanságot, a drogkereskedelem és a bűnbandák miatti súlyos biztonsági kihívásokat és az ettől nem független, állami szerveket is átható korrupciót említik a legtöbben égető problémaként, az amerikai elnöknek mégis sikerült magára és egy volt kollégájára irányítani a reflektorfényt.

Hol a következetesség?

Trump pénteken bejelentette, hogy teljes körű elnöki kegyelemben részesíti Juan Orlando Hernández volt hondurasi elnököt, akit

tavaly az Egyesült Államokban kokaincsempészetre irányuló összeesküvés miatt ítéltek el.

GRATULÁLOK JUAN ORLANDO HERNANDEZNEK A HAMAROSAN ÉRKEZŐ KEGYELMÉHEZ. [...] TEGYÜK HONDURAST ÚJRA NAGGYÁ

– írta a közösségi oldalán. A baloldali Castro előtt, 2014 és 2022 között hatalmon lévő jobboldali exelnököt 2022-ben egy manhattani szövetségi bíróság ítélte 45 év börtönre. Az ügyészek szerint Hernández kampányadomány gyanánt dollármilliós nagyságrendben fogadott el kenőpénzt többek közt Joaquín „El Chapo” Guzmántól, a mexikói Sinaloa kartell hírhedt vezetőjétől, és

az ország lényegében narkóállamként működött a regnálása alatt.

Az ügyében eljáró amerikai bíró „hataloméhes, kétszínű politikusként” jellemezte Hernándezt, aki azt a látszatot keltette, hogy harcol a drogcsempészet ellen, miközben partneri hálózatot működtetett a kábítószer-kereskedőkkel.

A New York Times cikke alapján amióta Trump visszatért a Fehér Házba, a Hernández család igyekezett a Biden-kormányzat politikai boszorkányüldözésének beállítani az ítéletet – annak ellenére, hogy a vádeljárás az első Trump-adminisztráció alatt kezdődött, és abból ügyészként kivette a részét az elnök későbbi személyes ügyvédje, Emil Bove is. Hernándezt olyanok is felkarolták, mint a Trump-közeli stratéga, Roger Stone, aki azt állította, hogy az összeesküvés áldozatává vált Hernándezt „csapdába csalták”. Az elnök hasonló érveket hozott fel a szerinte „igazságtalanság” miatt bebörtönzött hondurasi politikus szabadon engedése mellett.

Trump bejelentését egy volt droghatósági ügynök őrültségnek nevezte, és republikánus körökből is bírálat érte. Főleg, mivel az

szöges ellentétben áll azzal, amivel a Venezuela élén drogdílerként lefestett Nicolás Maduro elleni katonai nyomásgyakorlást indokolja Washington.

Az amerikai haditengerészet szeptember óta legalább 80 állítólagos drogcsempészt ölt meg több tucatnyi csapásban a Karib-tengeren és a Csendes-óceánon, az elmúlt napokban pedig a hadijog lehetséges megsértése miatt került górcső alá a Pentagon, mivel egy második támadást mérhettek feltételezett túlélőkre.

Miért kegyelmeznénk meg ennek a fickónak, ha közben Maduro ellen fellépünk azért, mert drogot csempész az Egyesült Államokba? Zárjanak börtönbe minden drogdílert! Nem értem, miért kap kegyelmet

– reagált az X-en Bill Cassidy republikánus szenátor.

Közben kedden kiderült: Hernández, akivel Trump szerint „durván” bántak, hétfőn elhagyta a börtönt. Az elnöki kegyelemért az exelnök felesége az X-en mondott hálás köszönetet.

Egy biztos:

Hernández kegyelme sokak szemében csak erősíti azt az elképzelést, hogy a Venezuela elleni fellépés nem a drogokról, hanem az ottani bőséges olajkészletekről és Maduro elmozdításáról szól.

Bár a konzervatív elnökjelölt, Asfura próbálta elhatárolni magát a párttársának számító Hernándeztől, a Politico riportja szerint számos választó nem feltétlenül bánta a kettejük közti párhuzamot: Trump húzása ugyanis azt idézhette fel bennük, hogy Hernández alatt mennyivel könnyebb és megfizethetőbb volt az élet – és ugyanezt remélik Asfura politikájától.

Sokak gondolkodásába az is befúrta magát, hogy az Egyesült Államokba vándorolt hozzátartozóik nagyobb eséllyel folytathatják a bérük egy részének hazautalását, ha megerősödik az amerikai-hondurasi kapcsolat. Bár egyesek nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, a lap szerint egyelőre nem egyértelmű – és talán sosem lesz az –, hogy Trump kiállása Asfura mellett mekkora hatással bírt. Igaz, jó pár kormányellenes, a centrista és jobboldali jelölt között vacilláló szavazó még meggyőzhetőnek bizonyulhatott.

Bárki is nyer Nasralla vagy Asfura közül, az mindenképpen vigaszt adhat a Trump-adminisztrációnak, hogy az évtizedekig Evo Morales fémjelezte Bolívia, illetve Chile után újabb latin-amerikai ország vehet jobboldali, és ezzel jóval inkább Amerika-barát fordulatot.

Címlapkép forrása: Marco Vasquez via Getty Images

Holdblog

Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza

"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

2025. december 3.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet