A német állami vasúttársaság a Deutsche Bahn (DB) tavaly decemberben 64 millió eurós megrendelést adott a tervezett digitális infrastruktúrája gerincét képező IP-hálózat kiépítéséhez szükséges berendezések szállítására - jelentette a Reuters hírügynökség.
Németországban megtilthatják a távközlési szolgáltatóknak, hogy a Huawei és a ZTE kínai vállalatok által gyártott bizonyos alkatrészeket használjanak az 5G hálózatokban – írja a Reuters egy kormányzati forrásra hivatkozva.
Kétszeresére nőne a mérnök-informatikusok száma, ha ugyanannyi nő dolgozna az IKT-ágazatban mint férfi, ezért a nők szerepének növelése az iparágban kulcsfontosságú – hangzott el a Huawei „Women in Technology” országos pályaorientációs programjának záróeseményén. Az élményközpontú edukációs program célja az volt, hogy lebontsa a mérnöki hivatással kapcsolatos sztereotípiákat, és vonzóvá tegye a fiatal, 16-19 éves női korosztály számára az IT- és mérnökszakmákat.
Mióta a ChatGPT tavaly novemberben szabályosan felrobbantott az internetet, minden a chatbotok és a mesterséges intelligencia körül forog. Sokan elsősorban a nagy nyugati technológiai cégek, a Microsoft és a Google párharcaként mutatják be a történetet, ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy az Egyesült Államokkal technológiai versenyt folytató Kínában is dübörögnek a fejlesztések, és sorra jelennek meg a legnépszerűbb mesterséges intelligencia modellek kínai változatai. Cikkünkben utánajártunk, mi jellemzi a kínai mesterséges intelligencia szektort, és milyen alkalmazásokat vehetnek igénybe már most az ott élő felhasználók.
A Biden-kormányzat leállította az amerikai vállalatok számára a Huawei-nek történő exportra vonatkozó engedélyek kiadását. Az USA így egyre közelebb kerül az amerikai technológia értékesítésének teljes betiltásához a kínai távközlési óriáscég számára - írja a Financial Times.
Az elszálló energiaárak miatt a vállalati szektorban is megnőtt az igény a napelemes rendszerek telepítésére. Kecskeméten az Univer üzemében annak jártunk utána, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni egy ilyen rendszer telepítésénél.
Privát 5G hálózattal működik az az intermodális terminál Fényeslitkén, amely jelenleg Európa egyik leginnovatívabb logisztikai létesítményének számít. A Huawei infokommunikációs megoldásával a darukat egy távoli helyről, biztonságos körülmények között, vezeték nélküli megoldással irányítják a darukezelők. Az intermodális központ nem csupán a térség messze legnagyobb logisztikai létesítménye, hanem mind az alkalmazott technológiát, mind pedig a fenntarthatóságot tekintve kiemelkedő.
Az energiaválság újra fókuszba helyezte a megújuló energia kérdését. Arról sokat hallani manapság, hogy az elszálló rezsiárak miatt, a lakosság körében óriási a kereslet napelemek telepítésére, jellemzően a családi házak esetében. De a háztartási felhasználás mellett ipari méretű napelemparkok is létesülnek, nemrég a debreceni repülőtér melletti, 50 hektáros területen került átadásra egy. Amíg a kisméretű, családi házakra telepített napelemek vizsgálata, karbantartása, működtetése egyszerűbb feladat, addig egy ipari létesítmény 53 ezer napelem moduljánál mindez komoly kihívás, ahol az emberi tudás mellett a mesterséges intelligenciát is segítségül hívják.
Évek óta semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a Huawei bármilyen biztonsági fenyegetést jelentene az Egyesült Államok számára, így a vállalattal szembeni vádaskodások egyértelműen geopolitikai indíttatásúak - írta az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a távközlési ágazatban tevékenykedő kínai nagyvállalat.
Az amerikai hírközlési hatóság – nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva – megtiltotta több kínai telekommunikációs vállalat új eszközeinek engedélyezését.
Lemondott kedden Sir Gavin Williamson, a brit kormány tárca nélküli kabinetminisztere, aki ellen hosszabb ideje komoly panaszok merültek fel kollégáival szembeni agresszív viselkedésmódja miatt.
A Huawei Budapesten tartotta meg az European Innovation Day 2022 rendezvényét, amelyen a magyar és nemzetközi döntéshozók, szakmai szervezetek és energia- illetve klímapolitikai szakértők mutatták be, hogy miként játszanak kulcsszerepet a legújabb technológiák, köztük az 5G vagy a mesterséges intelligencia az iparágak digitális átalakulásában és a zöld energiaátmenetben. A programon több olyan jelentős projekt is bemutatkozott, amely a mezőgazdaság, a logisztika, az okosgyártás és a környezetvédelem területén hasznosítja a technológiát. A Huawei együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetemmel, így már a magyar diákoknak is lehetősége van a legmodernebb eszközökkel és a Huawei szakemberivel közösen automatizációs, digitalizációs projekteket megvalósítani.
Az 5G jóval többet tud az elképesztően gyors adatátviteli sebességnél: a mobilhálózatok ötödik generációja – különösen az iparban – számos előnnyel kecsegtet. A Huawei Technologies Magyarországon a piacvezetők között szerepel az 5G alkalmazásában, a hálózati kommunikációt már több hazai létesítményben is ez a technológia szolgálja ki. Itthon azonban a cégek többsége még nem gondolkodott átfogó ipar digitalizációs megoldás bevezetésén.
Szeptember 27-én rendezik meg a budapesti Várkert Bazárban a Huawei European Innovation Day 2022 rendezvényt, amelyen bemutatkoznak a Huawei legújabb fejlesztései, a digitalizációs trendek, valamint az 5G nyújtotta új lehetőségek. Az innovációk a vállalatok digitális transzformációjának támogatására, az energetikai átmenetre és az oktatásban rejlő új dimenziókra fókuszálnak. Politikai döntéshozók, nemzetközi szakemberek és a Huawei vezetői panelbeszélgetések és előadások során mutatják be a részleteket, és több hazai fejlesztést és egyetemi együttműködést is bejelentenek. A Portfolio élőben közvetít az eseményről.
Szeptember 27-én, Budapesten rendezik a Huawei European Innovation Day 2022-t, ahol hazai és nemzetközi politikai döntéshozók, üzleti vezetők, technológiai szakértők és kulcsfontosságú véleményformálók avatják be a résztvevőket Európa innovációs útjának, digitális átalakulásának részleteibe – tájékoztatták a szervezők a Portfolio-t. A rendezvényen több világszinten is jelentős – hazai és európai - innováció mutatkozik be.
Az energiahatékonyság mára politikai, illetve más szinteken is kiemelt témává vált, Dr. Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium minisztere a hazai energetikai kihívásokról, valamint a kormányzati célokról tartott előadást a Huawei Tech4Green – Digital Power Summit konferencián. Az is kiderült, hogy mekkora összegű állami támogatás várható a következő hetekben az energiatárolás piacán.
Kanadában megtiltották a telekommunikációs cégeknek, hogy az 5G hálózat fejlesztése során a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég gyártotta eszközöket használjanak, és a már beépített eszközök eltávolítására kérték a cégeket - derült ki az ország ipari miniszterének csütörtöki bejelentéséből.
Az energiaipar átalakulása egy igazi sikersztorinak tűnik: messziről indult a világ, de megvan a cél, megvan a motiváció - amit most tényleg nevezhetünk sürgetőnek -, ezen kívül a saját bőrünkön látjuk és érzékeljük a haladást. Aki pedig abba is belelát, hogy milyen létező, de még piacra lépés előtti technológiát, eszközöket, szolgáltatást alkottak a mérnökök, szakemberek, kutatók, az biztosan alig várja a következő újdonságban gazdag éveket. Ebből kaptunk ízelítőt Münchenben, a héten zajlik ugyanis Európa legnagyobb energiaipari platformja egyszerre négy kiállítás keretében, több mint 1300 kiállítóval. Ezek közül az Intersolar kiállítás termeit, standjait jártuk körbe, beszélgettünk a Huawei menedzsereivel, és megbizonyosodtunk arról is, hogy a megújuló energia egyszerre képes megváltoztatni a villamosenergia-, a hő- és a közlekedési ágazat egészét.
A növekvő energiaárak miatt egyre több háztartás dönt napelemes rendszer mellett, hogy magának termelje meg a szükséges energia egy részét, vagy egészét.